Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. augusztus 15.
Nagyboldogasszony Ünnepe
Nagyboldogasszony hónapjának is nevezik augusztust, az augusztus 15-i Mária napról, Szűz Mária tiszteletére. (A Szűz tiszteletére egyébként az év három hónapja is viseli nevét: január a Boldogasszony, augusztus a Nagyboldogasszony és szeptember a Kisboldogasszony hava.) Augusztus hónap ismertebb nevei még a Mária Szíve hónap, Szent István hava (augusztus 20-iki ünnepsége kapcsán), aratás hava, új kenyér hava, és a nyárutó.
Nagyboldogasszony napja a legrégibb Mária ünnepünk. Ezen a napon ünnepli az egyház Mária mennybemenetelét és egyben Magyarország oltalmazóját.
Szent István megkoronázásával kezdődött a második évezred, a „gesta Dei Hungarorum” (gesta Dei per Hungaros) ezeréves története, a magyar kereszténység, amelynek legkedveltebb szentje: a mennybe fölvett Boldogasszony, a Magna Domina Hungarorum, vagyis a magyarok Nagyasszonya, Nagyboldogasszonya, akinek tisztelete ezer év óta folyamatos. Az Istenanya, Szűz Mária tisztelete integráns része a kereszténységnek, Mária kiváló tisztelete (hüperdulia) régtől fogva része a keresztény lelkiségnek. A Mária-kultusz kezdetben az egész keresztény egyházban jelen volt, a reformáció óta biblikus és dogmatikus alapokon csak a katolikus és a keleti, ortodox egyház gyakorlatában létezik: „Máriának a Biblia összképében betöltött szerepe, továbbá a róla elszórtan található kijelentések olyan csíráknak bizonyultak, amelyek csak fokozatosan bontakoztak ki az Egyház tanításában, életében, istentiszteletében. Igaz, hogy az ősegyház igehirdetése alig említi Jézus Anyját, hiszen akkor a legalapvetőbb hitigazságokat kellett hangsúlyozni, magyarázni. Azonban, ahol az ősegyház említi Máriát, ott annyit mond el róla, aminél többet soha senki sem volt képes."
A Mária-kultusz sok félreértésre adott alkalmat a kereszténység története során, ezért az egyház igyekezett világosan meghatározni a kultusz mibenlétét, kereteit. Erre az eretnekmozgalmak, majd pedig a reformáció miatt nagy szükség is volt. Már a IV. században Szent Ágoston és Szent Epifanius kimondja, hogy Máriát, Isten anyját tisztelet, kiváló tisztelet (hüperdulia) illeti meg. Ez több, mint a szenteket megillető tisztelet (dulia), de kevesebb, mint az imádás (latria), amely csak a mindeneket alkotó és fenntartó Istent és Krisztust mint Istenembert illeti meg.
Az eretnekség ellen fellépő efezusi zsinat 431-ben hozta meg a legrégibb Mária-dogmát. Jézust istenemberi, vagyis isteni és emberi természetűnek nyilvánító zsinati dogmából eredően kimondta: Mária valóban Isten szülőanyja (Theotokosz, Istenszülő).
A szeplőtelen fogantatás kiteljesedett dogmáját 1854. szeptember 8-án hirdette ki IX. Pius pápa. A hittétel lényege: a Boldogságos Szűz fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűn minden szennyétől.
A legfiatalabb Mária-dogma Mária halálával és mennybemenetelével kapcsolatos. 1950-ben XII. Pius hirdette ki a szenthagyomány alapján. Ez a dogma meghatározz az un. „máriás évszázadot”. A Mária halálára és mennybemenetelére vonatkozó 1948-as pápai körkérdésre a világ püspökeinek 98 %-a azt válaszolta: már hittételként tanítja. A dogma lényege: „... a Szeplőtelen Istenanya és mindenkor Szűz Mária, földi életének pályafutását befejezvén, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségre.” Az eredeti bűntől való mentességből nem következik, hogy a halált elkerülve részesült volna a megdicsőülésben, hiszen még maga Jézus is meghalt és a halálból támadt föl megdicsőült testtel. Mária az evangélium értelmében részes volt isteni Fiának halál feletti teljes győzelmében, ezért halála nem büntetés jellegű. (Halálát nem okozhatta betegség, nem járhatott haláltusa kínjaival.) A test szerinti megdicsőülés megillette a Szűzanyát, aki földi életében a lehető legszorosabb kapcsolatban volt Szent Fiával: testéből vette Jézus a maga emberi testét. Pontos nyelvi megkülönböztetéssel különböző fogalmakat jelöl a mennybemenetel és a mennybevitel. Jézus harmadnapon föltámadott és fölment a mennybe. Máriát Isten felvitte a mennybe, vagy nem felment, hanem felvétetett a mennybe. A magyar Mária-kultusz a pogány kori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária-tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyiság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott, és a termékenységet, a jóságos, ajándékozó kedvet, a bőséget jelképezte. (A gyerekágyas nő ma is a Boldogasszony ágyát fekszi, az újszülött örömére a Boldogasszony poharát szokás kiinni.) Szent Gellért rendelte el, hogy az Istenanyát magyarul Boldogasszonynak nevezzék. (A szüzesség és az anyaság összeegyezhetetlen ellentétét talán csak a magyar nyelvben találjuk együtt elválaszthatatlan szókapcsolatként - Szűzanya.)
folyt.köv.
(Forrás: http://www.arssacra.hu/ArsSacraII/ArsSacraII-C5.htm)
|
