Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/11482
|
Roman Polanski
Éjsötét árnyék és tündöklő csillogás – talán ez a két kifejezés fedi le legkifejezőbben Roman Polanski rendkívüli életét. Kevés hányattatottabb sorsú alkotót hordott hátán Földünk, mint ő. A franciaországi születésű, lengyel zsidó származású filmrendező gyermekkori évei a krakkói gettóban teltek (édesanyját Auschwitzban vesztette el), szökése után különböző lengyel családoknál kellett bujkálnia. Színész évei után rendezőként kezdett tevékenykedni, Hollywoodba költözött, és még 36 sem volt, amikor 8 hónapos terhes feleségét és több barátját brutálisan lemészárolta a hírhedt sorozatgyilkos, Charles Manson és bandája elmebeteg ámokfutásuk során (19 késszúrással). Meg nem született fiát Paul Richard Polanski néven temette el. Rá nyolc évre örökre el kellett hagynia az Egyesült Államok területét egy 13 éves lány megerőszakolásáért (mint később kiderült, szó sem volt erőszaktételről).
Másik oldalról viszont kevés filmes ember van, akinek tehetségét ennyiszer elismerték; ha csak a főbb díjkiosztókat vesszük számba, munkásságát és műveit 67-szer jelölték különféle díjakra. Kiérdemelte többek között az Arany Pálmát, a Cseh Oroszlánt, a berlini Arany és Ezüst Medvét, a lengyel Sast, a Cézár-díjat, a BAFTÁ-t, a Golden Globe-ot, 2003-ban pedig hosszú pályafutása méltó megkoronázásaként a legjobb rendezőnek járó Oscar-t ítélték oda neki (69 és fél évesen így ő lett a legidősebb ember, aki e díjat átvehette, amit fél évre rá Harrison Ford vitt el neki párizsi házába). Habár magánéletét mindig is vádaskodások, botrányok és ellentmondások övezték, erőteljes művei egyszerre elégítik ki a hatásos tömegfilmre vágyó rétegeket és a magaskultúra után sóvárgó, európai ízre éhes nézőközönséget. „Az a lengyel fattyú egy istenverte géniusz – foglalja össze frappánsan Jack Nicholson a Sunday Times-nak pályatársai véleményét – bárki bármit mond a magánéletéről, én tudom, hogy egy lelket sem tudna bántani. Számomra mindig is az európai úriember archetípusa volt, és egy nagyon jó embernek tartom.” Páratlan humora van, makacs és intelligens, szigorú, de szenvedélyes, elragadó és hajthatatlan; meg valami 12 nyelvet beszél – állítják róla mások.
Az Andrzej Wajda után életre kelő lengyel film új hulláma az 1960-as években bontakozik ki, amelyet Jerzy Skolimowski vagy Majewski neve mellett elsősorban Polanski feltűnése jellemez. Az eleinte rövidfilmek műfajában remekelő, abszurd műveket készítő ifjú Roman első nagyjátékfilmes rendezését 1961-re datálhatjuk, mikor is megszületik Kés a vízben, amely hazájában elég ellentmondásos fogadtatásra talál (elsősorban a politika fogadja ellenszenvesen, a Film című szaklap olvasói a legjobb lengyel filmnek választják a következő évben). A debütálás külföldön sem marad vízhang nélkül: a kritikai elismerés mellett az alkotást még a legjobb külföldi film Oscar-díjára is jelölik 1964-ben (első lengyel filmként a kategóriában), amikor még magas szakmai presztízse is volt a díjnak. Hihetetlen bravúr! A suspense, a pszichológiai dráma, a klausztrofóbiásan szűk terek és a finom jellemrajzok mestere filmjében egy fiatal autóstoppos fiú színrelépése kavarja fel egy idősödő pár „állóvizét”. A generációs kérdéseket is feszegető, a különböző korosztályok egymásnak feszülését ábrázoló thrillerben a rendező remekül ragadja meg a jellemek és attitűdök konfrontálódását, elsőrangúan ábrázolja a különböző társadalmi szocializáció eredményezte különbségeket.
Angliába költözése után készíti el 1965-ben Iszonyat című filmjét. A direktor életében, filmjeiben mindig is kiemelt szerepet kapott a gyengébbik nem, filmbeli nőszereplői (akik gyakran megőrülnek) sokszor ártatlan tekintetű, törékeny angyalok és bűntudat nélküli fúriák egy személyben. Az Iszonyatban Catherine Deneuve kelti életre felejthetetlenül a lassacskán talajt vesztő főhősnőt. Az általa megformált Carole különböző fóbiái, hallucinációi elsősorban a szexualitás elutasítása köré összpontosulnak ebben a paranoia-tanulmányban, ahol a magára maradó asszony elméje hullik fokozatosan darabokra. Polanski biztos kézzel (és vélhetően alapos pszichológiai háttérismeretekből táplálkozva) ábrázolja az őrület stációit; a cselekmény helyszínének zárt jellegéből adódó klausztrofóbiás hangulat (amely már a Kés a vízbent is jellemezte helyenként) és a feszültség pedig úgy rátelepszik a nézőre, mint élősködő gombák a korhadt fatörzsre; főleg a vegetáriánusok kerüljék ezt a mesterien konstruált, kőkemény pszichohorrort.
Rá egy évre következik az Arany Medve-győztes Zsákutca, a cselekmény helyszíne pedig megint elszeparált: történet egy szigeten játszódik. A fő karakterek egy búvóhelyet kereső bűnöző és a sziget kastélyát birtokló házaspár (mindhárom esetben óriási színészi alakításokkal), a műfaj pedig valahol a fekete komédia, a dráma, a thriller és a kísérleti film között helyezkedik el. Polanski legsajátosabb, és talán legjobb munkája ez a nyakatekert, lebilincselő karaktertanulmány, amely visszaidézi a direktor abszurd rövidfilmjeinek könnyed művésziességét is.
Folyt
|
