Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/11482
|
Roman Polanski
Polanski már-már szenvedélyes, lassú, hosszú és gyönyörűen fényképezett filmje egyértelmű főhajtás halott felesége előtt, aki nagyon szerette az eredeti könyvet. A forgatás közben hunyt el az ezzel egyik legszebb filmjét jegyző, az alkotásért Oscarozott Geoffrey Unsworth, akit 2001 - Űrodüsszeia fotográfusaként tarthat számon a szakma.
A rendező egy nagyobb szünet után más vizekre evezett, és elkészítette a Kalózokat, amely a fogságba eső, majd lázadást szító kalózkapitány történetét (Walther Matthau remekel) meséli el. A filmet nagyon lehúzták a kritikák (Polanskitől bizony nem egy ilyen filmet vártunk), pedig egy szerethető, szórakoztató alkotást kapunk (ami talán kissé hosszúra nyúlik). Az Őrület ismét egy nézhető film, de ami hiányzik belőle, az pont a rendezőre jellemző eddigi egyéni íz. Dr. Richard Walker (Harrison Ford) éppen zuhanyzik egy hotelszobában (feleségével egy orvosi konferenciára érkeztek Párizsba), amikor az asszony titokzatos módon köddé válik. A doktor a nyelvproblémákkal is felvéve a harcot kétségbeesett nyomozásba kezd, melyben segítségére van a rejtélyes Michelle (Emmanuelle Seigner, Polanski harmadik felesége). Izgalmas thriller született, de ez a felszínes izgalom messze elmarad a rendező korábbi, mesterien megkonstruált, csontig hatoló filmélményeitől.
Keserű méz aztán újra egy (botránytól hangos, perverznek titulált) visszakanyarodási kísérlet az igazi Polanskihoz; a szerelemi függés, kiszolgáltatottság kendőzetlenül előadott története. A főszerepben megint a feleség Seigner, aki aztán ártatlan angyalból változik fúriává a szemünk láttára. A film sokkal inkább megrázó, mintsem perverz, persze ehhez át kell látnunk az erotikus mázon; Polanski valami olyasmit akart nekünk mondani, amit majd Kubrick is boncolgat a Tágra zárt szemekkel a párkapcsolatokban lévő őszinteségről, álszentségéről. A Keserű méz nagyon is emberi, tragikus alkotás a lélekről, a szerelem érzésének elemésztő oldaláról, nagy párhuzamokat mutatva Louis Malle ugyanebben az évben készült Végzet című filmjével.
Az igazságtétel problémáit feszegeti rendezőnk A halál és lányka című következő filmjével. A helyszín – már sokadszor – elszigetelt: ezúttal egy félszigeten vagyunk, egy házban. A hazatérő férjjel érkezik egy vendég is, az egykor egy diktatórikus rezsimben megkínzott feleség pedig fő kihallgatótisztjét ismeri fel benne. A rendező jól ismert paranoiája ez, az asszony csak bele akarja látni egykori kínzóját Dr. Mirandába, vagy ezúttal tényleg ez az igazság? Polanski régi filmjeit idézően remekül kidolgozottak a karakterek, és ha nagyon akarjuk, a náci háborús bűnösök pereire is asszociálhatunk a film kapcsán.
A Rosemary által kitaposott okkult ösvényre kanyarodik vissza Roman A Kilencedik kapuval, amelyből újfent Lovecraft szelleme kacsint ki ránk; a furcsa figura által felbérelt könyvkereskedő és „könyvnyomozó” (Johnny Depp) akár a hírhedt Necronomicon-t is kereshetné. A rejtélyes könyv utáni kutatás többek között Mickey Rourke vudu- és sátánkultusz elemeivel szegélyezett nyomozását idézi az Angyalszívből. A film – alkotóját meghazudtolóan – pofonegyszerűen felépített, Depp és az agyonhajszolt stáb ennek ellenére remekel (főleg a Hetedik operatőre, Darius Kohndji). „A Polanskival való munka után a filmezés Tim Burtonnel olyan volt, mint egy ördögűzés” – mondja Johnny Depp Az Álmosvölgy legendája forgatása után.
Régóta köztudott volt, hogy Polanski készíteni akar egy Holokauszt-filmet is, csak megfelelő alapanyagra vár. (A Schindler listáját többször felajánlották neki – maga Spielberg is – de mindannyiszor elutasította: „Az a könyv is a krakkói gettóról szól, ráadásul azokról az emberekről, akiket személyesen ismertem. Néhányan még élnek is közülük. Túl közel volt hozzám érzelmileg”.) A saját élettörténetét megfilmesíteni nem akaró Polanski („Az túl fájdalmas lett volna. Túl személyes. Az eredeti élményeimet nem akartam feláldozni. Ahhoz túl fontosak nekem.”) Zongoristája így is bőséges analógiát mutat a rendező saját élményeivel, elég csak a gettóra vagy a bujkáló, éhező Szpilmannra gondolnunk. De fájdalmasan személyes hallani a magát világpolgárnak való Polanski „lengyel vagyok!” kiáltását a farkasbőrbe bújt bárány, a német katonai kabát alól ordító Szpilmann kétségbeesett hangján. A mindennemű dramatizálást, pátoszt kerülő (európai pénzből készülő) filmalkotás aztán betalált a kritikusoknál, és többek között Arany Pálmát hozott készítőjének. Bár ez a film igazán messze került Polanski korai zsenijétől, az idős filmes talán ezzel az alkotással talált vissza végérvényesen önmagához. 2005 őszén egy újabb Polanski-film tűnik fel a mozikban, a Twist Olivér. Kíváncsian várjuk, mit képes kihozni Charles Dickens klasszikus történetéből a világ egyik legsokoldalúbb filmes géniusza.
Roman Polanskit lehetetlen bekategorizálni. Otthonosan mozog szinte minden filmes területen.Mindemellett kiismerhetetlen: kedveli az egymásnak feszülő karakterhármasokat, az elszigetelt, klausztrofóbiás helyszíneket.
|
