Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/47248
|
in memoriam
... oké, tudom, hogy ez már a lerágott csontnál is lerágottabb csont, még a velő is ki van rágva belőle és egyébként is rég a feledésé kellett volna válnia, de akkor is... újra elő kell vennem a témát, hiába mondtam, hogy lezártam, ahogy ezt a naplót is, úgy érzem, még nem tudtam úgy befejezni, ahogy szerettem volna.
Remekül elvoltunk Mátéval, beszélgettünk, sztorizgattunk, és a világ legtermészetesebb dolga, hogy eszembe jut ilyenkor egy történet, ami Rovival volt, néha el is mondom, néha csak magamban mosolygok rajta, gyakran gondolok arra, hogy milyen más volt akkor minden, de néha egészen megdöbbent, ha belegondolok, az, hogy ez ugyanaz az ember, akit én most egy utolsó mocsoknak tartok, aki megkeseríti az életemet és egyébként is a legnagyobb csalódás, amit átéltem! Néha elképeszt. De mindig előjön, és valahol mégiscsak, igen, ugyanaz! Hiába próbáltam szétválasztani a kettőt, hiába törtem ki százszor, hogy elegem volt, most aztán elásta magát, számomra többé nem létezik, gyűlölöm, soha többet nem akarok hallani felőle, kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy ez nem igaz! Hogy nem gyűlölöm, képtelen vagyok igazi, tiszta utálatot érezni vele szemben, és igenis tudni akarom, mi van vele, és még azt is megkockáztatom, hogy a viszonyunkat sem tartom lezártnak. Mármint a szerelmi viszonyt természetesen igen, csak az egyébkénti ember-ember kapcsolatunkat. Nem, én nem. A jelenlegi állapotot soha nem fogom lezártnak tartani. Szinte semmi esélyt nem látok arra, hogy megváltozzon a mostani viselkedéséhez képest, újra neadjisten emberszámba vegyen, valószínűleg ez így fog már maradni örök időkig, a hatalmas, számomra idegen, felfoghatatlan űrrel köztünk, amit nem hidalhatok át, de meg kell mondjam , hogy ez fáj, még mindig nagyon fáj, és fájni is fog örökre, ha nagyon sok év telik is el, és ha még 100 módon próbál beletaposni az életembe, akkor is úgy érzem, kész lennék megbocsátani neki, ha egyszer úgy dönt, hogy bocsánatot kér, vagy nem is kell, csak egyszerűen befejezi ezt és újra emberként kezel. Hiába hívják ezt a szörnyűséget Rovinak, és hiába éreztem milliószor úgy, hogy szét tudnám tépni, mindig ott lesz mellette a Rovi, aki mindig kaját akart csinálni nekem amikor fölmentem hozzá, akivel annyit túráztam, akivel mindig közösen vettük a kaját és piát Égervölgybe, és nem tudom ezt elkergetni. Rengetegszer mondtam már, hogy betelt a pohár... és tovább töltötte! És most már azt kell mondjam, hogy a pohár nem tud betelni! Elmondtalak már mindennek, szidtalak mint a bokrot, szóban és írásban is, és ezeket nem vonom vissza, és szidni is foglak! Megvetlek, lenézlek, szánalmasnak tartalak. De soha nem foglak igazán gyűlölni. Hiába próbálkozol. Mert nem tudom elfelejteni, hogy egyszer régen mit jelentettél nekem.
|
