Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/47248
|
the very first time
Nah, ugyebár addig kell ütni a vasat, amíg meleg és ez az esemény, amiről regélni szeretnék, éppen már egypár napja történt és már kezdtem lemondani a megírásáról, mégis mikor olvastam Rovi beszámolóját nw.hu-n az esetről, úgy gondoltam, hogy ez olyan dolog, ami megér egy valamirevaló beszámolót (vagyis nem olyat, amit Rovi oda írt és ezt veheti egy jó erős, de leszögezem, szubjektív kritikának is).
Szóval 2008.márc.20. A Burning Symphony első fellépése drága sulimban, a Babitsban. Nem kellett délelőtt suliba mennem, amit nagyon jó néven vettem, hiszen így a tavaszi szünet előtt irtóra megutáltam a sok hülyeségével. Délelőtt nem tudtam hova lenni, ősrégi számítógépes játékokat játszottam-hegedültem-általános társadalomföldrajzot olvastam, osztán nosza, indulni köll. Némi szokásos mitvegyekfel-féle totojázás-tépelődés után útnak eredtem, megérkeztem a próbatermekhez és sehol senki. Még legalább félórába telt, míg mindenki megérkezett, és jött a rohangászás, Szandra nem hozott körömlakkot (katasztrófa!), Dorka mindenkit sminkelt, szedtük elő a cuccot, hogy próbáljunk, ami nagyon jól is ment! Megkezdtük az alapozását a hangulatnak a hozott szeszesitalokkal, majd bizakodva indultunk neki a sulihoz vezető kb.fél kilométeres útnak. Nem kis látvány lehettünk ha jól számolom 12-en, ahogy tiszta feketében, fellépőruhában, mindenféle hangszereket cipelve futunk a buszra!:D
A Babitsba érkezve azt láttuk, hogy már javában játszik a Decay, amit furcsálltunk és sajnáltunk, mert először is azt mondták, fél 4-kor kezdődik a banzáj, másodszor is elég kíváncsiak lettünk volna rájuk! Az a 3 szám, amit játszottak, nem igazán tetszett nekem, főleg Petra külsejéhez képest színvonalon aluli hangja és a hangosítás bénasága miatt. Esztertől és Tyúktól egyébként vadul kéregettem a bocsánatokat, amiért lemaradtunk róluk. Egyébként állati jó dolog volt a Babitsban lenni a BS teljes legénységével és "rajongói táborával", ezalatt értem Gödit, Manóvári Gábor anyámat, Bencét, Annát, Mátét és még a többieket, akik ott voltak velünk, igazán úgy éreztem, hogy mostaztán megmutatom nekik, és ez vonatkozik mindenkire, ami a suliban van és tud arról, hogy a világon vagyok! Lelkesen köszöntem mindenkinek, akit csak ismertem és haláli büszke voltam arra, hogy ennek a társaságnak a tagjaként érkeztem oda! Szóval lepakoltunk, volt közönség is, és igazán... már alig vártuk, hogy játszhassunk! Úgy éreztem magam, mintha 3 ember energiája lenne bennem, rohangásztam le-föl, beszélgettem azzal, akit csak láttam, és baromira élveztem, hogy némileg a figyelem központjában vagyok!=)
A Decay után az Almost Dead elég jót produkált, dícséret minden zenekartagnak és annak, hogy Bodomokat dolgoznak fel.:) A The Leets-et nem nagyon hallottam de annyira nem is voltam kíváncsi rá. Sokan voltak benn rajtuk és jól érezték magukat, de engem annyira nem fogott meg. Utána a Laci a levesben elvileg progresszív rockot játszott és biztos így volt, ahogy az is biztos, hogy komoly tudást igénylő, összetett számokat játszottak, viszont olyan sokáig voltak színpadon lassú, depressziós hangulatú számaikkal, hogy a maradék közönség is lassan letelepedett és passzív üzemmódba helyezkedett. A Laci után jött a mi imádott Icethunderünk, akikről most nem akarom kifejteni a véleményem, mert úgyis mindenki tudja, aki kicsit is ismerem engem/őket. Katácska ruhája kiégette a retinámat, és mikor 2. számként nekiálltak Bodom-feldolgozást játszani, angolosan leléptem a teremből. Elolvastam a Koszovó függetlenségének elismerése körüli politikai problémákat egy otthagyott Metro újságból majd mikor rohantak értem, hogy "gyeremár, mijövünk!", elindultam. Benyomtuk a kötelező koncert előtti szíverősítőt és hajrá. Csak akkor kezdtem el izgulni, de az is mérséklődött, mikor ténylegesen a "színpadra" kerültem. Révész Gyurit alaposan kiidegeltük a beszerelésnél, 10 hangszer, köztük klasszikus darabok is, melyek nem éppen metálzenére lettek kifejlesztve... kb.negyed óra rohangászás után lekapcsolták a villanyokat... és mi jöttünk! Bella elkezdte a mennydörgős intrót a Nymphetamine-hez, a közönség elcsendesedett és mi elkezdtünk játszani! Alig éreztem különséget a próbatermi gyakorlások és e között, mégis mikor a közönségre néztem, láttam az arcokat, a csodálkozást, a megkönnyebbülést, az élvezetet, azt, hogy egyre többen kezdenek headbangelni... csodálatos érzés volt! És nem hibáztam, egyszerre húztunk mindent Evelinnel, ugyanazokat a hangokat, néhány hangszert még hallottam és az elég volt... a Nymphetamine végén óriási üdvrivalgást-tapsot kaptunk! Ekkor már az énekeseknél álltam a furulyámmal a Come cover me intrójához felkészülve. Bella szintije irtózat recsegett és a furulyám is, de hallottam, hogy kint kevésbé, és alig hittem, hogy ezt én játszom! Hamar elmúlt, vissza a hegedűkhöz, ránéztem Mátéra, aki a lehető legszélesebb mozdulatokkal próbálta tudtomra adni, hogy állatira jók vagyunk!:D Annának is fülig ért a szája, Bella húgai meg őrjöngtek!:D Come cover me után a Sensorium jött, melyben már bakiztam, természetesen nem a nehéz, rizikós részeknél, hanem a legkönnyebbeknél.:P Láttam, ahogy Icethunder Ildi ugrál és sikongat örömében, mikor meghallotta, hogy Epicát játszunk, és pár percre félretettem az ellenérzéseimet vele kapcsolatban. Sokat figyeltem befelé, többet pislogtam zenésztársaimra, mint a közönségre, és tudtam, hogy ez nincs jól mert akárhogy is, színpadon vagyok, szereplek, hiába csak egy-két fekete láda és zsámoly választ el a "külvilágtól", lehet, hogy csak azért, mert a reflektorok miatt alig láttam a közönséget, mindenesetre sajnáltam. Dorka mint konferáló, nem volt a helyzet magaslatán, de olyan eufóriában voltam, hogy eltekintettem tőle.:) Ezután következett a Cry for the Moon, az együttes közös kedvence, a gyors-lassú váltásokkal. Nem tudok mit mondani róla, iszonyat élveztem és úgy tűnt, a közönség is! Gödi minden egyes szám után belekurjantott a tapsba, valamilyen oknál fogva.:P:D Vége lett a Cry for the Moon-nak is és nem akartam elhinni, hogy ennyi. lehetetlen... és senki sem mozdult. Dorka bátortalanul megkérdezte a közönséget, akar-e még egy számot, és így jött a Haggard, melyet csak visszatapsolás esetén terveztünk eljátszani. Már csak azért is, mert nem megy az nekünk annyira. Az elejét, (ugyanis a hegedű indított) hibátlanul eljátszottam, de a 2. felében a számnak már gyűltek a bajok, Viktor gitárja nem szólalt meg, aztán a baromi egyszerű kis ellenszólamomat elrontottam, a végén meg eggyel kevesebbszer játszották el Roviék az utolsó témát... de így is a végére értünk, megvolt! Hülye dologként történt, hogy ekkor kezdett a közönség visszázni, és akkorra nem maradt több számunk. Így hát kigyúltak a fények, mi meg egymás nyakába vetettük magunkat, mindenki azéba, akit először meglátott, ezzel Révész Gyuri türelmét alaposan próbára téve. Gyorsan lepakoltunk, aztán tényleg átadtuk magunkat az örömködésnek! Túl vagyunk rajta! És tetszett az embereknek!!! Láttam, ahogy odacsődülnek a szavazást lebonyolító Tarnai Dóra tanárnőhöz, és mindenkit ölelgettem, akit csak láttam! Pakolás után futottam egyet a tornateremben, hátha nem találkoztam még valakivel, ott Eszti anyukája megállított, hogy gratuláljon, és méltassa az énekesnőinket (ehhez ért), különösen Szandrát. 2 évfolyamtársam is odajött hozzám, hogy gratuláljanak és kérdezősködjenek további koncertjeink felől.:) Utánunk már csak az Illisions Project volt hátra a versenyből, akik a kellemes, táncolós 60-as, 70-es évekbeli rockzenéjükkel olyan jó levezetés voltak, hogy jobbat igazán kívánni sem lehet! Törödtünk is mi már a versennyel! Előkerültek az alkoholos italok, ki-ki ült-feküdt-ivott-táncolt... teljes volt az idill.
Végül ennek is vége lett és Balássy Szabolcs, imádott volt énektanárom, akit egy, a zenéhez nagyon értő és végtelenül tisztességes embernek ismerek, szót kért, hogy értékelje a zsűri szemével a látottakat-hallottakat. Társával sok okosat mondott, kiosztottak pár különdíjat (legjobb dobos és basszer az Laci a levesben volt, legjobb gitáros és szintis az Almost Deadben, legjobb énekes az Icethunderben), majd a zsűri véleménye szerint a fődíjat az Icethunder érdemelte ki, profi színpadi teljesítményével és eredetiségükkel. Kétség sem fér hozzá de valahogy nem akaródzott a népnek megtapsolni őket. Nem úgy a közönségdíj nyertesét, mely a Burning Symphony lett!:DDDD Ott aztán már volt ováció -főleg az együttes és kísérete jóvoltából.:)
Ezután elindultunk Eviszülinapot ünnepelni, mert ő épp aznap töltötte be a második X-et.:) Az est hátralevő részéről nincs sok mondanivalóm... nem olyan lett, mint azt vártam. Sebaj. A lényeg a BS-koncert volt, a siker és az, hogy imádjuk egymást!!!!!!!!!!!!!!!!!!
|
