Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
27
Igen, igen, tudom, az elengedés, tudom.
Nem is gondolok rád már annyit, mint pár évvel ezelőtt.
De a jeles napokon azért engedd meg, hogy eszembejuss...
27 éves lettél.
Borzasztó furcsa ebbe belegondolni. Ne feledd, bennem még mindig ugyanaz a kép él rólad, ahogy akkor ismertelek. Ugyanaz a test, ugyanaz a szellem, ugyanaz az ember.
És bizony néha eszembe jut, hogy mi lenne, ha most ismernélek meg? Vajon a mostani személyiségeddel is kialakulna közöttünk az a kapcsolat, ami akkor kialakult? Most is el tudnánk beszélgetni fél napokat a semmiről? Most is lenne folyamatosan témánk? Most is tetszenél egyáltalán, és most is lenyűgözve ülnék egy-egy fotód előtt, mint anno? Most is ott lenne közöttünk az a megfoghatatlan vibrálás? Most is az őrületig tudnánk húzni egymást az ágyban, pontosan tudva, hogy mit szeret a másik...?
Nem tudom. És nem is fogom már megtudni.
Most már teljesen természetes lenne az, ami akkor a legnagyobb problémát okozta: a korkülönbség. Nekem akkor sem jelentett semmit, hiszen én nem a társadalmi elvárások szerint élem az életem...
Persze általánosan is eszembe jut néha, hogy azért szeretném tudni, mi van veled. Volt idő, amikor az életemnél is fontosabb voltál, így talán érthető, hogy nehezen viselem, hogy semmit sem tudok rólad. Nem mondom azt, hogy elfogadtam, hogy ennek így kell lennie, hanem inkább azt mondom, hogy beletörődtem. Vannak, akikre nem lehet észérvekkel hatni.
Azon is elgondolkodom néha, amikor rád gondolós perceim vannak olykor, hogy vajon ma is ugyanazt gondolod azokról a dolgokról, amiket sok-sok időn, beszélgetésen és levélen keresztül magyaráztam neked az életről, mint akkor...? Én, mint kvázi felnőtt már akkor átláttam néhány dolgot, amiről neked kvázi gyerekként nyilván még fogalmad sem lehetett - de ma már vajon igazad adsz nekem? Képes vagy beismerni, hogy azért mégsem vagyok én olyan lökött kölök? Lehet ezt sem tudom meg soha...
A lehetőség még mindig a te térfeleden van, és ezeken a gondolatkivetítő írásokon kívül sokat nem tehetek - és igazából nem is akarok. Ha te nem vagy kíváncsi arra, hogy velem mi van, akkor nem vagy.
Mondjuk az is tény, hogy olyan sok minden nem történik velem. Bár az is igaz, hogy ha összefoglalni kellene, hogy összességében mi is történt velem azóta, azt hiszem, elég hosszasan tudnám mesélni... Valamikor ezt is mondtam: egy életre való mondanivalóm lenne.
Talán annyi említésre méltó van, hogy végzett fényképész lettem - bár amikor ez az egész még csak egy távoli terv volt a fejemben, és neked mondtam el először, akkor sem hittél bennem.
Talán ahogy az egész kapcsolatunkban sem.
Vigyázz magadra.
Ja igen, megismételném az egyik gondolatomat:
Találkozunk még Dia. Ha nem ebben az életben, akkor majd egy másikban.
|
