Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Boszi naplója


Gyogyóóós [101402 AL], gazdája Boszi
2005. április 3.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/101402
2005. április 3.

Nem mentem haza.:(
Ehelyett péntek éjjel 38,8 fok körül alkottam ezt. Elnézést érte:-)
Jenny azt mondta, ha 10 oldal lenne, uncsi lenne,de nem annyi, szal így bemerem rakni..Főleg, h én átéltem, miközben írtam:-))
Akkor úgy éreztem, ez az én életem...

Az Ismeretlennel talán 16 évesen találkoztam először. Vagy kicsit korábban. Kezet fogtunk, aztán ment is tovább. Épphogy bemutatkozott. Elmúltam már majdnem 17, amikor kicsit jobban alkalmam nyílt beszélgetni vele. Elég jól megismertük egymást. Talán ekkor vált életem részévé.
De megint eltűnt, úgy 2-3 évre, néha-néha beugrott egy kávéra, nem is törődtem vele.
Aztán jött 2000, a boldogság éve, nem értettem, miért nem jelentkezik.
Rá egy évre mindent bepótolt. És elkezdődött a mi közös játékunk.
Mindig ugyanúgy indított. Hátára feküdt, felemelte lábait, én a talpára kucorodtam térdeimen összekulcsolt kézzel. Aztán nekiállt pörgetni, mint egy artistamutatványban, csak pörgetett, pörgetett, én pedig teli torokból kacagtam. Majd hirtelen hatalmasat lökött rajtam, felrepültem a magasba, kitártam karjaim,és önfeledten szálltam és szálltam, rettenetesen élveztem..
Aztán visszafelé kezdtem esni, lenéztem és ő ott volt, várt rám. Én pedig boldog mosollyal vártam, hogy elkapjon. Újra lenéztem, és már nem volt ott! Csak egy óriási fekete verem tátongott a helyén. Egyszercsak beleestem, sötét lett, és csak zuhantam tovább. Végül földetértem. Egy nyirkos, agyagos, szűk, sötét, mélységes lyukba. Még egy ideig reménykedtem, hogy ez csak rossz tréfa. Aztán féltem. Fáztam. Fájtam. Tagjaim elgémberedtek, nem kaptam levegőt, remegtem, fájt a tüdőm, a fülem kattogott, sípolt. és jött a megváltó, jóleső ájulás...De hirtelen kinyílt a verem teteje, világosság, levegő áramlott be rajta. Sírtam, zokogtam, de felállni nem bírtam...és bezárult a föld, a lehetőség. De erőre kaptam. Becsuktam szemem és nekiálltam ásni, kézzel-körömmel. Éreztem, ahogy töredezett, vérző körmeim tele lesznek agyaggal, de mosolyogtam, élveztem a fájdalmat, büszke voltam, hogy végre! teszek valamit magamért és a menekülésért. Aztán újra kinyílt a verem teteje. A fényben láttam. Már 20cm-t haladtam. Jobbra, lefele. még mélyebbre. Ekkor újra magamba zuhantam. A félelemtől, a mozgástól izzadtan, büdösen, hajam csomókban, tüdőm sípolva..
Milyen jó lenne, csak kinyújtani a lábaim, mert a térdeim már teljesen kifordultak. Csak egy kis szárazság, hogy ne legyen mindenem nyirkos, talán a tüdő és a veséim sem görcsölnének annyira. Egy forró fürdő,lemosni magamról mindent. Egy jó meleg puha ágy..
és eldöntöttem. Nem érdekel, mit kér az Ismeretlen. Bármit megteszek, ha ő ezek közül teljesít nekem egyet. Bármit! Csak legyen már ennek vége. Türelemmel vártam, hogy újra nyíljon a talaj. és nem kevés idő után nyílt is. De az Ismeretlen átlépett felette és be is záródott újra.
Ekkor értettem meg. Az Ismeretlen nem kér tőlem semmit. Nincs szüksége rám. Nem tudnék olyat tenni, amiért bármit is megtenne nekem.
Azóta eltelt 3 év. Még mindig itt élek. Ismeretlen néha-néha kienged, és feldob a magasba. Beletörődtem, hogy ennek soha nem lesz vége. Csak az bánt, hogy a félelem, a rettegés, a keserűség, a reménytelenés bűze áthatja szálldosásaimat, egyre erőteljesebben. Egyre kevesebben szállnak velem.
Mi lesz, ha egyszer fent is egyedül maradok?
De erről az Ismeretlen nem tehet. Önként lettem a barátja.
Azt hiszem nagyon szeret.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat