Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Boszi naplója


Gyogyóóós [101402 AL], gazdája Boszi
Jól vagyok.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/101402
Jól vagyok.

Sárkány ellen sárkányfű!
Na ja. Az van, h kénytelen leszek leírni, egy agyonhasznált, elrongyolódott közhelyet, mert igaz. Akkor is. MErt ez a közhelyek dóga.
Szal majd az idő mindent megold.
Pénteken hazafelé azon gondolkodám, miként kellene lerendezni azt.
és rájövék. Erre feljövök ide, nézem a levelet és az van beleírva, amire én rájövék. Kemény hangvitelben, ahogy kell. Na, jó, az aláírás azért kicsit sokk volt, de gondolom a nyomaték, meg a lóerő:-))
Nem akartam már neked írni, naplón keresztül üzentem volna ugyanazt, amit te. Meg egy s mást, majd most.
Először talán azt, h nem tudom, mennyi idő kell, engedd, h én keresselek először. Ígérem, csak akkor teszem, ha már minden oké. Másodszor, tudom, h egy barát, akkor barát, ha mindig lehet rá számítani. Rám most nem tudsz - egy darabig- pedig tudom, h azért néha jólesik, h meghallgatom a legapróbb részletekig kifejtett, felettébb izgalmas teakészítést, találkozást egy pókkal, stb. (tudod, a humorom a régi:-))
De abban biztos lehetsz, miután tényleg lerendeztelek, mint pasi, onnantól bármikor mindig meghallgatlak és segítek, amiben tudok..Jó, ez nem sokminden, de te még azt is értékeled:-))
Azt nem tudhatom, h majd akkor kellek-e még neked, mint barát. Hogy lesz-e mondanivalónk egymásnak, bár asszem igen..Szófosásban jók vagyunk:-))
Szal az idő. Rohadt türelmetlen ember vagyok, és ha akarok vmit, azt rögtön akarom. Most pedig,ahhoz, h az legyen, amit akarok, csak annyi a dolgom, h teljen el idő és ne csináljak semmit..Nem mondom, h sok. Igazából barátként kezeltelek és annak is éreztelek legtöbbször..Néha tört csak elő, h hoppá, lehet, h kicsit többet érzek a kelleténél, pl ha "túl" kedves voltál, vagy, ha ..úgyis tudod..Meg amikor bunkóbb voltam veled sokkal, mint amilyen egy normális baráttal szoktam lenni blablabla
Asszem már így is túl van tárgyalva, megpróbálom még a naplódat sem olvasni egy ideig..
Te meg olvashatod ezt, ha érdekel:-))
Jól vagyok. Az én hibám, h nem előbb, de végre megkönnyebbbültem. Szarul hangzik ,de örülök, h most nem kell rólad tudnom egy ideig, h nem hallom a hangod.
Egy ideig ez az utsó üzenet talán, amit neked, de ha olyan történik, amit szeretnék, h tudj, ide leírom:-)))MErt jófej vagyok!!
Aludtam sokat, meg ettem is. Jenny már tegnap hívott, hiányoztam neki, és csak beszélt, beszélt, pedig pénteken még együttaludtunk;-))
Kezd eldurvulni a helyzet, már azt tervezgetjük, h ha lesz normális állásunk veszünk együtt egy mosógépet:-)) Bár belegondolni, h 60 évesen is együtt mondogatjuk majd egymásnak, h "szánalmasak vagyunk, lúzerek", elég szánalmas:-))
Persze Judit rögtön megnyugtatott, h úgyse élünk addig. Hááát, ahogy szoktam volt: majd meglátjuk.
Na, gyerekek csumidázlak titeket. Jövő héten sokat leszek, megyek mamimhoz dipit írni, és itt fogok lógni végre, már hiánycott a tevézés..
Kattogás még mindig van, úh sasolom a bulikat, és amint lesz futok:-)))
Másfajta hááát, nem is tudom...Pottyanjon az ölembe, de én lusta vagyok;-)))
Sárkány ellen sárkányfű
Utálom, vávávvává, várni várni bleeeeeeeeeeeeeeeeeee
Még a kvfőzésnél is jobban utálok! Ezért bazstam el ott,h azt hittem lehet egyik napról a másikra...és még én szóltam le Öreget..
Na jó. Ma nekiállok a dipimnek, ígérem. Már megint csak egy hetem van. Miért vagyok lusta?!



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat