Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Boszi naplója


Gyogyóóós [101402 AL], gazdája Boszi
2005. augusztus 28.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/101402
2005. augusztus 28.

Hebehurgyizmus

Ma, azaz tegnap ahogy szokás vala mondá egész jó napom leend. Ez köszönhető tán maga ténynek, hogy mostanság egész jól alszom (ami az elmúlt két évben nem igazán mondható el szegény fejemről), ma is sikerült fél dél körül rászánnom magam ,hogy megmoccanjak.(Azért annyira nem vagyok lusta ám, fél 3 körül szoktam menni alukálni..) A jó napomat talán az is elősegítette, hogy – nem kis szülői ráhatásra és felügyelet mellett- szedem végre a bogyómat. Nem. Nem dilibogyesz, bár nem kételkedem abban, ha elmennék egy agykurkászhoz, felírna nekem bármit, ami agyam jelen működésének állapotát min 178°-kal megváltoztatja, sőt, ha tapasztalt dokiról van szó, még agyműködésleállító gondolkodásgátlót is adna, hanem vércsóróságom elleni, piros fújíző medizint vételezek magamba. Ennek több oka is van. Egyrészt, mert 5 éve fel van írva. Bár ez nem túl nagy horderejű, mivel az elmúlt évben szegény házidokimbá hiába szeretett volna találkozásaink alkalmával újabb adagot cetlire vetni, a válaszom: Nem kell, van még:) Másrészt a múlt szombati kis malőr is indokolja ezt a kamikáze tettet (gyógyszerfóbiás jellememnek nem is erőfeszítés magambatömni bármit, ami láthatlanul állítólagos egészségemreszolgálást testesíti meg.), valamint nőnemű szülém által elémvetített jövő és múlt is elrettentésül szolgált bohóságom legyőzésére. Mert ha megint olyan lesz a vérképed…
Más számára talán természetes, számomra viszont igenis hatalmas élményt jelent ha közérzetileg okés vagyok. Ma hatalmas élményben volt részem:D
A jónaphoz indulásként pluszban még hozzájárult egy "reggeli" sms is, melyet most nem oszatnék meg veletek, di higyjétek el jólesett:)
Emígyen napjóindulásából kifolyólag nekiveselkedtem a német, mint jelenlegi legfontosabb tudnivalóm megtudásának. És!! Ez is egy ritka alkalom az életemben, a mára magam által kijelölt, eltervezett adaggal végeztem. Éhhez csak csupán bruttó 9 órára, ebből cigi, kaja és pihiszüneteket leszámítva 6 órára volt szükségem. Azt hiszem, elmondhatom magamról: jó vagyok!:)
Az egyetlen ellenszenves hozománya a tanulásnak – melyről bevallom őszintén el is feledkeztem már- az evés. Mivelhogy általában vizsgaidőszakjaimat is Vp-ben töltöttem – több szempontból is megfontolt döntés alapján;)- ahol ha nem akartam enni, nem vettem kaját, vettem helyette szotyit, vagy pár csomi ropit. De most idehaza lévén finom ételek tárházát sikeredett édsanyámnak ma (is) előállítani, amik kérlelve könyörögve óhajtottak színem (szám) elé kerülni. És én nem bírtam ellenállni kérésüknek.
Szóval zabáltam egész nap!
A nap jóságát, illetve feldobását jelentette Drágám hangjának hallása, igaz csak távolból. Nem mintha nem beszélnénk mindennap, de ma valahogy oly jókedvre kerített, hogy be sem állt a szám, és hebehurgya érzéketlen módon osztottam Őkelmét, holott megsem érdemelte. ... olyan kis lökött bírok lenni néha:( vagy :)..Az a szerencsém, hogy ismer, meg talán, hogy szeret kicsit;)

Na azért nem kell lesajnálni, hogy Édi tünci csajszi, mily kevés kell neki az örömhöz. Nyilvánvaló, hogy szívesebben pörögtem volna Parádén, vagyis inkább az utána lévő afteron, szívesebben zombultam volna „pösti köcsögökkel” a PS-re, vagy lennék bármely tengerparton, pocakomat sütettve…NyF-fel való együttlétről meg nem is beszélve..
De hát –lassan meg kell tanulnom- nem mindig lehet azt tenni, amihez bonyolult, abnormális, extracifra lelkemnek kedve támad.
Ave


Hogy én miért pofáztam ennyit a semmiről?! Ja! merthogy egész nap szinte semmit nem beszéltem. A külön kis kuckó (nagyképűen ház) és a tanulás átka..

khm. Nézzétel el nekem amit idebírtam ma ereszteni. Fogjuk a tanulásra. Asszem nem áll jól nekem ha ...ha kinyitom a számat..
Na jó, néha igen. De akkor nagyon;)))



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat