Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
Úgy nem volt jó...
Tegnap volt egy érdekes beszélgetésem a volt bnőmmel. Ebből kifolyólag aztán megint elkezdtem gondolkodni néhány dolgon, és megint arra jutottam, hogy nem létezik, hogy egy nő ennyire hülye legyen.
Kifejtem.
Ugye mi tök véletlenül ismerkedünk meg, egy másik lány által, aztán pár hónap alatt összejöttünk. Minden szép volt és jó, még a családja is befogadott, ami nagy szó volt, pláne, egy hasonló, de nagyon negatív tapasztalat után.
Tehát tök jól elvoltunk, sokat jártunk össze, mentünk ide-oda, csináltunk programokat, hol nálam voltunk, hol náluk, minden okés volt. Velem vesztette el a szüzességét, de nem úgy, mint ahogy azt egy átlagos mai lány teszi félrészegen egy parkoló kocsiban egy buli után... egyáltalán nem. Megadtam a módját, minden tekintetben, és biztos vagyok benne, hogy olyan élményt adtam neki, amit soha az életben nem fog elfelejteni. De egyébként is, minden téren igyekeztem mindent jól csinálni, megint csak a régebbi tapasztalataimból kiindulva...
Én úgy éreztem, minden jó közöttünk, és mondhatom, hogy viszonylag hosszú távra terveztem vele.
Aztán, mint lenni szokott, beütött a válság.
Ő megismerkedett egy korabeli sráccal, akiről én már akkor láttam, hogy hozzám képest kb. egy porbafingó hülyegyerek szintjén van, de akkor nem ez számított a lánynak, hanem nyilván az, hogy most neki is lehet egy "valódi" barátja, akit felvállalhat a világ előtt.
Ezek után velem szakított, illetve helyesebben már nem kereste a társaságom. Ő konkrétan soha nem mondta ki, hogy vége, de a ráutaló magatartása egyértelmű volt, így én ültem le vele végül megbeszélni, hogy okés, én megértem, és elengedem, élje az életét, szerezzen tapasztalatokat, én meg itt vagyok, ha beszélgetni szeretne.
Ezek után már nem sokat beszéltünk, de ez ismert, hiszen ebben a naplóban is írtam néhány bejegyzést erről az egész történetről. Úgyhogy igazából nem az a lényeg, ami volt, hanem ami most van. Az pedig egyre érdekesebb.
Ugye jó ideig nem beszéltünk, aztán kb. egy 3/4-ed éve újra beszélünk, bár ezek a beszélgetések nem teljesen olyanok, mint azelőtt. Vigyáznom kell, miket írok, mert nem szeretném, ha úgy érezné, felhozom a múltat. Viszont épp ezért ezek a beszélgetések kissé sántítanak, lényegében a napi rutinra, sulira/munkára, időjárásra, és a napi történésekre korlátozódnak, és semmi olyan nincs bennük, ami egy kicsit is mélyebb téma, vagy kicsit is rólunk szólna.
De tegnap kicsit kibújt belőlem a kisördög.
Felhoztam nyíltan, hogy nem könnyű vele beszélgetni, pont ezek miatt, hogy alig van témánk a hétköznapi dolgokon túl, és hogy miért van ez így? Meg azt is belevettem, hogy anno, mikor vége lett közöttünk a dolognak, akkor én írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem, hogy én hogyan láttam a dolgokat, és magyarázatot adtam a viselkedésemre, ugyanakkor magyarázatot kértem én is néhány dologra. De ezekre soha nem érkezett válasz, nem reagált semmit a levélre. Most fel is vetettem, hogy szerintem ez azért volt, mert el sem olvasta... Hiszen, ha olvasta volna, EGÉSZ BIZTOSAN reagált volna valamit, már csak azért is, mert az a levél alapvetően normális, és kedves hangvételű volt, de azért volt benne nem egy olyan mondat, amin azért biztos be tudott sérülni egy kicsit, és nehezen hiszem, hogy ezekre ne reagált volna...
Persze letagadta, és azt állítja, hogy olvasta, és azért nem reagált, mert nem akart már vitatkozni ezeken a dolgokon. Persze. Mese habbal.
De nem is ez a lényeg. Hanem az a gondolatsor, hogy azért nem beszélgetünk a sulin kívül másról, mert hát más nem is nagyon történik vele. Beidézem:
"jó, csak akkor nem értem, hogy hogy beszélhetnék úgy igazán másról ha suliban meg tanulásban élek jelen pillanatban.... jó meg talán még a lovaglást tudnám hozzátenni.
más nem igazán történik."
Na ez volt az a pillanat, amikor szó szerint felugrottam a székemből, és egyetlen szó hagyta el a számat: Bazzzzzmeeeeeeeeeggg!!!!!
Mert ugye egy ezredmásodperc alatt átfutott rajtam, hogy ugyebár kedves kislány, hát mi a jó francért hagytál ott engem, és álltál össze egy hülyegyerekkel??? (aki természetesen azóta már sehol sincs, több, mint fél éve szakítottak vele is, úgy, hogy amíg együtt voltak, gyakorlatilag semmi sem történt közöttük, le sem feküdtek egymással...)
Miért nem volt úgy jó, ahogy volt???
Hogy tőlem kaptál élményeket.
Velem eljárhattál ide-oda.
Velem voltak közös élményeid.
Hogy egy csomó filmet néztünk együtt, és hogy imádtad ezeket az estéket.
Én odafigyeltem rád, igyekeztem mindent jól csinálni.
Velem prémium minőségű szeretkezésekben lehetett részed.
Hozzám bármikor átjöhettél, ahogy én is hozzátok.
Hogy rengeteget fotóztalak, és ezzel IS az egekbe emeltem az önbizalmad.
Hogy együtt kirándulgattunk ide-oda.
Hogy a szüleiddel közösen is jártunk helyeken.
Hogy volt egy csomó tervünk is, amik már nem valósultak meg...
És hogy mindezek együtt azt jelentették, hogy bizony TÖRTÉNTEK VELED DOLGOK, AMIK ALAPOT ADTAK TARTALMAS BESZÉLGETÉSEKHEZ IS!!!
Ja, hogy mindennek a töredékét sem tudta megadni neked egy kis hülyegyerek, mióta meg ő sincs, azóta meg lényegében alig van valaki, akivel tudnál egy kicsit is beszélgetni?? Pár felszínes osztálytárs, meg egy-két régi ismerős?? Hát sorry...
Tényleg. Itt. Jött. El. Bennem. Az. A. Pillanat. Amikor. Arra. Gondoltam. Hogy. Egy. Nő. Nem. Lehet. Ennyire. Ostoba.
De persze, ha felhoznám neki nyíltan ezt az egészet, akkor még ő sértődne be. Pedig fel fogom. De nem írásban, hanem szóban. Össze fogunk hozni egy találkozót, és ezt az egészet szépen el fogom neki mondani, hogy mennyire idióta...
És az se érdekel, ha ezzel végleg elveszítem.
|
