Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

KrisztiKe :] naplója


.ormi :] [175454 AL], gazdája KrisztiKe :]
Mese a Mikulásról

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/175454
Mese a Mikulásról

Szavak: hajkefe, szaloncukor, postás, cincogni, reszelni

Egy újabb rémálommal kezdődő év

Messze-messze, valahol a világ végén, az örök hó hazájában, az Északi sarkon élt a Mikulás, aki már végzett mára minden munkájával. Ugyanis már beköszöntött az új év, és minden kis ajándék új gazdira talált.
Este volt. Odakint a hópelyhek szokásos téli táncukat lejtették. A fák már édesen szunnyadoztak. De néha-néha - amikor már annyi hópihécske pihent az ágaikon, hogy már törött le az ág - fel-felébredtek, és olyan csendben és láthatatlanul rázták meg havas ágaikat, hogy azt ember nem láthatta.
Mikulás odabent a házában, a kedvenc karosszékében szürcsölgette forró tejeskávéját, és éppen azon morfondírozott, hogy vajon az idén miféle butaság és szörnyűség történik majd vele - de ez már csak a mikulásságával járt.
Egyszer csak véletlenül akkorát kortyolt a kávéjába, hogy elkezdett köhögni. Hamar keresgélni kezdett a keze, hol találhat valami ehetőt a közelben, amivel elnyomtathatja a nagy kortyot. Meg is akadt a kezében egy szaloncukor.
Kibontotta, és már emelte is a szájához, amikor - bimm, bamm! - csöngettek.
-Ki a csuda lehet ilyenkor késő este, ráadásul Karácsony után? - tűnődőtt a Mikulás, és a szaloncukorral kezében elindult kinyitni az ajtót. Nagy meglepetésére egy kékre-lilára fagyott postást pillantott meg, akinek kezéhez odafagyva egy fehér borítésban didergő levél volt.
-Jo-jo-jó estét, Mi-mi-mikulás! - dadogott a hidegtől és reszketéstől szegény postás bácsi.
-Jó estét, uram! Ön nagyon fázhat! Tessék, csak jöjjön bejjebb! Majd én adok inni és enni - mondta Mikulás, és ameddig a konyhába sietett, odaadta a postásnak a kibontott szaloncukrot, és elsietett, hogy minél hamarabb melegítse fel szegény embert.
-Én tulajdonképpen azért jöttem - szólt a postás, miután felmelegedett -, hogy kézbesítsek egy messziről érkezett levelet önnek, Mikulás.
-Nekem levelet? Ilyenkor? - csodálkozott el az öreg úr, és átvette a borítékot, melyben a következő levél állt:
"Kedves Mikulás bácsi! A kislányom, Sára nagyon beteg. Mégis teljes szívéből várta a Karácsonyt, hogy megkaphassa - több, mint valószínű - utolsó karácsonyi ajándékát. Szegény már nem bírja tovább, meg fog halni. - itt Mikulás egy hatalmas könnycsepp helyét látta a papíron. - Mégsem kapott szegénykém semmit sem Karácsonyra. Ez biztosan csak valami figyelmetlenség lehetett, mert szegénykém az utóbbi időben már föl sem tudott kelni az ágyából, olyan gyenge volt, nem, hogy rosszalkodjon. És neki az a vágya, hogy egy életmentő ajándékot kapjon.
Mikulás! Sára még csak nyolc éves! Már csak önben bízhatunk, hogy nem hal meg! Kérem, Mikulás! Shajkefével kifésült szőke baba,egítsen, ha tud!"
-Hát ez szörnyű... - csordultak ki a könnycseppek egymás után Mikulás szeméből. Odaadta a levelet a postásnak, hadd olvassa el ő is.
-Hát, Mikulás, azt hiszem, ez nem fog sikerülni önnek - szomorodott el a postás is. - Ön egy nagyszerű ember! A gyermekek kedvence! De ez már túl nagy munka. De ha most megbocsájt, mennem kell. - Öltözött föl a postás. - Ja és köszönök mindent! - azzal elment.
Mikulás egyedül maradt. Bement játékkészítő mühelyébe, és mereven nézett a játékokra. "Most mit tegyek? Ez egy nem átlagos ajándék. A szép, hajkefével kifésült szőke baba, a cincogó kisegér és a brummogó autó - amik mind-mind csodálatos ajándékok - itt most nem segítenek. Hiába reszelem simára őket, hiába csavarozok beléjük ezer meg ezer csavart, hiába formázom meg szépre, ezek életet nem mentenek. Amióta Mikulás vagyok, minden évben történik valami szörnyűség. De azok nem ilyenek. Most egy haldokló kislányról van szó, akinek az utolsó reménysugara az én kezemben van. És ha onnan kicsúszik,..." - szegény öregember már nem is merte tovább mondani gondolatban sem.
Este lefekvés előtt még így imádkozott: "Istenem! Neked adon mindenem, szívemet is, lelkemet is, MINDENEM az ég-világon! Csak gyógyítsd meg szegény kislányt! Még oly keveset élt! Még nem teljesítette földön levő feladatát! SEGÍTS RAJTA!" - és ezzel Mikulás álomba szenderült. Aludt, és csak aludt. Napokig fel sem ébredt.
Egyszer csak álmában valami hideg csapta meg. Felébredt. Körülnézett, és semmit sem látott. Csak a házának és minden benne lévő vagyonának a helye volt ott. De egyvalami mégis ott árválkodott. Egy rózsaszín boríték volt ott. Mikulás nagyon szomorú volt. Pedig mindig vidám szokott lenni. Mintha egyszerre csak sötétség borította volna el a szívét. Nem tudta, mi történhetett. Reszketve a boríték után nyúlt, és kivette belőle a levelet. Ezt olvasta:
"Kerdves Mikulás! Ezt nem gondoltam volna! A kislányom, Sára felépült, és ép-egészséges. Az orvosok nem akartak hinni saját maguknak sem. ez csak az ön műve lehetett. Egy hideg éjjelen valami fényesség világította meg a sötétségben úszó szobát. A fény átjárt a szobán, majd beragyogta Sárát. Attól a perctől kezdve meggyógyult. Egy ember szerint ez az ön lelke fénye volt. KÖSZÖNÖM!!"
Mikulás - miután elolvasta a levelet - újra boldog lett, és boldogság töltötte el a szívét. Visszatért bele a fény, de a Sáráéban is ott volt. Ez a fény annyira ragyogott, hogy ragyogása otthont épített számára. Vakító fényesség volt azon az éjjelen, és Mikulásnak újra nevetett a szíve. De senki sem látta ezt a fényt, csak ő. És valahol, több ezer mélföldre Mikulástól, a Kis Sára is látta azt a fényt, melyet Karácsonyra kapott. És nem az utolsó karácsonyára.
Ez az év - igaz - rémálommal kezdődött. De a rossz után már csak jó jöhet. Mikulás pedig akkor rájött valamire: nem drága ajándékot adott a kis Sárának, hanem egy belülről jövő kincset: a fényt, mely számára nincs akadály. Eljut bármilyen messzire. Beragyogja az egész világot, mégsem lesz kevesebb belőle senkinek.






Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat