Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Boszi naplója


Gyogyóóós [101402 AL], gazdája Boszi
2005. március 25.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/101402
2005. március 25.

Zsibbad az agyam, elég erőteljesen.
Annak ellenére, hogy tegnap nem voltam csacsi, nem vagyok a topon.
Canyon persze most sem mellőzte a meglepiket! Dzsí olyan szintre emelte a névnap ünneplést, hogy majdnem egy év után nyíltan csajozott!! Már ha azt a lényt annak lehet nevezni. én sem vagyok egy tündérszép, de ahogy a Szentem kinézett!! a feje olyan volt, mintha lufi volna, de csak a homlokáig lenne tele levegővel, lejjebb már nem jutott, szal olyan vízfejes jelleget öltött. Hozzá persze igénytelen külső, nanáhogy!
Na de elvégre mi jót akarunk Dzsínek, így folyamatosan eltanácsoltuk a nőt (még Pufi is, aki pedig nem finnyás!), mert ha reggel mellette ébred Dzsí, asszem többet nem lett volna képe lejönni közénk. Szegény csaj ebből mit se vágott, örült, h egy ilyen pasi engedi, h hozzáérjen:-))
Igen nem jó kedvemben voltam, úgyhogy legszívesebben az egész tömeget kiraktam volna a francba, de jól nevelt lévén beértem annyival, h...Hagyjuk, nagyképű lenne:-))
Szal Judittal idő után meguntuk, Mátéék hívtak, h menjünk DCbe. Kb 1 éve nem voltam ott, mióta Judit nem ott melózik, de sokat nem vesztettem. Ha nincsenek ott a kosarasok menten hazahúzok, mert ugye szünet van, és tizenévesek hevesen tomboltak az egyébként nem is olyan szar zenére..Szal Gyuláékkal elökörködtünk, aztán 5 körül el akartak csábítni hozzájuk reggelizni, eg kicsit folytatni a mulatságot, de Máté hazament, meg hulla fáradt voltam, szal semmi kedvem nem volt..Persze jucikám egyből megsértődött, h nem megyek vele..Eeez van..
Ma meg Jennnyvel csatangoltunk egész nap, mert nincs egy rohadt varrónő egész Veszprémben..Aztán Jenny hazahúzott, összefutottam Sz. attilával, aki elvitt végre egy szabó nénihez, és közben nagyot dumáltunk. Megy ki jövő héten némethonba, interjúra, elég komoly, bár azért nem biztos, h belevágnék..

Sajnálattal tudatom, hogy tegnap Ákos bilcsiben szarrá vert. De! Egyszer nyertem! Aztán persze nagy lett a pofám, de minek:-))
Jövő héten is megyünk, bár azt mondta, h ha olyan szintre akarnék jutni, h egy bilcsi szalonban lealázzam a az ügyes, jóképűeket, legalább félév, napi 2-3 óra és leginkább egy saját bilcsi felszerelés szükséges. Mivel elvileg elég türelmetes játék, nekem azon meg abszolút nincs, probálkoztam, h estleg dopping szerek vagy ilyesmi, de neeem..hm. Ez a hódítási tektika is kilőve:-)))
Bár a pasik úgyis utálják, ha egy nő valamit jobban tud...


Szóval a tegnapi buli tanulsága, h tényleg minden pasi egy..................................!
Merthogy Dzsít egy éve ismerem, ő volt azon kevesek egyike, aki miatt tisztelem a pasikat. De amit tegnap művelt?! Olyan szinten alázta a nőt, hogy az már gusztustalan volt...
És most már azt mondom:
Pasik! Ne sírjon a szátok, h minden nőnek csak a pénzetek kell! ti neveltétek bele a nőkbe ezt! hogy elég ha szőke, ostoba és jól sz@p! Nem társnak kell, nem beszélgetni! és ezt ti mondtátok, nem egy embertől hallottam mostanság!
Tehát, ha egy nő másra nem jó, és ti nem nyújtotok nekik semmit, akkor legalább pénzetek legyen!
Mert ha valaki már tud két értelmes mondatot mondani, már nem kell, mert azt nem lehet becsapni, azzal foglalkozni kell, sőőt beszélgetni!! Ha nektek ez nem kell, akkor ne várjátok,hogy a nőknek ez kelljen!
Persze, akinek nem inge...

és még mielőtt bárki is félreértene, én remélek, mert naív vagyok és olyan nincs, h ne legyenek normális pasik..Ahogy vannak még normális nők is..(azaz, szerintem normálisak:-)), vagy lehet, h akkor járnék jól, ha én is félre tudnám tenni a gyomromat, meg érzékeny kis lelkemet..lehet, h előbb utóbb menni fog:-)))
már szőkülök:-)))

Boldog Nyuszit! he



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat