Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. január 23.
A magyar nyelv folytatása:
A magyar nyelv megőrzésének fontos lökést jelentett a XVIII. század végén, hogy Johann Gottfried Herder Ideen zur Philosophien der Geschichte der Menschheit című munkájában így írt:
„A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve, s századok múltán talán már a nyelvüket is alig lehet felfedezni.“ Valószínűleg ez is generálta azokat a törekvéseket, melyek a magyar államnyelv megteremtését szolgálták. Ennek jelentős állomása volt az 1825. évi országgyűlés, amely elfogadtatta a rendekkel, hogy azután nemcsak az országgyűlésen, hanem a megyegyűléseken is a magyar legyen a hivatalos nyelv. Az 1830. évi VIII. törvénycikkely kimondja: „mostantól kezdve az ország határain belül közhivatalokra senki se legyen alkalmazható, aki a magyar nyelvet nem tudja“. Végül, az 1844. évi II. törvénycikkely deklarálta, hogy „a nyelv és a nemzetiség azonos“, s ezzel megmentette a magyar nyelvet a betelepülők nyelvébe történő beolvadástól.
A magyar nyelv „önálló életre kelt“, mert miután „magába olvasztotta“ az avar, hun, kun, jász, székely és ki tudja még milyen nyelveket, képes volt magába olvasztani a betelepülő német, szlovák, rutén, szerb, román, bolgár, zsidó, horvát, cigány és más nyelveket is. Önálló életre kelt, mert a magyar nyelv alkotja a nemzetet, ugyanakkor a nemzet nagy százalékában az előbb felsorolt népek utódaiból tevődik össze. Ha belegondolunk abba, hogy már a honfoglalók nagyobbik része sem lehetett magyar, hanem hun (akik valószínűleg a szkíta-hun nyelvet beszélték) és itt avar és más népeket találtak, valamint végiggondoljuk az elmúlt ezer év történéseit, akkor önként kínálkozik a kérdés: mi az a szellemiség, ami miatt a magyar nyelv fenn tudott maradni?
A nyelv megmenekült tehát az eltűnéstől, ugyanakkor az embertanilag magyarnak nevezett népcsoport szinte kihalt, de legalábbis majdnem az eltűnés határára került. Ezért válik olyan fontossá a magyar nyelv eredetének kérdése. De legalább ilyen fontos az is, hogy mi az a szellemiség, amit a nyelv átmentett, mi az a mentalitás, szellemi, lelki, tudati alkat, ami a régi magyarok hitvilágából és világképéből fakad, amit magyar szellemiségnek nevezhetünk és ami mozgatja minden magyarul beszélő ember lelkét. Ennek a szellemiségnek a nyelv ugyanis csak a hordozója és átmentője, mert a nyelv és az általa hordozott szellemiség úgy viszonylik egymáshoz, mint a ló és a lovas.
|
