Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
2014-06-13
A nap...
Egy éve ez a nap csodálatos volt. Együtt töltöttem egy lánnyal, akiről akkor azt hittem, hogy valami nagyon komoly alakul közöttünk - mint ahogy hittem ezt már néhány lánynál... :) Én már csak ilyen kis naiv vagyok.
Pár nappal ezelőtt nálam aludt egy másik lány, aki 7 évvel ezelőtt 2 évig itt lakott velem... Az államvizsgája miatt kellett újra idejönnie. Még azelőtt pár nappal pedig én aludtam nála, mivel Bp-en jártam koncerten, és így volt a legegyszerűbb...
Két éjszakát aludtunk egy ágyban, és ez a két éjszaka - bár nem történt semmi, jóformán hozzá sem értem - olyan emlékeket ébresztett bennem, amin még most is jár a fejem...
Közvetlenül utána vele álmodtam, pedig ez nem fordult elő mostanában.
Igazából nem tudnám megfogalmazni, hogy mit éreztem/érzek, hiszen talán én magam sem tudom. Jó volt mellette lenni, ez a lényeg. A mai napig él bennem, hogy anno mennyire szerettem, és mennyire örültem annak, hogy velem él...
A baj csak az, hogy ő sosem szeretett engem annyira, mint én őt.
Nekem szinte csak jó emlékeim vannak a közös életünkről - neki meg csak rosszak. Nem egyformán éltük meg az egészet, de hát különbözőek vagyunk...
Mindenesetre most olyan elemi erővel tört rám a vágy, hogy újra együtt lehessek vele, hogy azt hiszem, sok időbe fog telni, amíg elmúlik ez. Ahogy néhány percig néztem éjszaka, ahogy alszik, és ahogy pár percig láttam fehérneműben, ahogy öltözik, újra tudatosult bennem az, amit én már akkor tudtam: iszonyatosan jó csaj; az idő csak jót tett neki. Most már van benne valami igazi nőiesség, ami anno még messze nem volt, és ez hihetetlenül vonzóvá teszi...
Persze ő ennek nincs tudatában.
Ráadásul a világ összes pasija előbb jönne nála számításba, mint én...
Pech.
De mégis örültem, hogy láthattam. Ugyanaz volt bennem most is, amit anno: amíg velem van, addig nem érheti baj. És ez olyan jó érzés.
Aztán szintén pár napja összefutottam egy régi ismerőssel, aki szintén lány - ma már asszony - és akit anno szintén szerettem, és ő is szeretett, csak ezt sosem ismerte be még saját magának sem...
Beszéltünk pár szót, de nem sokat változott: még mindig képtelen a saját életét élni.
De az érdekes, hogy azért valahol még mindig érdeklem, mert megemlítette, hogy emlékszik rá, hogy én naplót írok, csak ugye a címet nem tudja... És most rákérdezett.
Visszakérdeztem, hogy szerinte megérdemli-e?
Valami olyant mondott, hogy igazából nem...
Valahogy én is így gondolom.
De azért azt mondtam neki, hogy beszélgessen velem, és ki lehet érdemelni...
Kíváncsi leszek.
Amúgy pedig minden ok, az életem halad, elvagyok. Az elfoglaltságaim megvannak, több pedig nem is kell.
|
