Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
2026-03-15
A napokban megint elkapott egy nosztalgiahullám, igazából nem tudnám megmondani, hogy miért... Feltűnően sokat gondoltam rád, idéztem fel magamban mondatokat, érzéseket, és sok mindent mást veled kapcsolatban...
Egyik nap elő is vettem az archívumból a beszélgetéseinket, írásainkat. Bele-beleolvasgattam itt-ott, persze nem mindent, az hónapokig tartana. Csak eszembe jutott egy kedves részlet, amire emlékeztem, hogy annak idején mennyire megfogott, és hogy mennyire értettem is igazából azt, amit itt írtál.
Ma nem tudom, milyen ember lett belőled, de valahol azt remélem, hogy mindez a belső lélek, amit itt le van írva, megmaradt benned.
E sorokat tőled idézem most, a többmilliónyi karakteres levelezésünk egyik mély pillanatából.
"Emlékszem, amikor kicsi voltam, rengeteg plüssöm volt. Mondjuk ez most sincs másként... :-D Mindegyiknek külön személyisége volt. Más volt a maci, más volt a nyuszi. Máshogy fogtam meg a malackát, mint a kisdisznót. :-) Lelkük volt azoknak az állatoknak... Valósággal beleéltem magam, hogy szépen, óvatosan kell őket megfogni, mert ők is szeretik a gyengédséget. Bevallom, ma is előfordul, hogy így érek hozzá egy-két gyerekkori állatkához. Együtt nőttek fel velem, ha lehet így mondani. :-) Nekik sírtam, ha olyan kedvem volt, ők látták minden percemet.... És még ha tudnának beszélni!!! Mennyi mindent elmondhatnának...
De még csak nem is élnek. Úgy gondolom, akkor is kell valami... Kell valami, amibe az ember kapaszkodhat. Elképzeled, hogy lélek van benne, és ugyanúgy érez, mint te vagy én. Nem dobod le minden nap durván a földre, mikor ágyazol, hanem egyszerűen szépen az asztalra teszed addig.... És máris úgy érzed, tettél valamit, ami - mégha nem is érzi, hisz csak egy plüss - a TE lelkednek egy kis megnyugvást hoz...
Viszont azt is tudom, hogy sokan most hülyének néznének, ha ezt olvasnák. "Mégis mit gondol ez, hol él, a tündérmesében....?!" A legszomorúbb az, hogy nem ÉN élek tündérmesében, hanem Ők.... ŐK... Azok, akiknek minden megadatott a seggük alá már születéskor. Szép család, nagy ház, fullos kocsi.... És én, aki egy olyan családban nőtt fel, ahol szeretetről beszélni tabu volt, nemhogy érezni, hogy szeretnek, és éreztetni azt mással... Én vagyok az a bolond, aki szabadidejében a plüssállataival beszélget. Nincs kivel.... Ez az igazság.
Én megtanultam, mennyit ér a szeretet. Pontosan azért, mert nekem sosem jutott belőle. Mindenki más, akinek boldog élete volt világéletében, és nem is tudta,mi az, hogy "szenvedés...." Nos, az nem érti, miről beszélek. Annak a szeretet semmit nem jelent voltaképpen. Megvannak a felszines kis kapcsolatai, és voltaképpen sosem lesz igazán boldog. A szeretet meg, ami valószínűleg "valami afrikából származó betegség lehet".... Elkerüli őket. Nem becsülik meg. Nem értékelik, ha valaki tényleg szeretetet közvetít feléjük. Ezért ez az évek során el is maradozik majd...
Én megbecsülném, aki kimutatná nekem, hogy szeret. Jelen pillanatban egyetlen személy van az életemben, aki ezt teszi. Ez te vagy. Szomorú, tudom. CSAK te vagy az, aki érezteti, hogy fontos vagyok neki. Senki más. Sőt... Gyakran még te sem úgy, ahogyan szeretném. Talán önző vagyok. Ne haragudj rám, ha ez így van. Talán túl sok szeretetet akarok magamnak, mert nem bírok vele betelni. És talán néha elvesztem a mértéket.
Én is szeretlek, mert szeretsz engem. Szeretlek, mert jó ember vagy.... megértő, kedves, figyelmes.... (az esetek többségében. :-D) Szeretlek, mert aranyos vagy, szeretlek, mert az enyém vagy. Szeretlek, mert miattad jöttem ki a depresszióból... mert te voltál az, aki miatt érdemes volt. Szeretlek, mert imádok veled csókolózni, imádom, ha hozzám érsz... Szeretem az ujjaidat, szeretem, amikor simogatsz... Szeretem, ha rám nézel.... azt is szeretem, amikor olyan édesen tudsz vigyorogni, hogy elolvadok tőle.... (ne vigyorogj :-P) Szeretem, hogy ilyen őszinte vagy, és céltudatos... Szeretem, hogy elveszhetek a karjaidban, amikor átölelsz, és érezhetem, hogy te meg én igazán egy hullámhosszon vagyunk... Szeretem, hogy férfias vagy, erős, okos, és magas.... És szőrös. :-D Szeretem, hogy a közeledben kicsinek és törékenynek érzem magam.... Szeretem, hogy jobb vagy, mint én. Jobb vagy alkatilag, szellemileg, fizikailag. Ez így van rendjén. És én szeretem, ha a férfi erősebb egyéniség, mint a nő. Nem baj, ha kevésbé vagyok határozott, magabiztos.... Ha kell a támogatás. Így egészítjük ki egymást.... Te adsz nekem valamit, és én is adok neked valamit, ami benned nincs meg. Így lesz egy egész a kettőből. :-)"
Tudod, én akkor is, ma is elsírom magam ezeken a sorokon, hiába vagyok már egy meglett felnőtt ember.... Mert értem azt, ami le van itt írva.
A felsorolásra pedig, hogy miért szeretsz (elnézést: szerettél) engem, válaszul, hogy én miért téged, csak egy idézet jut az eszembe egy régi, de nagyon aranyos filmből:
- Miért nem viselkedik józanul, és nem így, mint egy szentimentális iskolásfiú...?
- Azért, mert szeret.
- Szeret engem? De hát miért?
- Mert a Josepinne Pay-félék, a Roberta Gillis-ek, és a többi szeleburdi lány, mind üresfejű senkinek tűnik melletted...
|
