Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/11482
|
2005. október 11.
A Végső megoldás Halál után felkaptuk a fejünket. A Hetedik megtekintésekor koppant az állunk a padlón. A Játsz/ma végén tátva maradt a szánk. A Harcosok klubja után pedig dobtunk egy hátast és meghajoltunk, majd izgatottan vártuk a Pánikszobát. David Fincher rendező már egy modern kor szülötte, ennek megfelelően kifejezésmódja is modern, technikailag merész, kellőképpen nyomasztó és sajátos ahhoz, hogy mély behatást gyakoroljon nézőire. Néhol már-már paranoikus, különös filmjeiben meghasonult korunk újszerű viszonyai között napjaink emberének életcélját, boldogulási lehetőségeit kutatja – a fogyasztói társadalom és fennálló társadalmi rendszer devasztáló és elidegenítő hatásait veszi górcső alá, amely az ugrásszerű technikai fejlődés segítségével József Attila-i kartoték-adatként kezelve a nyájat bedarálja az egyéni kezdeményezőkészséget és kreativitást; Fincher kiabálva és sokkolva tart elénk tükröt, hogy felébressze a képernyőre birkaként bámuló tömegeket.
David Fincher 1962-ben látta meg a napvilágot Denverben, és már 19 évesen George Lucas híres speciális effekt gyáránál, az Industrial Light and Magic-nél dolgozhatott. Erős vizualitása, kísérletező kedve és technikai tudása később a reklámfilmek és videóklippek felé fordította a rendezőt, aki pionír megoldásaival és egyedi, minőségi munkáival egyike lett a legfelkapottabb (és legjobban kereső) reklámfilmeseknek. Olyan cégekkel és sztárokkal dolgozhatott, mint a Coca-cola, a Pepsi, a Nike, a Heineken, vagy a másik oldalról Madonna, Sting, a Rolling Stones, és Michael Jackson).
Aztán jött Hollywood, és egyből a kultikus Alien filmek folytatása. A Végső megoldás Halál ha a sztoriban és hangulatban nem is feltétlenül, de rendezésében és fényképezésében felülmúlja az elődeit (de legalábbis egy szinten van velük). Fincher komor és rémisztő látványvilágot és atmoszférát teremtett (láthatóan a szintén korábbi reklámfilmes Ridley Scott nyomasztó eredetije tette rá a nagyobb hatást), és szépen visszakanyarintotta James Cameron idegenektől hemzsegő scifi-akcióorgiáját az „egy lény paráztatása” szintre. A film nem durrant akkorát, mint elődei, mert a rajongók a folytatással mindig még többet és jobbat várnak; ez meg nem lett se jobb, se rosszabb, inkább más – összességében talán kissé gyengébb klasszikus elődeinél, mert nem hozott annyi újdonságot, de kellően rémisztő, hatásos, vizuális effektek tekintetében kiváló és kellően éjsötét. Méltó folytatás született, ráadásul a fél órával hosszabb rendezői változat mérföldekkel veri a moziban bemutatottat – Fincher nem élvezett kellő bizalmat a film készítésekor, heves viták után többé-kevésbé el is határolta magát a produkciótól. (A kedves magyar címfordító pedig megint kitett magáért, és így lett nemzetközi feltűnést is keltve nálunk – a sorozat tradícióit is követve – az Alien 3-ból a Végső megoldás Halál).
Míg az Alien3 még erősen megosztotta a rajongókat, a soron következő mozi, a Hetedik, mára kultfilm státuszba került. A film egy őrült sorozatgyilkos utáni nyomozásról szól, aki magát Isten fegyverének tekintve módszeresen és precízen kínozza és öli meg áldozatait, akik közül mind egy főbenjáró bűnt követett el (legalábbis szerinte). Már maga a forgatókönyv sem semmi, de a film a megvalósítás miatt érdemelte ki kivételes sikerét. Sorozatgyilkosokról jó sok filmet láttunk már (Bárányok hallgatnak, Tökéletes másolat stb.), viszont ilyen pesszimista, kilátástalan hangulattal és sötét képi világgal egy sem dicsekedhet. A helyszín egy szándékosan név nélküli nagyváros nyomasztó légköre, mocskos, bűnökkel szennyezett utcái. A képeket nézve elkerülhetetlen a párhuzam egyrészt Ridley Scott Szárnyas fejvadászával, amiben zseniálisan kerültek bemutatásra a jövő hideg nagyvárosának esőtől áztatott, gőzölgő utcái, másrészt Martin Scorsese A Taxisofőr-jével, ahol Travis Bickle azért imádkozik, hogy jöjjön egy hatalmas eső és mossa el a város mocskát. Az operatőri munka zseniális, a filmben világos beállítást alig találni, a vászonról árad az emberi céltalanság légköre és az elidegenedés atmoszférája – nem csoda, ha a tömény, hömpölygő pesszimizmus hatására a moziból kitámolygó nézőnek egyből kedve támad vidékre költözni. A nyomozás egy kirakós: a Kevin Spacey által megszemélyesített sorozatgyilkos kezében tart minden szálat. Ő a „felsőbb hatalom”, aki tudja, hogy ki mit fog tenni, hogy fog reagálni, és az utolsó pillanatig befolyásolja az eseményeket. Mint a későbbi Játsz/mában is, itt is csak illuzórikus, hogy a főszereplő irányítja az eseményeket, az egyén valójában csak szenvedő alanya egy felsőbb tervnek. Fontos még megemlíteni a filmmel kapcsolatban az egyik nyomozást segítő tényt, az egyetlent, amire a tökéletes tervvel rendelkező John Doe sem számított. Nála is „felsőbb hatalmak”, valakik nyilvántartják (modern technika), ha a könyvtárból bizonyos témákról sokat olvas vagy kölcsönöz valaki.
Folyt.Köv
|
