Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/23808
|
2006-08-21
Volt egyszer egy királyfi. A változatosság kedvéért 5 éves királyfi.
Szöszi fürtjeiből két kék szemével /persze ha nyolc lenne akkor pókról szólna bazze’/ bámulta a nagy világot és annak a csodálatosságát. Minden apró részlete az agyába égett és tán sose feledi. Amikor az anya nevű dada aki számára az egyik legfontosabb volt, a királyi kék és hosszú hintóval vitte őt a királyfik és királylányok közé a bálba hol pityergett, hol tapsikolt, de várta a minden egyes újabb és csodálatosabbnál csodálatosabb napot amikor új dolgot tanulhatott, tapasztalhatott és igen tág érzelmi világa szinte majd megfojtotta. Egy reggel illata ahogy keveredik a fű a felszáradó eső és a nap illata, a madarak röpte, /persze itt két koszvány mocskos galamb turbékolásáról van szó/ a tovaröppenő táj, az álmok édes és szivárvány színű sokasága amiben ha eléggé elmerült a szerelemhez hasonlatos görcs rántotta össze a gyomrát. Ő tudta mi ez. A felnőttek úgy nevezték öröm és boldogság. Szinte minden nap ünnep volt. Érzések, illatok, pillanatok, és mindannyi piciny és jelentéktelen dolog másnak, de neki ez volt az egész kis királysága. Minden ami kint zajlott szép volt, csodálatos és úgy tökéletes ahogy van. Megfejthetetlen és talányos, bámulatos és lenyűgöző. A kis királyfi élt és virult ahogy az öt éves királyfik szoktak. Balgán nézett maga elé bármely akadályba ütközött és nem értette miért nem lehet ezt egyszerűen megoldani, miért nem lehet ezt-azt, amikor lehetne…de csak lehetne…hisz az öt éves királyfira vigyázott az anya nevű dada és az apa névre hallgató a dadánál jóval morcibb de hű és imádni valő testőr bácsi akik próbálták megértetni a kis királyfival hogy miért lehet vagy nem lehet dolgokat. De az öt éves királyfi nem értette…úgy gondolta buták vagytok ha nem látjátok milyen egyszerű minden. Mindenben az igazat és az igazságot kereste hisz mindenki erre okította és megpróbált ehhez mérten nagy és igazságos királyfivá cseperedni.
De ahogy múltak az évék és jöttek a pofonok felismerés és ráébredés képében az öt éves királyfinak nem kellett 10 év se hogy bezárkózzon keményre épített bástyájában amit kívül árok és szöges drót védett. Még a dadát és a testőrt se engedte be a bástyába csak előtérig juthatott mindenki. Bár ez nem tűnt fel senkinek mert a királyfi a világot és magát átverve dupla bástyát épített. Az egyikbe a kiválasztottak léphettek csak be, a másik bástya ezen a bástyán belül helyezkedett el ahonnan még magát is kizárta, hisz itt volt minden ami szép és jó volt a világon. Egy lélekben összefogva egy piciny univerzumnyi érzés határok nélkül amit belegyömöszölt egy bástyába. Azóta keresi a jót a királyfi és meg is találja itt-ott. Mindenhonnan merített és ami igaznak és őszintének tűnik bezárja a bástyába hogy nehogy elvegyék tőle, vagy megfertőzze a világnak nevezett emberek lakta és általuk bemocskolt szavak és érzések. Hogy miért? Mert közben a kis királyfi is felcseperedett és észrevétlenül ő is gyarló emberré vált tele hibákkal és rosszal, amire persze mindig volt kifogása. Közben tudta nem ő a rossz és nem is az emberek hanem a világ…de hát a világ az emberekből áll nem? Nem…és ekkor jött rá…felnőtté vált. Ezzel a szörnyű mondattal ráeszmélt arra is hogy az idejét se tudja megmondani mikor időzött el a kis titkos bástyájában. Akár hogy is kereste a kulcsot és felforgatta lelkének minden rejtett zugát, a kulcs elveszett. Elveszett talán örökre.
Később vissza-vissza tért a bástyába, de már csak egyre homályosodó emlékképek segítették ebben és az nem ugyanaz az érzés volt. Kesergett is emiatt eleget, de és a világtól és a sok rossztól amit ott látott tanult is. Hogy védekezzen, hogy legyen semleges, érzéketlen, és azt hogy lépj tovább…
De ez neki sose ment igazán, mert mindig mindent be szeretett volna zárni…minden jót…jó?
Furcsa szó…mit is jelent? Háááááát azt amikor jól érzem magam?
Próbálta jól érezni magát, próbálta ezt a fehérnéppel, próbálta ezt az olykor gyermeki állapotba vissza-vissza rántó és magába fojtó mákonnyal és (még szerencse hogy túl erős volt ahhoz hogy gyenge legyen, de túl gyenge volt ahhoz hogy erős legyen) így sose tudott csak az édes-mézes hazugságokban elmerülni. Próbálta több közeli s távoli idősebb és fiatalabb kis király társaságában ezt elérni, sőt őt érdeklő dolgokkal is szívesen mulatta az idejét. Szóval ideig óráig elérte más, vagy mások által az oly áhított boldogságot és örömmámort, ami igaz is volt és szép. De rájött ő nem csak ezt a szépséget és örömöt szerette volna.
Ő a benne lévő elhomályosult és tán örökre elveszett szépet kereste hasztalan. Csak a nyoma maradt ami mély volt és hiánya fájt . S bár az idejét se tudja mikor járhatott a bástyán belül, de álmodott róla többször is. És egyik ilyen álma közben értette meg…nem tűnt el, nem szűnt meg a bástya. Csupán mindennek ára van. Ez a felnőtté válás ára. Egy ár amit nem szeretnénk megfizetni, de szeretnénk visszavásárolni. Már nem lehet….ami elmúlt az elmúlt….
Lépj tovább, de emlékezz:
a bástya helye ahol fáj, az vagy tényleg te. Ez az a részed ami valamit is ér a felnőtti mivoltodban. Minden más boldogsághoz kell valami vagy valaki, azaz valami ami kívül van.
Már nem vagy gyerek…elfelejtettél örülni az örömnek és a szépet látni...
Lépj tovább..........
|
