Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

KrisztiKe :] naplója


.ormi :] [175454 AL], gazdája KrisztiKe :]
Nem leszek itthon!

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/175454
Nem leszek itthon!

Sziasztok!

Mától négy napig Kolozsváron leszek sakkversenyen, addig is tevém hibernácó alatt lesz - így vészeli majd át a magányos napokat. Addig is - távollétemben - olvassátok a naplóm előző bejegyzéseit, mert sok-sok, általam írt mese, könyvekből kimásolt tudományos szöveg, humoros vicc, stb. találtok benne!

Addig is itt egy mese:
Szavak: teve, faliújság, hóember, hűvös, énekelni

Egy hűvös fuvallat és egy meleg szellő

Gyönyörű, vidám téli reggelre virradt Tevóka-Bigyóka minden lakója. A behavazott ezüstfenyők alatt vidám verebek játszadoztak a nekik derékig érő hótakaróban, mely az éj csöndje alatt belepte a világot. A kis hópelyhely vidáman szállingóztak lefelé - úgy látszik, már megszokták a magasságot. A csatornák a házak falain fulladatig meg voltak telve hóval, és már-már úgy érezték, leszakadnak.
Félpúp egy különleges, kicsi teve volt. Amint a nevében is szerepel, neki csak fél-púpja volt. Ezért mindenki kiközösítette szegénykét. A többi kisteve nem akart vele szánkózni, korcsolyázni, hóangyalkát csinálni, avagy éppen hóembert építeni. Ettől Félpúp, a magányos tevécske mindig előcsalt egy-két apró, hideg, bánatos könnycseppet a szemecskéjéből.
Ezen a vidám, derűs reggelen Félpúp ugyanolyan komor, egyhangú volt, mint máskor. Ellenben vele, mindenki kacarászva hancúrozott, énekelt, szökdécselt a hatalmas hóbuckákban. Sokan fakadtak dalra. Félpúp már nem is köszönt a többi gyereknek - úgy sem köszönt volna egyikük sem vissza. De amint elhaladt a hancúrozó gyerekek mellett, valaki a nevén szólította: - Félpúp, Félpúp! Gyere ide! - kiáltotta az a valaki. Félpúp igazán eltűnődött, mert eddig úgy vélte, rajta kívül senki sem tudja a nevét. Körülnézett, aztán megpillantott egy kilenc tevéből álló csoportot, amelynek minden tagja őneki integet mosolyogva, és hívja. Félpúp nem hitt a szemének. Nagyon boldog lett, és azonnal odaszaladt.
- Szia, Félpúp! - köszöntötte őt a legnyagyobbik. Bizonyára ő volt a vezetőjük. - Tudod, Félpúp, tegnap éppen hazafelé menet majszoltam egy csokit, amikor megálltam a falu közepén felállított faliújság előtt, és felfedeztem egy cikket, melyben az állt, hogy szánkóverseny lesz, melyre tíz-tíz fős csoportok nevezhetnek be. Összehívtam az összes barátomat, de velem együtt is csak kilencen voltunk. Ezért úgy döntöttünk, meghívunk téged is a csapatunkba!
- Engem? - képpedt el Félpúp, és tágra nyílt szemekkel nézett sorra a tevécskékre.
- Van itt más félpúpú teve, akit ráadásul Félpúpnak hívnak? - nyújtott Félpúp felé Pupi, a vezetőjük egy ezüsthópelyhet, mely láncra volt fűzve. - Tessék, viseld ezt a láncot, ezzel bizonyítod, hogy hű tag leszel!
- Köszönöm! Köszönöm szépen! - hálálkodott Félpúp, és elbúcsúzott. - Ja, igen! Csak azt szeretném kérdezni, hogy mikor lesz ez a verseny?
- A jövő hétvégén! De addig is építenünk kell egy óriási szánkót! Holnap kezdjük el az építést! Reggel kilencre itt légy, el ne késs! - mondta a vezetőjük, Pupi, majd búcsút intett neki. Félpúp pedig hazament.
Otthon vidám és széles mosollyal üdvözölte Hombit, a kis hóembert, amit még ő épített pár napja. Szegény Hombinak már kezdett melege lenni, de most is csillogó szemekkel, barátságosan üdvözölte gazdáját, és Félpúp úgy érezte, mintha Hombi ezt sugallaná: - Látod, Félpúp? A végén minden rendbe jött, mégis lettek barátaid!
- Ez még csak kezdet! Nem szabad, hogy csalódást okozzak nekik! És most, ha nem haragszol, mennem kell a fészerbe! Szeretnék valami használhatót találni holnapra, ugyanis holnap óriási szánkót fogunk építeni! - hadarta el Félpúp, majd izgatottan elsietett a háza mögötti fészerhez. Sok keresgélés után talált is egy-két, használható alkatrészt.
Másnap már korán ott volt a megbeszélt helyen, nehogy elkéssen. Ő volt az első. Nemsoká el is kezdődött az építés, és szemmel láthatóan haladtak. Aztán felhúzták a nagy szánkót a helyoldalra, hadd próbálják ki. Nem volt könnyű munka, míg végre felkerült a szánkó a dombtetőre - négy húzta, négy tolta, egy jobbról segített, egy pedig balról. Végül felkerült a dombtetőre a szánkó, és a sok kisteve lecsúszott rajta.
- Gyorsabban száguldunk majd ezzel, mint a szél! - kiáltotta Félpúp. De bár ne kiáltotta volna, mert a hideg, fogcsikorgató, téli szél a közelben ugrándozott, és hogy-hogy nem, de meghallotta, amit Félpúp mondott. Szörnyű haragra lobbant! "No, majd adok én nektek gyors szánkót!" - kiáltotta dühösen oda nekik, de a kis hópelyhek kacagása elnyomta az órdítást, így senki sem hallotta meg a szél üzenetét.
Eljött a verseny napja. Félpúp izgatottan pattant ki puha ágyából, és az ablakhoz sietett. Ragyogóan sütött odakint a nap. "Nagyszerű! Tökéletes az idő a versenyhez!" - gondolta magában Félpúp, és elhúzta a sötétítőt. Felöltözött, majd jól megreggelizett, hisz kell majd az erő. Siettében odabiccentett egyet Hombinak, aki sok szerencsét kívánt neki.
Félpúp nagyon hálás és boldog volt. Még soha nem vett részt semmilyen versenyen a barátaival! Soha sem fogja elfelejteni ezt a napot!
Mikor odaért, már gyülekeztek a tagok a szánkójukhoz, ám egyszeribe olyan szélvihar támadt, hogy mindenkinek lefújta a fejéről a meleg sapkát.
- Jaj, ne! Ilyen időben nem tudunk majd versenyezni! Fel fog borulni a szánkó! - kiáltott fel keservesen Pupi. Ráadásul nem telt el egy perc, már jégkockák is hulltak az égből.
- Ne féljetek! - szorította meg Félpúp Pupi kezét. Majd összefonjuk a kezeinket, és egyetlen erős fallá alakulunk, melyet nem dönt le szélvihar, nem rombol szét jégeső! - azzal mindenki követte Félpúpot, és felmásztak a szánkóra, egymásbakaroltak, és várták a "rajtot".
- Vigyázz, kész, RAJT! - kiáltotta a bíró. A sok szánkó ide-oda dőlt az erős szélben. Csak a Félpúpjék szánkója állt rendíthetetlenül. Tobolt a hideg, fagyos, erős szél, de az összetartásuk egy meleg, kedves szellőt csalt valahonnét elő, mely kézenfogta a dühös szélvihart, és - senki sem tudta elképzelni hogyan - magával vitte. A csapat pedig, együttes erővel, kézenfogva, énekelve, újjongva, szívből mosolyogva nézett a két szellő után. Még ők sem tudták elképzelni, hogyan történt. De Félpúp biztos volt abban, hogy legyőzték a szélvihart - ezzel pedig a többi versenyzőt is, mert időközben célbaértek elsőnek.
Bizony, Félpúp soha nem felejtette el ezt a napot, mert ezt LEHETETLENSÉG elfelejteni!

Én írtam! :)

SziasztoK!



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat