Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

zsófi naplója


Tonhalas mogyikrém [179762 AL], gazdája zsófi
elfogytak a szavak (26)

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/179762
elfogytak a szavak (26)

Sosem követtem, hogy épp melyik hegyet másszák meg magyarok, ha belefutottam a neten, a címet elolvastam és kész. Aztán tegnap valamiért annyira aggódni kezdtem, hogy még hajnali 2-kor is cikkeket kerestem, hátha tudnak valami újat... akár angolul, akár magyarul. Nem tudtam aludni, nem tudtam másra gondolni egész nap, mint arra, hogy ott van egy hatalmas, veszélyes hegy, és ez a két ember (meg a többi expedíció résztvevői) ott fekszik valahol a hóban. Mi járhatott a fejükben az utolsó pillanatokban? Tudták, hogy meg fognak halni? Próbáltak reményt adni egymásnak? Megbánták, hogy nem fordultak vissza? Azt hiszem, akkor fogott meg ennyire a történet, amikor először láttam róluk képet. Zsolt amúgy is szimpatikus, őt egyszer már láttam a tévében, mikor amputálták a lábát. Igazi "aranyos bácsi", mosolygós, optimista. Péterről még nem is hallottam, de hihetetlenül kedvesnek tűnt a képeken, ő is nagyon szimpatikus volt, emellett nagyon fiatal is. Minden cikkben Zsoltot emelik ki... persze, hiszen ő volt az első magyar állampolgár az Everesten, de az, hogy Pétert szinte meg sem említik... úgyhogy utánaolvastam. Ő az első magyar, aki megmászta az Alpok mind a 82, 4000 méter körüli csúcsát. Ezután pedig kétszer olyan magasra akart mászni. Sikerült is neki, és én úgy értelmeztem a cikkeket, hogy le tudott volna jönni, de visszament, hogy segítsen Zsoltnak, aki már nagyon gyenge volt.
Látom az érem mindkét oldalát. Igen, pl. számomra semmi haszna és értelme nincs, hogy ők szórakozásból hegyet másznak. Mindkettőjüknek van családja, akik aggódtak értük és várták őket haza. Zsoltnak egy 4 éves lánya és egy 2 éves fia maradt apa nélkül. Sokan mondják, hogy felelőtlenek, és igen, az amputációnak talán elég jelnek kellett volna lennie, egész életében megélhetett volna abból, hogy előadásokat tart. Rossz döntés volt, hogy nem fordultak vissza, de reménykedtek, bíztak benne, hogy sikerülhet. Aztán segítséget kértek, később nem is hallottak róluk. Péter valószínűleg lezuhant. Mikor ezt olvastam... megint megnéztem azt a képet. Belegondoltam, hogy ez az aranyos, 26 éves fiú ott fekszik valahol, pár nap múlva pedig teljesen be fogja takarni a hó. Lezuhant. Iszonyú belegondolni.
Láttam egy képet Zsoltról, ahogy a kisbabája fölé hajol. Néztem interjút a feleségével, amiben arról beszélt, hogy ő már akkor tudta, hogy baj van, mikor kiderült, hogy 24 órán keresztül tartott a mászás. Akkor kezdtem el először sírni, mikor a nő ölében mutatták az egyik gyereküket, aki nagyon aranyosan beszélt valamiről, de nem értettem. Eszembe jutott, hogy ez a gyerek talán nem is fog emlékezni az apjára...
Valahol még most is nagyon remélem, hogy visszajönnek... bár reagálnának a sok kritikára... csak érjenek haza és öleljék meg még egyszer a szeretteiket.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat