Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
2023-05-05
Csak a szokásos nemkellgondolkodnommilyennapvanma bejegyzés...
Ezen nem kell gondolkodnom.
Rajtad viszont még mindig szoktam.
Példa vagy. Emlék, de példa, és nem csak maga a tény, hogy együtt voltunk, és te voltál az egyes számú lány az életemben, (ezt mindenkinek elmesélem, akivel ilyen téma szóba kerül) de a beszélgetéseinkből is szoktam idézni másoknak.
Mostanában is ismerkedem egy lánnyal, és bizony volt olyan beszélgetésrészlet, amit átküldtem neki, és tőled származik, mert tanulságos, és beszélgetési alap.
De ezen kívül is eszembe jutsz néha.
Meg eszembe jut az elmúlt több, mint egy évtized.
Pont pár hete filózgattam azon, hogy bennem még mindig úgy élsz, ahogy utoljára láttalak, aztán lehet, hogy ma már meg se ismernélek. Bár ez azért valószínűtlen.
Viszont az érdekes, és egyben végtelenül szomorú, hogy te teljesen megfosztottál magadtól sok-sok éve, és nem csak, hogy magadtól, de még a lehetőségtől is, hogy bármit is tudjak rólad.
Nem voltam ott, és nem láttam, amikor 20 éves lettél, nem láttalak 24 évesen, nem tudom, mit csináltál, vagy mik foglalkoztattak 28 évesen, nem voltam ott, és nem mondhattam semmit a 30. születésnapodon.
Ezek fájó dolgok.
Fájó, és soha vissza nem térő dolgok.
Felnőttél.
Nélkülem.
Ha mellettem nősz fel, vajon más ember lennél ma?
Gyakran eszembe jut, hogy ha minden terv szerint alakult volna, vajon milyen életet élhettünk volna együtt, és mi minden meg sem történt volna az életemben, ha mi végig egymás mellett állunk, és támogatjuk egymást, mint ahogy az eredeti elképzelés szólt.
Működött volna? Tényleg élhettünk volna egy gyönyörű életet együtt, sőt, még ma is élhetnénk azt az életet? Vajon a te életedben szintén nem történt volna meg sok minden, ami így megtörtént?
Rengeteget gondolkoztam ezen.
Válasz viszont nincs, és nem is lehet.
Amikor ez lefut bennem időnként, mindig elszomorodom. De ennyi. Megtanultam elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni.
Pláne, ha hozzávesszük pont az ilyen beszélgetésrészleteket, amit pl. gyakran szoktam idézni másoknak, hogy mennyire nem az számít, hogy mit mondd valaki, hanem az, hogy mi áll mögötte tettben:
[22:11:16] Én: jó, akkor húzzál el és hagyjál békén egy hétig, hogy hiányozzak. Aztán gyere vissza, és valld be, hogy nem tudsz élni nélkülem :P
[22:11:45] Ő: Nem tudok, ez egyértelmű. Nem tudok!! Érted?! Nem tudok!!!! És nem is vagyok hajlandó!
Iskolapéda.
Persze megismételhetném a tavaly ilyenkori bejegyzésemet is, hogy ma is volt bennem egyfajta várakozásszerű érzés, de felesleges. Ez sose fog már elmúlni belőlem. A levelemre sem kaptam választ, holott úgy gondolom, vannak benne tartalmas gondolatok. Persze lehet, hogy csak nekem azok.
Egyre többször érzem azt is, hogy nincs már mit várnom az életben.
De anélkül nem megyek el, hogy legalább egyszer még ne lássalak.
|
