Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

V.u naplója


ánya [100462 AL], gazdája V.u
hey now

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/100462
hey now

megjöttem. ez nagyon hosszú beszámoló lesz,előre érzem:o de nem most fogom elkezdeni, előtte vízszintesbe teszem magam úgy egy napra.. najó,biztos nem,mert apám utána már fel akarja ásatni velem a kertet. ritkagernyó dolog. de görög után másképp kéne hozzáállnom. hogy a 14 évesek is egésznap a boltban dolgoznak,Nyáron. meg a nemtomhányéves is a strandon,reggel 8kor megy,és 9kor keveredik oda egyet focizni. nademajd ezt részletezem.

na íme:


Görögország 2010

Hát akkor belekezdek. Úgy érzem, igazán hosszú lesz, de nem baj. Magamnak írom, én szeretnék rá emlékezni, szóval nem leszek tekintettel senkire. 
A jól bevált módszer szerint, most is egy füzetbe jegyeztem a fontos dolgokat, plusz 1-2 kiegészítést a mobilba, aztán olvasás közben biztos eszembe jut még pár dolog.

Hétfő: Semmi extra. Az utazást hadd ne részletezzem, az utolsó 3-4 órában szenvedtem/tünk a leginkább. Mikor ott voltunk Lefkadán, azt hittük, odaértünk. Mindent körbevett a tenger, volt egy régi vár, ágyúkkal, fel is akartuk fedezni.. Aztán gyönyörű híd, zsúfolt utcák. De nem. Minden következő helyre azt hittük, hogy megérkeztünk, és mikor egyre távolodtunk a központoktól, igazán már nem is akartunk megérkezni : „Ide? Áh, inkább még buszozzunk..”. Láttunk műfüves szép pályát, a szívem meg is szakadt, hogy nem ott álltunk meg..

Kedd: élláré, ott vagyunk. Egy idős bácsi jött egy furgonnal és azzal vitte fel a csomagjainkat a domb közepére, a Sun Riseba. Hamar felcuccoltunk, aztán Manzinger család, Vivike és én (egyszerűbb lett volna úgy írni, hogy – az én őseim) elmentünk gyrosozni. Abban a melegben, fáradtan igazából írtó nagy távolságnak tűnt, mire végre megtaláltuk az első éttermet. Anna Maria. Összetoltunk két asztalt, és jött a kedves „pincérlány”, akiről valószínűleg az egész helyet elnevezték. Nem tudom már, ki mit kért, hogy a Bálink akkor ette-e a rákot vagy később, lényegtelen. Finom volt.. A Laci (bácsiii, nem bírom tegezni, ez van) odament A.M-hoz, hogy: Váccjorném? Sikeresen megjegyezte a 3 mp-ig, amíg odaért:D Aztán lementünk fürdeni. Nem tudom már, pontosan melyik strandra, de messzebb, mint ahová a későbbiekben jártunk,az biztos. Este lementünk focipálya nézőbe, és végülis megragadtunk a játszótérnél, ahol volt két kapu, kis füves rész és homok. A labda átpattant a kerítésen, a Nora pedig kiszaladt a kapun utána. Én csak azt láttam, hogy eltűnt, Vivike pedig a kapuba támaszkodik, úgy röhögött.Nora a LENDÜLETTŐL sikeresen kiterült, de labda megúszta. Ehh:D Azt kihagytam, hogy vacsoránál (azt hiszem) akartam tölteni mindenkinek. Mondom a Bálintnak, hogy rakja arrébb a poharat, nem akarom a kaja fölött tölteni, mert ki tudja.. Erre mikor elkezdtem tölteni, ő akkor húzta arrébb, és sikeresen belezöldteáztam a töltöttkáposztájába. Ilyen az élet. :D Plusz a strandon megtalált minket a göndörhajú munkatárs, és oszthattam neki angolul.. A hajókirándulást szervezte stb stb.
ő: hányan vagytok? 7en?
én: (ott 7en voltunk) Hát, kilencen..
ő: Még 2 kisgyerek? (mintha az egyémekre gondolt volnaxDD)
én: nem, a szüleim:DD
Anyáék aznap (?) megismerkedtek Pajával. Magyar srác, aki kint dolgozik, ő is a kirándulásra gyűjtött embereket. Előadta, hogy nagy görög, akinek tanítottak egy kis magyart. Sárgabögregörbebögre és társai. Aztán elárulja,hogy magyar, ennyi a mutatvány.

Szerda: Kimentünk a földnyelvhez. Tiszta kavics, a homok csak optikai csalódás volt. Noráék elmentek a csónakkal, aztán kikötöttek egy magánszigeten, sebaj:D Megtalált minket is a Paja. Előadta ugyanazt a sztorit, Babi néni csőő, mi pedig szétröhögtük a fejünket rajta. Megint angolul kellett konzultálnom, hogy már kaptunk jegyet a hajóútra.. De mondtam, hogy kicsit gyanús, túl sokat tud magyarul.. Mondani akartuk, hogy már anyáék beszéltek a Pajával.. de nem jutott eszünkbe a neve.. Vivike megszólal: valami Paja.. vagy mi a f… . :DDD Aztán mondta,hogy jaj, ki az, nem ismeri stb stb, később pedig mondta, hogy najó, ő az:DDDD Ááá,kész volt:D Beajánlotta a banános helyet, hogy ha mondjuk az ő nevét, akkor kapunk kedvezményt. Hát, próba cseresznye, elmentünk banánozni. Laci bácsi, Nora,Bálint, Vivike és én, apa kamerázott. Odamentünk.. Nézek a gyerekre.. Áá, én be nem mondom, hogy Paja, és adja olcsóbban, milyen gáz.. Erre ő kezdte el kérdezni,hogy honnan jöttünk,stb, és kilyukadtunk Pajánál.. Kérdeztük, hogy akkor mennyi.. Mondja, hogy mittudom én, 55. Apa magyarul: Ötven? Paja!
Aztán igen, elmehettünk annyiértxD. Jó volt. Bár néha úgy húztak fel,mint egy fókát..:$ Volt, amikor szinte megállt a motorcsónak.. És néztük, hogy na, mivan, erre mikor a kötél elérte azt a bizonyos pontot, úgy megrántotta a banánt, hogy mindenki leröpült.. Az elején is, kb 2 perc múlva már fürdetett minket, pedig senki sem számított rá, hogy ilyen hamar beszivat:D. Este sétáltunk, és megnéztük a Nidri Star-t, profi kis hajócska volt, de nem ezzel mentünk..

Csütörtök: Made in Hungaria-t néztünk, csupán ennyi szerepel a feljegyzéseimben. Szóval volt strand, röpi röhögésig, stb stb :D

Péntek:Kocsit béreltünk. És reggel vagy 8kor leslattyoghattam apáékkal, mert csak én tudok angolul, és bla bla.. Írtóra örültem neki. Kivettünk két kocsit. Jófej volt a bácsi, utolsó nap is integetett, mikor arra mentem. Bementünk a lidlbe, aztán Kathsimára. Szép volt a tenger nagyon. Elsétáltunk Bálinttal és Laci bácsival a sziklákhoz, csináltam pár képet, aztán vissza. Egy csomó sárkányrepülős volt ott, a hegyről indultak, és tőlünk kb 20 méterre szálltak le. Szerintem ezt láttam én youtubeon O_o
Itt megint megtalált minket egy hajós, hogy óccóóóó.. Szóval 10 euróért mentünk végül a kirándulásra a kezdeti 20 helyett. A strand után elmentünk egy étterembe. Nagyon hangulatos volt, fent a hegy tetején, gyönyörű kilátással. Megint én voltam a tolmács, hurrá. A csaj szimpi volt, mondta, hogy bemehetünk,megmutatja a kajákat.. „ 7 napig érlelik a kaját:o - 7 órát mondooottt:DDDD” Mikor ültünk, hoztak hideg ásványvizet és frissensült.. Nem is kenyér, nem is kifli, kettő között félúton valamit. Gondoltunk ingyen, de a végén kicsit más volt az ár, mint az étlapon, úgyhogy a nagy izét..:D Mindenki döglődött, hogy hozzák már a kaját.. Mi beef burger specialt kértünk.. Mondom csak nem lesz rossz. Nem is volt, bár nekem tömény volt az a húspogácsa, és 3ból 1et bírtam megenni. Viszont paradicsomból még bírtam volna enni hozzá.. A végén kaptunk kis pohárkákba hideg pudingot, aminek az alján elv. Karamell volt. De azért végigkérdeztem, hogy ugye nem alkohol, és hogy kiönthetem e valakinak az alját.. :DD Hazamentünk, aztán kocsival fel a vízeséshez.. Láttunk csomó citromfát.. Meg akartunk állni szedni párat, mert ott árválkodtak a földön a szép citromok, de apa: Nem te kapáltad, nem szedünk! – nem mintha úgy néztek volna ki, hogy bárki is foglalkozik velük.. Végül is egy kolostorhoz jutottunk…..:D Út közben láttunk 2 rókák, és 2 mp alatt kiszaladtak elénk kecskék, azt hittem, elütjük őket:o Mikor be akartunk menni a kolostorhoz, ott volt vagy 4 tehén, az egyik úgy nézett ránk, mint aki mindjárt nekünk ront, de aztán nem lett semmi gáz. Igazából csak az udvart néztük meg, Vivike megkongatta a harangot, én pedig csináltam pár „kreatív” fotót a lépcsőn. Visszafelé már meglett a vízesés.. De hogy az nem 3 km volt, ezer százalék. A lent lévő kiszáradt meder után már azt hittük, hogy víz sem lesz fent.. Először egy felfelé állított locsolóra hittük azt, hogy valami forrás és az a vízesés netán, de szerencsére nem..:D Megérte a gyaloglás, mert szép volt nagyon De aztán sietnünk kellett,hogy a kocsikat időben visszavigyük. Hazafelé vettünk fagyit.. Mekkora adagot adott a csaj:o Jól rányomkodta a másodikat, és mert rá még egy kanállal:D Azt még kihagytam.. hogy ki volt írva: color and art.. erre megszólal anya,hogy ez valami színház? Érdezzük,hogy miért? Hát mert a color and art az színművészet,nem? xDDDDDDDDDDDDDD

Szombat: Elmentünk a hajóútra. Bevetettük magunkat a legfelső emelet közepére, a piros fotelok közé. Mikor a korlátnál voltunk, odajött egy bácsi, vmi személyzet féle, kapitányutánzat sapkával.. Kérdezte,honnan jöttünk.. És hogy mi a jó reggelt magyarul. Megtanulta:D Aztán hogy: Mi a neved? Vivien. De angolul! Nézünk rá,hogy most mit akar.. A Viviennek nincs angol megfelelője,ami máshogy hangzana.. hát Vivien. Mire leesett,hogy mondjuk neki magyarul:D Mondtuk,hogy: Mi a neved. Erre ő: Mi a neved? Mi: yeeees, goood! Ő: but mi a neved?? Mi: jaaaaa. Vivien. :DDDDD Kikötöttünk a 7. v nemtudom legszebb strandon. Vagyis nem a parton,hanem a vízben.. vicces volt:D leültünk egy sziklára.. Anya feküdt. Egyszer csak mondja,hogy á, ez fájt, melyikőtök dobott meg? Közben meg fentről estek le a kövek:o Elmentünk még Ithakára, szép volt.. Mondom a Vivikének, hogy ez a pár gyanúsan néz, mindjárt megkérnek, hogy csináljak róluk egy képet. ÉS voilá. :D plusz a hajón is megkért egy néni, látszott rajtam biztos, hogy szeretek fényképezni. Gyorsan kerestünk egy éttermet. Gyros,szokás szerint.Nagyon kellett sietnünk,úgyhogy a szemünkkel már majdnem kinyírtuk a pincérbácsit:DDD A gyerek pedig eltörte Vivike iceteáját,szegény
Bementünk egy kicsit a barlangba is. Vivike: jaj, denevééreeeeek. (te voltál,ugye?xD) közben pedig csak fecskék voltak:P Mikor csúszdáztunk a hajóról,utána odaúszott hozzánk egy néni, aki ciprusi volt:D És a legjobb barátnője (Pál Barbara) pedig – a nevéből kiderül – magyar. Ő is volt már Mo.n, Szentendrén, Pesten és Esztergomban. Nagyon jól, mindenféle görögös érthetetlenség nélkül beszélt angolul, és tök aranyos volt. Hogy a magyar emberek kedvesek és aranyosak,szerinte. Van kivétel, de azért rendes tőle:D
Mikor hazaértünk, fent volt pár gyerek és „fociztak” az utcán. A domb tetején, csodáltam is, hogy sosem gurult le (aztán az utolsó napokban egyik este mégis:DD). Kérdeztem, hogy odajönnek-e velem, mert akkor megkérdezem. Felmentünk.
Hi, do you want to play football with us tomorrow?
- With you? – *hát hülye vagy te? Lány vagy* nézéssel fűszerezve-
- Yes. We are football players.. – csak hogy megnyugtassam a lelkét
- Where are you from?
- From Hungary.
És akkor lebeszéltük,hogy 7kor vagy mikor a játszótérnél találkozunk, mi vagyunk 4en, hozzon még pár játékost. Joanna úgy nézett rám, mintha Timos bnője lenne, tiszta féltékeny hisztis tekintettel, meg is ijedtem:o :D Pedig hát azért,ugyan már………….. :o

Vasárnap: Kiolvastam a könyvet Heathről. És sírtam a végén. Mert így még jobban megismertem, még szimpatikusabb lett, és még fájóbb lett, hogy már nincs. Este elmentünk focizni. Először Nora,Bálint,Vivike és én, ellenünk a görögök. Aztán jöttek apáék, a görögök pedig annyiszor cseréltek, ahányszor akartak, a végén kb 2 gyerek maradt az eredeti csapatból. És beállt 2 hülye keragyerek. Fú. Kicsit felidegesítettek minket.. Majdnem lett egy kis bunyó is. Mindegy. A végén jött Kostas és Soto,és akkor mi voltunk 3an lányok, és Kostas, a fiúkkal pedig Soto. Azrt hiszem, de lehet, hogy akkor még magyar-görög felosztásban voltunk.. Este felmentünk a „dombra”, Noráék vittek fel borosspriteot. És itt kell megemlítenem,hogy mit imádok a görögökben. Egyszer nem láttam alkoholt a kezükben. Sem éjfélkor, sem máskor. Vagy víz vagy cola. És így is elvoltak, sőt, nagyon jó hangulat volt fent, akárhányszor fent voltam, foci után sem sört vettek, hanem vizet. És ez annyira de annyira jó volt. Ráébresztett, hogy nem velem van a baj. Mert én még görögökkel is el tudok lenni, éjfélkor is, mert nekik nem kell alkohol, és így barátságos, normális környezet vesz körül, amit élvezek. Hogy ők így barátok, jófejek, viccesek, hülyülnek elég nagyokat (jesszusom azok a cangák..:D meg hogy bújócska, és akkor ketten ültek a bringán és az egyik odavitte gyorsan a másikat….:D), és teszik mindezt pia nélkül. Becsülöm őket érte, nagyon is. Amennyire gáznak tartom az én barátaim ivászatát, annyira imádom a görögöket a sima, élvezhető életmódjuk miatt. Szóval szerintem nagy hülyeség volt nekik bort felvinni. Mert magatokból indultatok ki, hogy nektek minden nap innotok kell. Nekik meg egyik nap sem, milyen érdekes:o Mindegy, nem én hánytam be este….

Hétfő: kimentünk a „bázááár”ba.. kb ennyi.

Kedd: közös ebéd nálunk. Aztán fél 3 körül elmentek. Este mentünk apával focizni. Ez.. Azt hiszem, ez volt életem egyik legjobb focija. (8tól 10ig, kb 10 perces szünettel, végigfutva) Nem azért írom,hogy „egyik legjobb”, mert valaha volt jobb, hanem mert nem tudom, hogy ez, vagy épp egy másik nap a görögökkel. Tényleg. Magamra sem ismertem. Apa kiállt, utána pedig átállt a másik csapathoz. Én Joannával voltam, ami kb azt jelentette, hogy ha passzolok neki, akkor támad az ellenfél. De passzoltam sokszor, és minden nap is, hogy ne vegyem el a kedvét, ha már beállt, és egyébként is, így fair szerintem. Velünk volt még a Nico, 11 éves kis srác, aki a legjobb volt, tényleg. Írtó ügyes, végtelenül aranyos,mosolygós, nagyon bírtam. Szóval 3an voltunk, plusz a kapus, és oda vissza rohangáltam, védekezésből támadásba és vissza. 2 órán keresztül fociztunk, korom sötétig, de nagyon nagyon nagyon élveztem. És életemben először tényleg azt éreztem, hogy jó voltam. Igazán jó. Gólt rúgtam, gólpasszt adtam, mentettem, szereltem, végig futottam a két órát. Este még jött Nico bátyja, valami Jano, akiké volt szerintem a szemközti étterem, mert mindig onnan jöttek, az apjuk is ott volt pincérszerűség. Ő is nagyon ügyes volt, mint az öccse, plusz mikor egyik nap köszöntem neki, visszaköszönt, ami jó pont, mert ezt nem sokan tették meg…. Jött még Soto is, szerintem velünk volt. Ő is írtó jól játszott, meg alapból is bírtam, és akkor is ugyanúgy hajtott, amikor mezítláb játszott. Mikor bement a vízbe a labda, egyik „úriember” sem mozdította meg a csülkeit, így én mehettem be érte.. 17:17 lett,hoppácska. :D És a lényeg. Az egyik gyereket seggbe rúgtam, a másikat pedig.. Ott.. bocsiiii:D Velük mentünk haza. Mikor a Sun Rise előtt voltunk.. Vagyis, van egy fő rész, a miénk, és előtte még egy, amit még nem adtak ki.. Na és ott elkanyarodott balra a Soto és mondta,hogy goodbye.. Én is mondom neki, hogy bye, de nézek, hogy miért megy arra, mióta lakik itt. Erre jön vissza röhögve, és csak szivatott minket:D Felmentem, immár egyedül. Ott volt az öreg hapsi, aki mikor fent voltam, mindig a Beloiannisz – nem tudom, hogy írják- görög mo-i faluról beszélt.. Plusz a hosszú hajú rocker pasas, aki elvileg az utesójuk. Ő meg kérdezte tőlem, hogy szerintem ki focizik a legjobban. Mondom Nico – a kis 11 éves őstehetség -. Erre, hogy nem, a fentiek közül mondjak valakit. Mondtam, hogy nem mondok senkit. Fent a Kostas és Soto volt a két legjobb, de ha nem azt mondom, aki velem beszélt angolul, akkor tuti besértődik, ezért inkább nem mondtam semmit. Egyszer csak rárepült egy lepke – azt hittem – Soto pólójára. Mutogatok a pólójára, ő meg csak hülyén néz, először rám, aztán a pólójára.. Aztán elkezdett a nyaka felé mászni, a már nemigen lepkének kinéző.. hm, csótányféleség.. de aztán sikerült lerázni fúj:D

Szerda: Hát, megbeszéltem velük, hogy 3kor lemegyek velük a strandra. Egye franc. Nem volt vmi élmény, meg kell mondjam.. Mert magyarul sem jártatom folyamatosan a szám, hát még görögökkel,angolul.. És ilyenekre, hogy elromlott a telefonja és mennyi idő alatt javították meg, vagy hogy ismerem e ezt és ezt a focicsapatot, nem sokat tudok válaszolni, ezért eléggé gáz volt. Joanna meg próbált „szórakoztatni”, de ilyenkor tényleg 13évesnek tűnt, mármint kicsit fárasztó volt. Állandóan: Wait.. wait.. look..look.. és h kéz nélkül úszik, és bukfencezik a vízben, ilyen érdekességeket kellett néznem:D Mindegy:D Kiolvastam a Nem zörög a haraszt-ot, és rájöttem, már láttam a tvben:o Este bementem anyával a városba, vagyis ő a bazárba ment (vett törölközőt, narancssárgát.. a barna fehér és zöld fehér csíkos pólójaimon a fehér csíkok mostantól citromosbarnáss sárgák, köszi anya, lógsz két pólóval…), ahová a görögök is, de én mondtam, hogy kizárt dolog, mert már voltam ott és csak szenvedés, kihagynám.. Bementem az Anna Mariába.. Mondta a lány, hogy ismerős vagyok neki valahonnan.. Mondom már ettem itt:D Ő: idén? Mondom jááááj pár nappal ezelőtt:D És kérdezte az anyukája, hogy honnan jöttem, és akkor Mo-ról már beugrottam nekik:D Beszélgettek velem, tök aranyosak voltak

Csütörtök: Délután lejöttem a strandra. Megint kicsit gáz volt, de nem tehetek róla.. Este mégis lett foci jessz. Mi csapatunk: Timos, Joanna (utána a másik csapatba, de ott senki nem passzolt neki, bár nálunk is csak én, de visszakönyörögtem hozzánk, mert látszott, hogy szar neki ott), Kostas,Nico, Giorgos,apa, és egy kisfiú.
Másik: Soto mezítláb – akinek visszaadtam a leesett sapkáját és annyit nem mondott, hogy tenkjú-,Jano, Alex (én legalábbis így hívtam magamban, valami alexis.. nemtom), Michalis, kisgyerek tesója,és Eugenios, akinek a nevét ma tudtam meg,zsír. :D Ez a foci nem volt olyan jó, mert Giorgos velünk volt és Kostassal elpasszolgattak, de a többieket kb leszarták, szóval nem volt akkora élmény. Giorgos jól cselezett, ezért volt jobb ellene játszani, mert akkor a támadásba is kellettem és a védekezésnél is, főleg, amikor 4en támadtak és egyedül védekeztem:Ő..

Péntek: Semmi extra, strandolás.. Aztán mentek le.. Köszöntem stb.. 3 perc múlva jön vissza Joanna, hogy nem mennék-e el velük megnézni a meccset.. Mondom egye franc:D De olyan messze volt a pálya omg.. Leüntünk Joannával egy asztalhoz.. 4:11re kikaptak:Ő De azért elvoltunk:D Adtam neki egy csomag ropit éééés. Begyütt neki. :DDDD Elhozta az Agatha Christies könyvét, amit még el is olvastam volna meccs közben, ha nem görög: (. Volt ott egy kb.. 8 éves kisgyerek. Ott őrjöngött. Felállt, elfutott,aztán vissza, leült, felállt, arrébb rakta a széket, leült, megint fel. Szóval produkálta magát nekünk.. Joanna szeme néha elkerekedett, úgyhogy elég szép szavakat használhatott:D De tényleg nagyon gáz volt.. És mikor mentünk haza, a mamája tolta ilyen kis ülős babakocsiban:DDDDDDDDDDDDD Az mekkora volt már..xD
Este megint felhívtak. Bújócskáztunk. :DDDDDD „do you want to play.. – a karjával eltakarja a szemét- 1,2,3,4,5?” :DDDD Hallod, nagyon jó voltamO_o pedig ismeretlen terep és a felének a nevét nem is tudtam.. Viszont egy csomó hely nem volt megvilágítva, 3felé is ment út, úgyhogy ezer hely volt elbújni. Én elbújtam a dzsindzsába,hogy szépen fejezzem ki magam..:D És arra jött az Eug.. valaki, és mondta, hogy Goodnight Eva =) kis jófej. Átlagban nem is találtak meg, volt, hogy elsőnek ipiapacsoztam le a hunyót,köszi. Hihetetlen,hogy 18 évesen még élveztem:o :DDD Leskelődtem, erre meglátom az egyik gyereket. Mutogatom neki, h psssszt, és elkezdek szaladni. Erre nem ő volt a hunyó? Áááhhh xDDD De ezek olyan bolondok voltak..:D A Michalis tekerte a cangát, a Kostas pedig a vázon ült és a teloval világított, úgy száguldoztak ki 220al a sötét utcából:D Meg olyanokat faroltak.. Direkt azon szórakoztak, hogy 3 mmrel az ember lába előtt álljanak meg. Aznap este kaptam Joannatól olyan szeszámmagos görög édességet is: )

Szombat: Elmentem boltba. Ahh de meleg volt.. Utána le a strandra,úsztam egy jót. Írt smst Joanna , hogy majd kedden mikor indulunk.. Megírtam, hogy kb mikor.. Aztán, hogy ma elmegyünk-e focizni:D Megyek le, erre csak a Timos volt ott. Na mondom „Istenkirály”, akkor most 10 perc ájszí,ájszi,kínosmosoly,ok, lesz..
Csapatom: vmi Nico- fehépólós nagydarab állat:o- Spiros, kicsiNicookedvenceeem,Timo, és később jött villámlábú Sotonk is.
Másik: Eug…,Giorgos,Jano, 2 kisebb duci gyerek, 1 nagydarab,aki állandóan bokán rúgott.
A nap eseménye.. Giorgost sikerült tknrúgnom.. De az ő hibája volt, mért nem lány? :$ utána meg elesett előttem.. Tipikus tavaly nyári esés volt.. Szóval elesett,én meg a lábában vagy nemtudom, és durr rá. Utána meg, közelemben nem volt senki, de elcsúsztam a homokos részen.. 10 perc után vettem észre, hogy folyik a vér a lábamon.. Valami sikeresen elvágta, de ma már alig látszik:G. Aztán átrúgtam a labdát Eug.. és Giorgos között, és utána akartam futni, de valamelyik vállában elakadtam és nem fértem ki, és majdnem sikeresen orraestem, de úgy elkaptak.. Azt hittem, kidobom a taccsot:DDDDD Jött egy szöglet, nem tudom már, ki adta be, de lábcsók neki. Olyat fejeltemO_o Ember, még soha ilyet. Felső kapufáról pattant ki, de uuuuuhhh*.* Még az Eug.. is odajött pacsizni, hogy szép volt, pedig hát a másik csapatban volt:D megint eljött a 10 óra, korom sötét, úgyhogy elindultunk visszafelé. Útközben megállt mellettünk egy autó, Eug. ült benne, a többieket nem láttam,és hát csak egy szabad hely volt, gondolom ezért gyalogoltunk mi ketten tovább:@.

Vasárnap: 11kor lementünk a strandra. Unalmamban átúsztam a másik strandra, ami azért úszva nem volt valami közel – visszafelé gyalog is jöttem….xDDD -. Szedtem pár kavicsot és ültem a tengerben.. Hát kit látnak szemeim? A fantasztikus logikámmal kikövetkeztetett, ottdolgozik Sotot:D De hát ő soha nem vett észre, ami kb a görögök 80%-ára igaz volt, úgyhogy nem vettem a szívemre. Este meccsük volt, de én lementem a játszótérre, hátha valaki azért beáll focizni. Ott volt Jano,Nico és egy másik gyerek, de hülye golyókat dobáltak, és oda nem jöttek volna, hogy focizzunk:@ Úgyhogy hazamentem. Nem tudom, hogy írtam-e már, vagy hogy vasárnap csináltam e.. Zacskós krumplipürét.. Ezt akartam valamivel. De hát nem volt semmi. Mondom akkor ilyen bolognai alapot összekeverek darálthússal, és akkor ennyi. De nem volt darálthús. Viszont apa vett egy görög konzervakármit, amiben hús volt.. De meg nem mondom, milyen. Minden betű görögül volt, így ezt soha nem is fogom megtudni:D A lényeg,hogy ehető lett:o Éssssssss. Nyert Spanyolország=)

Hétfő: Soto hangjára ébredtem reggel 8kor – kösziiiiii. Olyan jellegzetes mély hangja volt, ezer közül is felismerném. Innen az ötlet, hogy reggel 8tól este 9ig a strandon dolgozott. Pedig hát, ő sem lehetett több.. Fuh nem tudom.. Lehet idősebbnek kinéző 15, vagy 16, ennél feljebb nem saccolnék. Aztán amikor vásárolni mentem, megállt nekem egy görög autós, és elkezdte kérdezni, hogy hol van a… gondolom legalábbis,mert nem tudok görögül ugyebár.. De rám nézve hízelgő, hogy görögnek nézett:o :DDD
Bla bla, lényeg a foci:DDD Nagyon ott volt=) Sokan voltunk, mindenki, számomra fontos és jófejnek tartott egyén ott volt: ). Volt büntető, és nekem kellett rúgnom.. Pedig mondtam, hogy neee, rúgja inkább a Nico, nem vagyok jó benne.. Igazam is lett, mert habár jó lövés volt, az aznap Cassiasul védő Jano kiütötte valahogy. Tényleg nagyon jó volt. Igazi búcsú(öröm)foci: ). Nagyokat mentettem, ott brávoréztak, úgyhogy hosszú idő óta most megint hasznosnak éreztem magam.. És jó érzés volt.. Hiányzik.. Odajött a Nico (nagydarab),SPiros,Eug..,Giorgos, mindegyik kezet fogott velem, have a nice trip satöbbi, elvileg G. még mondta apának is, hogy jöjjünk jövőre is-nem tudom,apa milyen nyelven érette ezt meg, de elhiszem neki... . Szóval nagyon aranyosak voltak:) aztán jöttek anyáék vissza a shoppingból, és így együtt mentünk haza. Michalisnak beszart a cangája, apával próáltam megszereltetni, de nem jött össze:D Ott volt ő,Timos,Soto,másiknemtomnevétgyerek,Joanna és a bnői. Jaaaaaaaaaj:D odajött mellém. És. Megfogta a kezem:DDDDDDDDD és így óhajtott végigmenni a fél városon. Aztán mondtam,hogy fogja meg a labdát, kamerázok kicsit, szóval sikeresen kiszabadultam:D Nem akartam mondani, hogy nálunk erre külön szó van.:o :DDDDDDDDD Fürdés, aztán vittem fel telekrékert és vagy 5 sportszeletet. Sikeresen elosztogattam, habár páran nem akarták elfogadni, de aztán belenyomtam a kezükbe:D De a kréker nagyon bejött nekik, főleg J. bnőinek:DDD Mikor mentem haza, az egyik mutatta, hogy elrakja a táskájába,jó? xDDDDDDD Megint bújócskáztunk hah:DDD Jaj.. elfutottam a kicsi sötét utcába, elbújtam a kuka mögé (nyamm..).. Erre kiugrott valami a kukából, akkorát sikítottam:DDDDDDDDD Egy macska volt, de jó, a sötétben, kuka mögött az ember nem számít semmi zajra.. Azt hittem, valami csöves ugrik rám..xDDD Levideóztam Joanna olvasását, meg egy kis bújócskát is:DDD Néztem vissza őket, erre látom Soto árnyákát a vállam fölött. A kis kíváncsi:o Na, ő legalább annyira allergiás volt a kamerára,fényképezőre,mint én:DD De sajnos még a másik strandra is át tudtam zoommolni a kamerával, és nem csak fényképet,de még videót is csináltam róla. Gyötör is a lelkiismeret:o. Aztán lementem=( Vagy 50 puszit kaptam Joannától, hihetetlen:D De vagy 2ig nem tudtam elaludni.. Kb 6 olasz fiatal ott balhézott előttünk, és néztük az erkélyről apával, hogy nehogy valakit megverjenek vagy ilyesmi.. Ezt úgy fél 1től 2ig.. Aztán 6kor keltem :@ Összepakoltunk, anyáék lementek a strandra, én pedig a városba, hogy elköltsem a maradék pénzem.. 14E-t vittem, aznap még volt 12. :D Jó, a kaját,banánt,mindent anyáék fizettek, szóval ezért voltam én el 2 euróból 2 hétig:D Az a kettő is ajándékra kellett. Vettem két karkötőt, egy nyakláncot (nemnekem), ajándékot,amit nem írok le, képeslapot, ottani mézet,stb. Hazafelé láttam a boltban Kostast, és végre visszaköszönt:D Sotot is, oda és visszafelé is, Janoékat is. Aztán megint visszamentem a városba, gyrosért.. És fizetés után adtam Anna Mariának mézeskalácsot:D csupán megtévesztésből, hogy a magyarok ilyen rendesek. ;)
Mielőtt mentünk, pont jöttek fel, úgyhogy gyorsan Joanna után szaladtam, és odaadtam az utolsó 2 cs. ropit. Előző este pedig egy rajzot neki és Timosnak. Erre két batárnagy ajándékzacskóval állított oda:o kaptam ilyen „poof”ot, amibe lehet pakolni.. ruhát,amit akarsz, és rá lehet ülni.. Egy Lefkadás párnahuzatot, Timotól egy T betűs katonásnakkinéző nyakláncot.. De a legjobban a 3 rajznak örültem Az egyik a játszótér,ahol fociztunk, a másikon én vagyok fent, ahol beszélgetni szoktunk, a harmadikra pedig rá van írva Joanna,Timos,Michalis,Soto és Kostas. Amit gondolom nem ők írtak rá, mert mindegyik s ugyanúgy nézett ki, de akkor is aranyos.:) Aztán eljöttünk, a többi pedig már nem érdekes.

Fbn pedig meglett egy csomó mindenki:D



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat