Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

KrisztiKe :] naplója


.ormi :] [175454 AL], gazdája KrisztiKe :]
Thetségkutató-történetíró-III.f.

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/175454 		Thetségkutató-történetíró-III.f.

Sziasztok!

A TTK kariban március havában a karaván legtehetségesebb történetíróját kerestetik! És én továbbjutottam a 3. fordulóba. A 3. forduló témája: állatos történet.
Nem volt könnyű téma, de megírtam - íme:

Lény a Másik bolygóról

Gyönyörű, aranyszínű napsütésben úszó, vidám reggel volt. A tavaszi szellő lágyan símogatta az erdő valamennyi fűszálát. A kicsi, aranyhangú madárkák ágról-ágra fürgén röppenve élénk nótákat trilláztak a felkelő napnak. A tó vize a madárdalra táncot járt fehérszínű hullámaival, és csobogásával kedves, szelíd hangot hallatott. A fák lassan, össze-vissza hajladoztak a reggeli szélben, mely - ahogy a nap egyre-egyre előbukkant a távoli hegyek mögűl - fokozatosan erősebben fújt. De nem bánta senki, hogy nem egyszerre hajladoznak a kirügyezett, magas, öreg tölgy- és bükkfák. Sőt, az össze-vissza mozgásuk tette szebbé a mai nyugodt, csöndes reggelt.
Sün Csilla a mai reggelen is bal lábbal kelt fel. Megvakargatta elgénberedett tüskehátát, majd kibújt a tavaji avar-házából, hogy üdvözölje a reggelt. De ahogy felnézett az égre, nagy fény áradt egyenesen a szemébe.
- A fránya fényét annak a napnak! Elegem van már, hogy minden áldott reggelen itt settenkedsz az én házikóm felett, és szemedet le sem veszed róla! Tudom, hogy mióta felkeltél, csakis arra vársz, hogy én felébredjek, és előóvakodjak, majd teljes erődből a szemembe hajítasz egy jókora fénysugarat! - kiabált ökölbe szorított kézzel Sünk Csilla, majd elindult a patak felé, le a völgybe. Egész úton zsörtölődve figyelte a virágról-virágra repdeső méheket, akik mohón szívták fel a sok virágport.
- Telhetetlenek! - motyogta oda nekik, majd továbbbalagott.
Nemsokára leért a halkan, lassan és méltóságteljesen csobogó patakhoz. A partján kis békák játszadoztak, és kőről-kőre szökdécselve vidám, önfeledt brekegésbe kezdtek. Sünk Csilla szóra sem méltatta őket. Úgy gondolta, ő már túl okos ahhoz, hogy játszon. Gondolta, a szitakötők okosabb, bölcsebb társaságot nyújtanak majd számára, ígyhát elindult lefelé a patak mentén a szitakötők kedvenc helyéhez. De legnagyobb meglepetésére azok is vidáman játszottak a patak futkosó vize felett, és vizifogócskáztak a kis aranyhalacskákkal.
- Ti meg? - csodálkozott Sünk Csilla, és picit felhúzta szemöldökét. - Mégis hogyan jut időtök a játékra?
- Tudod, sünikém - szállt közelebb Csillához az egyik, kékes-zöldes hátú szitakötö -, mindig van idő egy kis játékra, ha nagyon akarjuk! A játék kihagyhatatlan egy ilyen gyönyörű, napsütéses, meleg, tavaszi délelőttön! Gyere te is, lehetsz a bírónk! - hívta őt kedvesen. De Sün Csilla annál is inkább modortalanul és egyhangúan válaszolt:
- Ugyanmár! Mégis mit hiszel, te szitakötő! Úgy nézek én ki, mintha az lenne a legnagyobb álmom, hogy veletek vagy bárki mással is játszak, és abírótok legyek?! No, ha igen, akkor hatalmasat tévedtél! - jelentette ki, és elmasírozott. Vissza sem nézett a szitakötőkre és a kishalakra. Úgy érezte, nincs mut csináljon ebben az erdőben - mindenki csak az unalmas, egyhangú játékkal van "elfoglalva". "MÉGIS MI HASZNA A JÁTÉKNAK? Mégis mit kapunk belőle? Mi az előnye? SEMMI!" - zsőrtölődött magában Csilla, és leült e kőre, majd egy almát kezdett el ropogtatni. "El akarok innen menni! Olyan helyre akarok menni, ahol NINCS buta, unalmas játék! Ahol csak munka van...! Hol van az a hely?"
- Akkor engem keresel! - hallotta meg valaki Sün Csilla morgolódását. Egy furcsa lényecske volt. Csilla még soha életében nem látott hozzá foghatót. Pedig aztán erről a sünről nem lehetett elmondani azt, hogy nem járt nyitott szemmel a világban, hiszen a játék helyett mindig is kémlelte az erdőt, és megfigyelt minden apró részletet.
- Te...te...te meg ki vagy? - csodálkozott el Sün Csilla a lényen, és tetőtől- talpig, jó alaposan megnézegette. Mikor a kis lényecske észrevette, hogy már nem vizsgálja őt, hanem inkább a válaszra vár, megszólalt:
- Én vagyok a lény a Másik bolygóról - jelentette ki határozottan, és mellé egy huncut mosollyal.
- Melyik másik bolygóról? - kérdezte gyorsan Csilla.
- Hogyhogy melyik Másikról? Hát arról, amelyiknek az a neve, hogy Másik! - csodálkozott el a lény.
- Ja igen, értem! - füllentett egy jókorát Sün Csilla, ugyanis még mindig nem értette, melyik másik bolygóról jött a vele szemben álló, apró termetű lény. - És mondd csak, hogy hívnak? Engem Sün Csilla.
- Engem Sohanemjátszó Mindigdolgozó Játékutáló Munkakedvelő Morcos Mindigvidám Frank - nek! - mondta a lény.
- Hogy micsoda? Mégis hogyan tudod megjegyezni ezt a rengetegsok, értelmetlen, bonyolúlt nevet? - méltatlankodott Sün Csilla.
- Először is nem értelmetlen, másodszor pedig nem bonyolult! Még egy iciri-picirit sem! És úgy tudom megjegyezni, hogy én SOHASEM játszom, csak dolgozom! De szólíthatsz nyugodtam Frank - nek - ez a becenevem.
- Ja, így már mindjárt könnyebb! És te valóban utálod a játékot? - csillant fel Sün Csilla szeme a reménytől.
- Bizonyám! Fején találtad a szöget! - büszkélkedett Frank.
- Csakmert én is! Figyelj, Frank! Szerintem mi ketten elválaszthatatlan, örök barátok lehetnénk! - javasolta Sün Csilla.
- Nos, nem is tudom... A te bolygódon még nem találkoztam egyetlen olyan lénnyel sem, amely utálja a játékot, és egy egész napot is kibírna annélkül! - tette csípőre a kezét Frank, és most ő nézett végig Csillán.
- De én más vagyok! Hiszen te hallottál meg még nem is olyan rég, hogy panaszkodtam! - méltatlankodott Csilla.
- Hát jó. Akkor velem jöhetsz a Másik bolygóra, és ott élhetsz velem. Velem, aki mindig csak dolgozik! - ajánlotta fel Frank.
- Rendben van, én megyek, de még mindig nem egészen értem, melyik másik bolygóra megyünk! - egyezett bele Sün Csilla.
- Nem nagy gond! majd megérted! - kacsintott rá Frank, és megragadta Csilla kezét, majd még annyit sem mondhatott Csilla, hogy "Viszlát, többiek!" - elrepültek a Másik bolygóra. Sün Csilla - a Másik bolygóra érkezvén - igencsak elcsodákozott: ez a bolygó nem olyan volt, mint az ő otthona, az erdő. Nem sütött fényes nap; nem csobogott habosvizű, mindig vidám patak; nem csicseregtek a fürge madárkák; nem cibálta a tavaszi szellő a magas fák ágait, és szitakötők, békák, halak meg egyéb állatok sem voltak, akiknek úgy teltek mindennapjaik, hogy egész nap együtt, kacarászva, boldogan játszadoztak a virágos réteken, tópartokon, magas hegyeken.
- Ijesztően kopár ez a másik bolygó - súgta oda Sün Csilla Fraknnek. - Hol vannak a mindig játszani vágyő kis állatok?
- Csilla, azt hiszem te hatalmasat tévedsz ezzel a bolygóval kapcsolatban! Itt nincsenek játszó lények! Itt nincs senki rajtunk kívül! Mert csak te és én utáljuk a játékot! - mosolygott Frank, és munkára parancsolta Sün Csillát. - Ha itt akarsz maradni, láss munkához! Itt vannak a mai teendők!
- Persze, hogyne, igenis, értem, vagyis...mindegy! Máris indulok! - válaszolta síró hangon a süni, és a listával meg a munkához szükséges kellékekkel továbbállt, olyan távolságra Franktől, hogy ő nem láthassa, ne is hallhassa. Nekilátott a munkának, és már nem tudta, mégis mit akar ő tulajdonképpen.
Napról-napra egyre jobban hiányoztak a játékkedvelő "barátai". Tudta, hogy mindig zsőrtölődött miattuk, és lenézte őket, de akkor is - valami folytán - rettentően hiányoztak neki.
Egy délutánon, amikor már a szemét alig bírta nyitvatartani az egésznapos munka okozta fáradságtól, amikor már nagyon fájtak a lábai a munka miatti izomláztól, gondolt egyet, mély levegőt vett, összegyűjtötte az a csöppnyi, mégtestében megmaradt energiáját, és úgy földhöz vágra az öntözőkannát, a vödröt, hogy azok ripityára törtek.
- Mégis mit csinálsz te azokkal ott?! - kiabált dühösen Frank.
- Talán szemüveg kell neked, hogy nem látod?
- Én csak azt látom, hogy összetőrted AKARATTAL! - ordított a méregtől vörös színű Frank.
- Akkor mégsem kell szemüveg - válaszolta Sün Csilla. - Én ugyanis hazamegyek!
- Hogyhogy? - Frank nem hitt a fülének.
- Nekem mégis csak játszanom kell - Sün Csilla sohasem gondolta volna, hogy ezt szívesen, a saját akaratából kimondja; de most nagyon is boldogan mondta. - Amíg ott volt az orrom előtt a sok játszó, vidám állatka, nem értettem, mit is jelent a játék, mi a haszna. Mert abból éltem, hogy néztem őket. De most, hogy egész álló nap csak dolgozom itt a magányban, és még a játszó állatokat sem láthatom, nagyon elfáradok! Egyszerűen elfogy minden erőm, és gyenge, szomorú leszek! Mostmár tudom, mi értelme van a játéknak: EGYÜTT VAGYOK A BARÁTAIMMAL, ÉS NEM ÉRZEM MAGAM MAGÁNYOSAN! Azt hiszem, a játék egy olyan bűvös dolog, melyre nincs logikus magyarázat - egy csoda, melytől vidámak, felszabadultak leszünk! Egy szelíden simogató tündér varázsa. Ezt a varázslatot pedig annélkül kaptunk, hogy kiérdemeltük volna! - válasuolta Sün Csilla, és azt kérte Franktől, hogy vigye őt haza.
- Hogyisne! Ezentől dolgozni fogsz! - válaszolta rögtön Frank mérgesen, ökölbe szorított kezekkel.
De Sün Csilla pontosan tudta, mit kell tennie: a játszó szitakötőkre, békékra, halacskákra gondolt, és teljes szívéből azt kívánta, hogy köztük legyen. Erre hatalmas fényesség támadt, és egy szempillantás alatt a patak mellett termett. Ugyanott állt, ahol először meglátta Franket, a lényt a Másik bolygóról. "Nos, azt hiszem, hogy az a másik bolygó mégsem nekem való!" - gondolta megában Sün Csilla, és odasietett a még mindig vizifogócskát játszó szitakötőkhöt, halacskákhoz és békakhoz.
- Tudjátok, nem is annyira rég én hatalmasat tévedtem: MÉGIS AZ A LEGNYAGYOBB VÁGYAM, HOGY VELETEK JÁTSZODJAK, ÉS A BÍRÓTOK LEGYEK! - szólt oda a szitakötőknek Csilla.
A szitakötők pedig nem tudták, mi üthetett Sün Csillába, de egyet tudtak: az ők bolygójukon, ahol soha nem áll meg a játék, örökké történtek csodák, most is történnek, és mindig is fognak!

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat