Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/47248
|
ETDG -a munkám
IV. EUROPEAN TRANSPLANT AND DIALYSIS GAMES
Béna szervezés és következményei, rázós helyzetek, nagy megoldások, vicces történetek, amik ezt a nagy őrületet kísérték. Jó párszor úgy éreztem, hogy franc is ebbe az egészbe, miért kellett elvállalnom, de most már hiányzik. A gálavacsora egyértelmű happy end volt. Aki az alábbi dolgokban helytelenséget, ferdítést vagy akármi valóságnak nem megfelelőt lát, szóljon nekem! Nem emlékszem teljesen pontosan az eseményekre.
Íme néhány gyöngyszem:
Dialízisre, vagyis művesekezelésre mentek a dializált sportolók, minden nap 4 és 9 órakor. Egyszer, mikor a programirodában dolgoztam, hallottam, hogy egy román csaj reklamál a kórházban, mert őneki B-s kezelést adtak, pedig őneki C-s kéne. A lapján orvosilag jóváhagyva B állt, aláírásával igazolta, és most állította, hogy a lap hibás, vegyék le a gépről, és rakják át C-re. Ezt nem tehettük meg, amikor a lapon B állt, így faxot kellett küldeni Romániába az orvosának azzal a kérdéssel, hogy neki most ugyan már B-s kell vagy C-s? Mert ha C-s kell, akkor nem elég, hogy rá nézve súlyos következményekkel jár a helytelen kezelés, de mindenki másra is messzemenő hatásokkal lesz, akit arra a gépre csatolnak! Ráadásul a csaj már egyszer részesült B-s kezelésben azon a héten! Akkor kinek van igaza? Ha B-s kell neki, akkor miért állítja, hogy ő C-s? De akkor miért írta alá a lapot? Hab a tortán, hogy ha C-s kell neki akkor várnia kell, mert szabad C-s gép nincs a klinikán.
A rejtély végkifejlete számomra ismeretlen.
Tollason felügyeltem, összeszámoltuk az embereket és rendeltünk 90 ebédcsomagot. 80-at kaptunk, ami pillanatok alatt elfogyott és jöttek az emberek reklamálni, hogy nincs kajájuk. Hívtuk a teniszpályán tartózkodókat, hogy van-e fölös ebédjük, mondták, hogy van bőven, itt rohad a nyakukra. Szóltunk az épp a helyszínen lebzselő old+ team-eseknek, akik a szállításért felelősek, hogy hozzák el a teniszpályákon felesleges kaját, de ők nyavalyogni kezdtek, hogy nekik erre felhatalmazás kell, meg a főnöküktől engedély, meg benzinpénz meg egyébként is milyen jól ülnek itt a dobogón, szóval ők nem mennek. Felhívtuk a programirodát, ott erre Miki bá (istenem de nagy arc volt ő!) felkerekedett néhány önkéntessel egy furgonba, elszáguldottak az Árkádba, ott összevásároltak minden szendvicsnek valót, és miközben Miki bá száguldott a sportcsarnokba a tollas helyszínére, a csajok a csomagtartóban út közben rakták össze és csomagolták a szendvicset! Mire megérkeztek, épp kész lett a 30 kajacsomag, kifulladva átadták nekünk, és összesen 4 versenyző jött érte! Mert a többi egyszerűen elment a helyszínről! A kaja ott rohadt ránk. Ennyit a szervezésről.
Mindeközben ment az úszás Harkányban. Nyert egy finn versenyző, felállt a dobogó tetejére nagy büszkén és átvette az érmeket, és vigyázzba állt, és felcsendült... az angol himnusz! A számozó összekeverte a himnuszokat, a technikusnak meg csak úgy voltak meg, hogy Szám 1, Szám 2, és nem tűnt fel neki, hogy az angolt játssza le. Szerencsétlen finn!! (még szerencsétlenebb mi, hogy ennyire beégtünk…)
Még egy eset, finnekkel kapcsolatban: Cinti és Móni velük beszélgettek vagy foglalkoztak vagy nem tudom mit csináltak jó sokáig a Hotel Palatinusban, és mikor elváltak, észrevették, hogy egy szemüveg ott maradt! Gyorsan a finnek után rohantak, és egy férfi kezébe adták, hogy majd nyomozza ki köztük, hogy kié a szemüveg. Mikor a lányok visszaértek, azt látták, hogy egy francia dühösen keresi a szemüvegét, akinek ráadásul semmi köze a versenyekhez, Magyarország-körúton van és záros időn belül tovább kéne utaznia Kecskemétre! Gyorsan a finnek után eredtek a városban, akik közben szétszéledtek mint falevelek az őszi szélben, és amint találtak egyet, őt is bevonták a keresésbe, meg kellett találják azt a férfit, akinek a kezébe adták a szemüveget! Idővel felfedezték, hogy mobiltelefon is van a világon (Nokia-ország, óje!), felhívták a pasast és így megtudták, hogy a szemüveg végig a hotelszobában pihent.
Görögök. Ez varázsszó volt a játékok alatt. Ha azt akartad, hogy egy önkéntes savanyú képet vágjon, csak ki kellett mondanod előtte a „görög” szót. Ők voltak a legnagyobb rákfenéi az egész rendezvénynek. A magyarok után a legtöbben voltak és velük volt a legtöbb baj. Mindig a görögöknek nem jutott kajacsomag, őnekik nem tudtak segíteni, ők késték le a buszt, nekik voltak problémáik a szabályokkal, ők vesztették el a belépőjüket, velük voltak gorombák, satöbbi satöbbi satöbbi. Bowlingon két helyszín volt: a Plaza és a DoDo Pizzéria, a Búza téren. Néhány görög meg teljes, 20 kilós felszereléssel elindult gyalog a Plazából a pizzériába! Szerencsére volt annyi eszük, hogy felszálljanak 2 buszra, és amikor megérkeztek, nagyon boldogok voltak, mert balhézhattak amennyit csak akartak! Kritizálták a bowling szabályait, lázadtak a pálya ellen, csapkodták az asztalt és kiabáltak szerencsétlen önkéntesekkel, hogy ez nem pálya, ez nem szabály, ez nem színvonal, ez nem rendezvény! És mit tudunk tenni ilyenkor? Építsük át a pályát? Írjuk át a szabályokat? Vezessünk be repülőjáratot a plaza és a pizzéria között ami 5 percenként indul? Bármivel is problémáztak, mi, önkéntesek nem tudtuk megváltoztatni, de általában a programiroda sem. Nos, ezt a görögök nem vették tudomásul. Egy nap azzal mentek oda a Hotel Pátria infopultjához, hogy most azonnal rendeljenek nekik egy buszt és felutaznak Budapestre. A döbbent infós szaladt fel a programirodába, hogy mégis ezzel mit csináljon, úgy kellett könyörögni a görögöknek, hogy mondjanak le az útról, mert erről az egészről még a team menedzserük sem tudott, csak ott eldöntötték! Ráadásul úgy gondolták, hogy mindez a mi számlánkra menne!
Dartson érmeket adtam át, amik egy kalotaszegi hímzésű párnán ültek. Az eredményhirdetés előtt még beszélgettem az osztálytársaimmal, akkor említette meg Árpi, hogy „miért van az, hogy rám csak a 20 év feletti pasik buknak?”. Mondtam neki, hogy ha nem lennének érmek ezen a párnán amit tartok, belevágnám a képébe! Sajna épp akkor köszönt rám az egyik versenyző, Csabi, aki egyébként rángatni szokta a számat mert mindig savanyúnak tartott, és magára vette a beszólásomat. Mikor mennem kellett érmet átadni, odament hozzám és megkérdezte, hogy mikor fogom a képébe vágni a párnát. Épp akkor csúsztak le az érmek a párnámról és azzal voltam elfoglalva, hogy nehogy elguruljanak nekem itt 20 másodperccel az eredményhirdetés előtt és könyörögtem a pasasnak, hogy igazítsa meg őket, de őt nem érdekelték az érmek, csak az, hogy mikor vágom a képébe a párnát. Én mivel az érmekkel voltam elfoglalva, nem magyarázhattam el neki, hogy azt az Árpinak mondtam! Végül amikor már szinte teljesen lecsúsztak, visszatette nekem az érmeket a párnára némi gúnyos ejnye-bejnye kíséretében. Akkor szerencsére mentem eredményhirdetni.
Másnap atlétikán kislabdahajításnál segédkeztem, és a szünetben ki jön hozzám? Csabi, azzal, hogy mikor vágom már a képébe a párnát! Akkor elővettem a legtürelmesebb arcom és elkezdtem magyarázni neki, hogy azt nem rá értettem, nem is láttam, hogy ott van, azt az Árpinak mondtam mert beszólt nekem! Azt hiszed, hitt nekem? Bizonygatta, hogy nem sértődött meg, nem kell mentegetőznöm, eltekint tőle. Már akkora volt a fejem mint egy focilabda annyira ideges voltam, de hiába papoltam neki, hogy nem rá értettem, ő csak nagyvonalúskodott, hogy ugyan hagyjam, nem haragtartó típus, zárjuk le a témát. Fogta magát és homlokon csókolt és elment.
Én meg annyira de annyira mérges voltam az egész világra, hogy legszívesebben felgyújtottam volna az egész pályát!!!
Gálavacsorán (amire eredetileg nem akartam menni) örült a fejem, a leghátsó asztalnál ültünk és az előttünk lévő asztalnál a finnek ültek. Én vigyorogtam mint a tejbetök, főleg akkor, mikor felfedeztem egy bontott üveg bort az asztalon. Töltöttem magamnak egy pohárral és jólesően kortyolgatni kezdtem, mikor észrevettem, hogy úszik benne egy nagy sárga szösz vagy nemtommi, szóval olyasmi, ami ahhoz nagy, hogy egy italban meg lehessen tűrni, és ráadásul visszataszító is. Sikerült úgy forgatnom a poharat meg lötyögtetnem a bort, hogy ne kerüljön a számba az a kis izé, és mikor kiittam a poharat, elkezdtem kipiszkálni, egy velem szemben ülő finn érdeklődő pillantásától kísérve. Elvörösödtem és még jobban dugdostam az ujjam a pohárba hogy kiszedjem már azt a kis sz*rt, de az mindig elcsúszott olyan rohadt nagy volt a pohár, én meg hiába nyúlkáltam utána. Küszködésemet látva a finn vadul küzdött az arcizmaival hogy ne vigyorogjon túl nagyokat rajtam, én meg elkeseredetten ledugtam a poharat az asztal alá, hogy ne lássák mit művelek azzal a szerencsétlen pohárral, közben a finn is vörösödni kezdett az elfojtott röhögéstől…
Miért pont egy finn előtt kell ennyire leégjek...??:(
Végül egy ráadás:
Egyszer a Jókai téren egy csapat etnikumi srác az előttük sétáló embert nézegette.
-Nézd, milyen jó segge van annak a csajnak!
A „jó seggű csaj” megfordult. Szántó Árpádnak hívták.
TOGETHER FOR LIFE!!!!!
|
