Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Ral OFF Riverwood naplója


Saladin [4853 AL], gazdája Ral OFF Riverwood
2010-06-05

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/4853 		2010-06-05

Mert az igaz szerelem legyőzi még a halált is! S mert legyőzi, ezért írtam meg e történetet.

Jéghideg, tűzforró

Amiről én mesélek Neked, kedves olvasó, az egy modern történet. Nem tudom, hogy mi igaz belőle, és mi nem, de azt tudom, hogy a lovagok ma is köztünk élnek. És tudom, mert egy jó barátom neki köszönheti az életét.
Hogy is kezdjem el? Legjobb, ha az elején, hogy mindenki megértse ezt a csodát, ami azon a hideg téli napon történt. Egy busz száguldott át a két város közötti fenyőerdőben a műúton. Itt-ott szarvasok szökelltek odább, letörve néhány ágacskát a közeli bokrokról, és nyulak bucskáztak tova a nagy hóban. Szép, havas reggel köszöntött a tájra, egész éjjel hullott az isteni tollpehely az ég dunnáiból. Mindez azonban nem látszott a buszról, ami késésben volt így nem látszott az idill. Pénteki naphoz képest nagyon kevesen utaztak a járaton. Mindössze néhány anyóka, apóka, és néhány komoly, szigorú arcú, öltönyös úr. Azonban, ha valaki a busz hátsó traktusába nézett, észrevette az ablakhoz kuporodó sötét alakot. Ám ha ez a valaki közelebb lépett a sötét árnyhoz, láthatta, hogy ő egy szépséges lány. Törékeny teste, háta közepéig érő éjfekete haja, és két csodálatosan ragyogó mélybarna szeme bárkit megigézett. Csinos volt: Fekete csipkés szoknyája elfedte csodálatos fehér lábszárait, amit viszont a szoknya nem fedhetett el, elfedte a lány acélbetétes bakancsa, ami egy fekete rózsa szépségével, és kegyetlenségével ruházta fel őt. Kedvenc melegítőjét vette fel aznap: egy fekete pulóvert, ami belül szőrös volt, így nem fázott a rettenetes hidegben. Finom, nemes vonású arcára arisztokratikus egykedvűséget erőltetett, úgy nézett ki az elsuhanó szaunákra, és kis faházakra, ami már a város közelségét jelentette. Ő hát a mély érzésű, finom lelkű Kaisa. Ő volt szüleinek az egyetlen lánya, így nem csoda, hogy szülei nagyon szerették őt. Apjával majdnem minden titkát megosztotta: kivéve egyet: Kaukot. Kaukoval egy osztályba járt, és már nagyon régen beleszeretett a mindig komor, és magányos fiúba, aki mindenkivel elutasító volt, de főleg vele. Ha rámosolygott, Kauko csak egy szúrós pillantást vetett rá, és tovaúszott a folyosón. Vagy csak úgy tett, mint aki nem szereti? Nem tudta eldönteni. Pedig ő mindent megadott volna a fiú szerelméért. Hozzá foghatót még soha nem látott. Beleszeretett a fiú türkizkék szemeibe, bele a derékig érő szőke fonatba, és a fiú erdő-mező-illatába. Mert Kauko elvált apja vadász volt. Fiát már nagyon korán a vadászatra nevelte, és így a fiú ismerte az erdő minden lélegzetét, minden termését, és állatát. Tudta, hogy melyik gyógynövény mire való, és hogy kell gyógyítani a különböző sebeket. Összességében véve Kauko egy tündére emlékeztette Kaisát, tán még a fiú fülének hegye is kicsit hegyesebb volt egy átlagos emberénél. És ahogy titkos szerelméhez szálltak gondolatai, lassan eleredtek könnyei. Ritkán sírt, de ha sírt, akkor arca még szebbé vált. Álarcát, az arisztokratikus egykedvűséget nem tudta tovább fenntartani. Mert ez csak álarc volt: Bánatának fekete lángjait eltakaró álarc. Csendesen könnyezve tette meg az út hátralévő részét. Bánatát egy kicsit leapasztotta a szép színes faházakból álló előváros, amit mindig csodált. Könnyezve találgatta: Vajon melyik házban lakhat a szerelme? A busz végül begurult a gimnázium elé, Kaisa jelzett, fogta málháját, és könnyeinek maradékát is kitörölve sötét szemeiből elindult az iskola elé.
„Még ez a nap, és két hétig nem látom ezt a szörnyű helyet” – Gondolta.
Az óráknak hamar vége szakadt. Utolsó óráján, a testnevelésen végig a kispadon ült. Gerinci rendellenessége nem tette lehetővé, hogy a többiekkel együtt játsszon. Ott ült keseregve két lustább osztálytársa között, miközben azon tűnődött, hol lehet Kauko. Nem látta sehol, pedig a fiú nem mehetett haza. Ahogy kedvenc zenéjének lágy melódiáival a fülében ott ült a padon, nagy sokára felhangzott a szabadságot jelző csengő. Felállt a padról, de ekkor hirtelen iszonyatos fájdalmat érzett a hasában: Egy medicinlabda vetette hátra törékeny testét. Nagy nehezen feltápászkodott, belenézett támadója, az osztály fő hangadójának szemébe, és ezt mondta: - Dögölj meg, te mocskos disznó!
Erre a megszólított olyan pofont adott Kaisának, hogy a lány ismét elterült a földön, de ezúttal az orra is vérezni kezdett. Hatalmas tócsában gyűlt össze orrának vére a parkettán. Az egész osztály röhögött, amikor az izmos, nagy testű szörnyeteg még meg is akarta taposni a lányt. De ekkor, mintha csak egy őrangyal lett volna, Kauko állt a lány elé, testével védelmezte az elesettet.
- Őt nem engedem! – Ordította Kauko.
- Miért? – Kérdezte az emberszörnyeteg – Nem volt elég neked a verés három éve?
De erre a kérdésére nagyon ráfázott. Kauko mindenki megdöbbenésére két mozdulattal a padlóra fektette a szörnyeteget. Elszánta magát, hogy eltöri a nyakát, karjai már az ellenség nyaka köré fűzte. Az ember-szörny nyüszített szégyenében, de ez a finom lelkű Kaisának már nagyon sok volt. Rémülten fogta a málhát, és vérpöttyöket hagyva kimenekült az iskola aulájába. A becsapódó ajtószárnyak között hallotta Kauko üvöltését:
- Még egy lépés, és eltöröm a nyakát!
De ezt már nem fogta fel. Az iskola főkapuján keresztül rohant a szabadság felé. A meglepett portás még köszönni is elfelejtett a lánynak, aki már rég a gimnáziummal szemközti lakótelep felé menekült, hogy a legjobb barátnőjénél húzza meg magát, amíg elcsendesedik a vihar. Annál is inkább, mert a hó, majdnem minden átmenet nélkül nagy pelyhekben szakadni kezdett. A hóvihar nagyon hamar falat emelt köré, ami mögül nem láthatott ki. Elvesztette a lakótelep képét, el a kis nyírfát, ami az egyetlen tájékozódási pontja lehetett volna. Nyomait a vihar vad süvöltéssel tüntette el. Haja nedves lett, ruhája átázott, és érezte, hogy szemei égnek. Alighanem belázasodhatott. Ahogy egyre bizonytalan léptekkel ment a hóban, úgy vette át a szívét a rémület. Tudta: A közelében kell lennie a nyírfácskának, ami után már tájékozódhat. Ám sehol nem találta a szép kis fát. Egy kis fenyőfacsemete mellett mondták fel a lábai a szolgálatot. Ekkor már úgy szédült, hogy alig bírt megmozdulni. Mindenhol csak a szörnyű süvöltést hallotta. Utolsó erejével mélyen a hóba rajzolt egy szívet, amibe két K-betűt rajzolt, majd várta a csendes elmúlást. A keze lehanyatlott, szeme előtt hódémonok táncoltak, kísérteties hangjukon süvöltözve:
- Kaisa! Gyere velünk!
Rendes körülmények között a lány rémülten felpattant, és menekült volna előlük, de így csak halkan nyüszített a félelemtől. Legyengült teste nem engedelmeskedett. Egyik-másik démon már nyújtotta is hatalmas karmos mancsát a lány felé. Azonban nem érhették el Kaisa arcát, mert a hóviharból egy fekete köpeny tűnt föl, és meghátrálásra kényszerítette az ocsmányságokat. Kauko sietett Kaisa megmentésére. A fiú letérdelt a lány mellé a hóba, és Kaisa ázott tincseit hátrasimítva a lány homlokára tette kezét. Érezte a tűzforró lázat, de őszinte rémületére már az örök tél hideg leheletét is kitapintotta. Hangosan zokogni kezdett, amikor észrevette a lány rajzának maradványait a hóban. Köpenyét a lányra terítette, és Kaisát a hátára vette. Mivel a hóvihar alább hagyott, a fiú csaknem futva vitte a kedvesét, és a két nehéz málhát. Nem érzett fáradtságot még a térdig érő jéghideg hóban sem.
Kaisa eközben azt hitte, csak álmodja az egészet. Azt hitte, a láza űz vele újabb játékokat. De amikor megérezte a fiú jellegzetes illatát, tudta: Kedvese rátalált, és szívből örült, hogy a fiú testét közel érezte magához.
Időközben Kauko kis kétemeletes faházukhoz ért. A térdig érő hóban a fél órás út egy teljes örökkévalóságnak tűnt számára. Majdnem ajtóstul rohant be a házba szíve Kaisájával, aki majdnem teljesen elvesztette az eszméletét. Mert Kauko az életét is feláldozta volna a szelíd, kedves, finom lelkű lányért. Szerelmes volt, nem először, de félt, hogy a lány csak játszik vele. Túl sok rossz tapasztalata volt ahhoz, hogy a lány kedves mosolyát megfelelően értékelje. Bár amikor ma reggel látta a lány szép szemeit könnyekben úszva, már tudta, az érzés igazi. A hórajzot látva pedig azonnal beigazolódott sejtése, hogy a lány tényleg szereti őt. Bent a nappaliban a lány ázott ruháit egy régi fenyőfa-székre teregette ki, és a régi bőrfotelból pillanatok alatt puha, meleg, kényelmes ágyat varázsolt. Gyorsan ágyneműket, és egy hatalmas, meleg paplant vett elő. Teljesen betakarta vele kedvesét, aki még a takarók alatt is reszketett a láztól, de a melegben megnyugodni látszott. Kauko meggyújtotta a kandallóba készített farönköket, és felszította a tüzet. A kandalló mellől nagy üstöt vett elő, és a tűz fölé akasztotta, amikor a tűz ereje csillapodott. A puritán berendezésű szobát barátságosan világította meg a kandalló fénye. Kauko azonnal vizet forralt, hogy kedvesének elkészítse nagyanyjának ősi gyógyteáját. Hamarosan a csupa gyógynövény-főzet vidáman fortyogott az üstben, fűszeres illata betöltötte a szoba esti sötétségét. Kauko állhatatosan főzte a teát. Nagyanyja azt mondta, hogy a főzetbe a legjobb egy csepp igaz szerelem. Miközben ezen gondolkodott, a csendesen könnyező Kauko észre sem vette, amikor egy könnycseppje az üstbe gurult. Csendes bánatából estefelé az ismételten megerősödő hóvihar zökkentette ki, ami újult erővel ostromolta az ablakot. Látta, hogy Kaisa megmozdul az ágyon, és az ablak felé fordult fejjel sikolt fel, ugyanis a sok kicsi szörnyarc egy naggyá állt össze. Világító szemük ismét falták a törékeny lányt. Kauko először meglepődött, aztán észbekapott, és gyorsan odasietett az ablakhoz lehúzni a redőnyt. Kedvese megnyugodott, amikor a lehúzott redőny megvédte őt a látványtól, és a közelgő halál reszelős hangjától. A főzetnek még kellett egy kis idő, amíg elkészül, így végre pihenhetett egy keveset. Bekapcsolta a rádiót, hogy megtudja, milyen időjárás lesz. A hírek további havazásról szóltak, és komolyabb hóviharokról. Kauko halványan elmosolyodott, mert apját biztonságban tudta a fővárosban a konferencián, Kaisa pedig vele maradhat egész éjszaka. Remélte, hogy a lány jobban lesz, és hazakísérheti reggel. Szeretett volna vele maradni, és selymes fehér bőrét simogatni. A rádióban éppen egy régebbi szám hangzott fel. Akármennyire is tetszett a fiúnak, nem tudta végighallgatni, mert hirtelen elment az áram. Gyorsan kirohant a szobából, ellenőrizte a biztosítékokat, de nem talált semmit. Alighanem a vezeték szakadhatott el. Gyorsan visszament kedveséhez a szobába, de a kályha fényénél látta, hogy a lány már alig moccan a takaró alatt. Már nem reszketett, kezdett eggyé válni a jéghideg téllel. Kauko nagyon megrémült. Utolsó reménysége a főzet volt. Gyorsan merített egy keveset kedvenc bögréjébe, kicsit lehűtötte egy kis hideg vízzel, majd az egészet a lány szájába öntötte.
Kaisa nem látott már semmit a földi életből. Egy sötét folyosón haladt egy fehér kapu felé. Halkan sírdogálva figyelte, ahogy a kapu kitárul előtte, és beszippantani készül őt. Ám ekkor forróságot érzett magán végigfutni, eltűnt a sötét folyosó, a fényes kapuval, és újra saját testében ébredt fel. Olyan gyenge volt, hogy szemeit nem tudta kinyitni, ám azt érezte, hogy Kauko a kezét fogja, és közben halkan zokog. Halkan hallotta Kauko hangját:
- Kaisa! Kérlek, ne hagyj itt engem! Meg tudod csinálni! Akármit megteszek neked, csak ismét lássam kedves mosolyodat, szemeidet és hallhassam csengő hangodat! – Mondta Kauko. Kedvesének tejfehér kézfejét eláztatta könnyeivel. Kaisának nagyon nehezére esett beszélni, mégis megszólalt gyönyörű csengő hangján:
- Már mindent megtettél értem, amire csak egy igazi férfi képes. És teljes szívemből szeretlek. Mindig is szerettelek, és ha te is akarod örökre szeretni foglak. – Mondta, és bizonytalanul a fiú hátára tette kezét.
Kauko most örömkönnyek között borult kedvese mellkasára, aki többé nem csak egy jókívánság. Nagyon sokáig maradt könnyek között a lányon, és minden egyes könnycseppjével, amit a lányra ejtett, gyógyított a lányon. Mire Kauko megnyugodott, a lány úgy érezte, újjászületett. Háta többé nem fájt, alighanem az is rendbejött. Kaisa olyan hálás pillantást vetett a sírástól vörös szemű Kaukora, amilyenre csak egy nő képes. Kedveséhez gyengéden hozzásimult, és átölelte. Gyengéden simogatta meg Kauko hátát, és szőke fonatát. A fiú végre meg tudta törölni szemeit, és befeküdt az ágyra kedvese mellé. Magára húzta a paplant, és végre ő is szorosan átölelhette a lányt. Mutatóujját végighúzta a lány gerincoszlopán, és gyengéd csókot adott a nyakára, beszívva Kaisa édeskés illatát. Soha nem érezte magát ilyen boldognak. Soha még… Annyira gyönyörűnek találta tejfehér bőrű kedvesét. Főleg pirosló, mosolygós ajkait. A fiú gyengéd ölelésében most Kaisa tört ki örömkönnyekben. Végre igazi nőnek érezte magát kedvese mellett. Olyan jól érezte magát, hogy behunyta szemeit, és elveszett Kauko szenvedélyes csókjában.
*
A reggel egymás karjaiban találta a szerelmeseket. A nap szépen sütött át a redőny résein. A pár hamar felébredt, és húsz perc múlva elkészült a visszaútra. A busz hamar jött, és hazarepítette Kaisát és Kaukot a lány házához. Otthon Kaisa szülei egyszerre ölelték át elveszettnek hitt lányukat. A máskor acélkemény, érzelemmentes Kauko most törölgette könnyeit. Az anya, és a lánya hamar eltűnt az ajtó mögött, Kaisa apja azonban csak ennyit mondott:
- Jöjj beljebb, fiam. Azt hiszem, van miről mesélned… - Mondta, és egy szívélyes mozdulattal behívta a fiút reggelizni.

Problémás tartalom jelzése





TeveClub a facebookon

© Napfolt Kft. - Médiaajánlat