Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Ral OFF Riverwood naplója


Saladin [4853 AL], gazdája Ral OFF Riverwood
Néha mozizok

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/4853
Néha mozizok

2021-08-17

Néha átgondolom az életemet. Ma is ez volt a buszon hazafele menet.

Az a pillanat, amikor majdnem leszállsz az Ötvenhatosok terénél, hogy mész haza, mert vár a barátnőd, és megígérted, hogy éjjeles műszak előtt alkotsz egy lencsefőzeléket - nos felbecsülhetetlen. 😆😆😆😆

Vicces, mert eskü az volt az érzésem, hogy még 2019 van, és megyek hazafele. Érdekes módon visszagondolok arra a röpke 9 hónapra, és elfacsarodik a szívem. AKKOR ÉS OTT nem tudtam megszokni a belvárosi létet. Akkor vidékre vágytam. Hihetetlen, hogy nekem soha semmi nem jó. 😆
De egy pillanatra azt a jellegzetes illatot is érezni véltem a buszon, ami az István utcai lakás sajátja volt. Álmos voltam - a buszon ülve talán még el is aludtam kicsit. És akkor otthon(?) voltam... A következő pillanatban pedig megérkeztünk a Keletihez, és le kellett szállni. Így nekem is vissza kellett térnem a valóság ezen szeletébe.
Gyűlölöm a Covidot. Sok örömtől fosztott meg. Gyűlölöm Dömsödöt is (csak sikerül kiadjam magam, kurvaéletbe már!). Elvitte MINDENEMET. A hitemet, bizalmamat legalább is teljesen.
És eszembe jut az, amit ilyenkor mindig is mondtam: HIGGY! Amit Vándortársam mindig mondott. Amit akkor nem hittem el, és amit utána egyre jobban el tudtam sajátítani...
És ismét nem megy. Az emlékeimre rózsaszín fátylat von az idő - de a fátyol mögött csak a pusztulás vár rám. De az emlékeimet nem engedem el. Mert ez is én vagyok. Minden hibám, minden gyarlóságom, minden rossz döntésem - én vagyok. Minden rosszkor kimondott káromlás, minden rossz tréfa, amivel másokat bántottam. Minden fájdalom amit okoztam, és amit okoztak nekem. Minden, amit eltékozoltam. Minden perc, amit elütöttem - ahelyett hogy éltem volna. Nem kellett, nem szabadott volna élőholtként járnom a világban. De ez is én vagyok. Minden fájdalmammal, örömömmel, haragommal, előítéletemmel együtt. A sebek amiket ejtettem, és a sebek amiket ejtettek rajtam...

(Nem tudom, hogy ez a köcsög telefon miért törölte az írásomat...
Na mindegy, nekifutok még egyszer.)

Szóval. A lényeg, hogy itt az idő végre továbblépni. Lezárni a múltat. Lezárni az István utcát, lezárni Dömsödöt (Nabaszki! Csak kiadom magam... 😆😆😆). Az egykori szobám tele van az előéletemmel, a sebeimmel. A bánatommal, az örömömmel. Meg kell ágyazni az Újnak. Összepakolva kell várni az ÚJ ÚTRA való felkelést. Az Utolsó Útra való elindulást. Nem... Már nem az öngyilkosság gondolata foglalkoztat. Többé már nem. Néha eszembe jut, ez tény. Már csak azért is, hogy a Nyomorhozót terhelje az összes maradék ügyintézés. Ha már olyan felnőtt nő...

...de aztán soha nem akarom úgy igazán megtenni. Sok helyen hagynék magam után olyan űrt, amit senki más nem tölthet be. Esetleg akkor, ha már senkinek nem számítok. Akkor megengedhetem magamnak a pusztulás luxusát. De akkor meg már olyan mindegy lesz, hogy nem akarnék csak úgy eltávozni. Addig nem, amíg meg nem lelem újra a boldogságot. Egyszer már voltam boldog. Meglelem újra akkor is.
Nem. Ez az utazás itt, a fizikai síkon fog bekövetkezni. És nem jár a szeretteim elvesztésével. De addig még van némi elintézetlen ügyem.

El akarok menni oda, ahol már csak ÉN vagyok, nem pedig MI. Nem MI hozzuk, ÉN hozom a döntéseket. Nem MÁS mondja meg, hogy éljek. ÉN mondom meg. Ha kedvem van meztelenül, zöldre festett farokkal rohangálni, azt fogom tenni. :D



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat