Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
2012-12-26
Lassan ismét évet zárunk.
Idén úgy néz ki, végleg elveszítettem azt a lányt, akiben egykoron annyira hittem. Ez van.
Pont a napokban gondolkodtam ezen, hogy igen, most már bennem is lezárult ez a korszak, talán tényleg végleg. De az is eszembe jutott, hogy ez így jó. Pont jó.
Kifejtem.
Azért jó ez így, mert bennem megmarad egy emlék. Egy kép. Egy ember. Egy állapot. Az, amikor még olyan volt, amilyen. A kedvessége. A személyisége. A szépsége. A teste. A lelke. És nem érdekes, hogy azóta mivé lett, mivé vált.
Az én emlékeimben az a lány él tovább, akit én ott, akkor ismertem, és megismertem. Bármikor, ha eszembe jut, úgy emlékszem rá, ahogy volt. Azokról a fotókról, amiket én készítettem róla, és amiket ő küldött magáról. Arra az odaadó, törékeny, szenvedélyes, lelkis, normális lányra emlékszem. Nekem ő mindig ez marad.
Éppen ezért jó, hogy ma már nem tudok róla semmit. Hogy nem látom, nem beszélünk, nem tudom, mi van vele.
Lehet, ha most is tartanánk még a kapcsolatot, folyamatosan csak csalódnék benne, és teljesen lerombolná azt a képet, ami él bennem róla. És ez nem lenne jó.
Jobb így.
Megbékéltem ezzel.
Szerettem őt. Úgy, ahogy volt. A hibáival, a néha érthetetlen dolgaival. De ezek is hozzá tartoztak.
Talán egy napon majd ő is megérti, hogy mi is történt közöttünk igazából. Talán nem.
Persze a "szerettem" nem valós kifejezés. Ma is szeretem. Azt, aki volt. Talán vicces ez. Megmosolyogni való. Lehet mondani, hogy "ébredj már fel, az elmúlt!" Lehet. De nekem mégis jó érzés. És ezt senki sem veheti el tőlem már soha.
Boldog Karácsonyt.
|
