Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
Gondolataim
Lehet, hogy azért vagyok kicsit másabb, mint mások, mert én folyton gondolkodom. Gondolkodom elalvás előtt. Gondolkodom a buszon, miközben a fülemben szól a zene, és közben az embereket figyelem. Gondolkodom még munka közben is, sőt, az igazán nagy gondolatok mindig ott születnek meg bennem. Gondolkodom amikor fürdök, amikor a víz pereg az arcomra, és félórák telnek el így. És én csak gondolkodom. Megpróbáltam tenni ellene, de nem ment. Amikor egyedül vagyok, gondolkodom.
Hogy min? Sokmindenen. Magamon, az életen, az egésznek az értelmén, az embereken, a világon. Próbálok megérteni dolgokat, elemezni, értékelni. Ki mit miért mond, mit miért tesz. Én mit teszek, és miért teszem azt. Honnan jöttem, hová tartok. Néha nagyon furcsa dolgok is eszembe jutnak... Vajon lesz egyszer egy olyan ember, lány az életemben, akivel fenntartások nélkül megoszthatom ezeket a gondolataimat? Akinek beszélhetek a legbelső érzéseimről, anélkül, hogy kinevetne, vagy nem venne kellően komolyan? Talán...
Az utóbbi időben főleg azon gondolkodtam, hogy miért tartanak engem idegesítőnek. Nem egy ember mondta már ezt rám. Próbálok rájönni, de nem igazán megy. Lehet, hogy én gondolkodom túl egyszerűen?
A legtöbbször akkor fordul elő, hogy idegesítőnek tartanak, amikor valakitől valamit számonkérek. Persze ez abból ered, hogy engem még úgy tanítottak, hogy amit mondok, azt gondoljam is komolyan, és hogy ha valamit megígérek, azt tartsam is be. Sajnos, ez mostanában már nagyon nem divat.
Számomra elképzelhetetlen, hogy ha tudom, hogy valakinek megígértem valamit, akkor én azt ne tartsam be, főleg akkor, ha tudom, hogy az a valaki számít rám. Vagy hogy úgy hagyjak valakit, hogy ne tudja, hogy mi az ábra. A bizonytalanság, és a valamit nem tudás a legrosszabb az életben. Egy egyszerű példa: beszélgetek valakivel msn-en. Minden okés, dumálgatunk. Aztán hirtelen nem ír már, de továbbra is elérhető. Eltelik félóra... egy óra. Semmi. Aztán kilép. Egy szó nélkül. Én meg csak nézek, hogy mi van. És másnap, mikor rákérdezek, hogy miért nem válaszolt az utolső kérdésemre, még csak magára a kérdésre sem emlékszik, és felháborodik, hogy én számonkérem őt... Hmm. Lehet, hogy én vagyok a gyári hibás?
Úgy gondolom, hogy az emberek közötti kommunikációban a tisztelet a legfontosabb. Az, hogy tiszteld a másik embert, bárhogyan is kommunikálsz vele. Ha ez nincs meg, akkor ott elég nagy bajok vannak. A legnagyobb baj pedig az, ha erre valakit úgy kell figyelmeztetni.
A másik, amivel mindig szembesülök, és ami mindig kiakaszt, amikor valaki azt mondja valamire, hogy "nincs rá időm"... Az ember nevű élőlény évszázadok óta rendelkezik az időbeosztás képességével, és hogy ha valaki szeretné, hogy legyen ideje valamire, de úgy igazán, akkor meg is találja a módját, hogy legyen rá. Persze egészen más kérdés, hogy ha igazából nem is szeretné... De ebben az esetben meg azt nem értettem soha, hogy miért nem lehet ezt egyszerűen megmondani, hogy nem akarok foglalkozni a dologgal? A "nincs rá időm" számomra csak egy kifogás, és aki ilyennel jön, az el is veszít valamit a hiteléből. Én is dolgozó ember vagyok, emellett vannak egyéb dolgaim is, mégis, ha igazán szeretnék valamit, akkor képes vagyok tenni érte, és felállítani egy fontossági sorrendet, hogy arra biztosan jusson. Hogy ez másoknak miért nem megy... rejtély.
Tehát ezért vagyok idegesítő? Mert elvárok olyan dolgokat, amit egy normális embertől alapállapotban is el lehetne várni? Meg ha nem úgy tesz, akkor képes vagyok még fel is hívni a figyelmét erre? És amikor az adott ember szembesül azzal, hogy ő volt a hibás, meg valahol érzi, hogy nekem van igazam, akkor inkább átmegy támadóba, és nekem rója fel hibaként, hogy miért kérem számon? Lehet... mindenesetre érdekes ez a hozzáállás.
Vagy az is lehet ennek az egésznek az oka, hogy az emberek gyarlók, képmutatóak, és hazudoznak. Mikor pedig találkoznak egy olyannal, aki nem ilyen, vagy legalábbis mindent megtesz azért, hogy tiszta, és egyenes maradjon (persze én sem vagyok szent, nem ezt mondom, de próbálok tenni azért, hogy megmaradjak Embernek), akkor ez egész egyszerűen irritálja őket, és zavarja, mert rájönnek, belül érzik, hogy ők nem ilyenek, és inkább megpróbálják a másikat beállítani olyannak, mint akiben a hiba van. Nem tudom... lehet. Biztosan azért vagyok idegesítő, mert egy emberi kapcsolatban - legyen az bármilyen szintű - elvárok bizonyos alapdolgokat. Másoknak pedig ez nem megy, nem természetes.
Nos, ha valóban így van, akkor legyen így. Vállalom, hogy idegesítő vagyok.
|
