Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2006-04-15
2006. április 15.
Húsvét vigíliája
Megérteni és hirdetni a halál és a feltámadás titkát
Húsvét vigíliájának szertartása, amelyen Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, a szokásos szentmiséknél hosszabb és tartalmasabb. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődött, majd megáldottuk a húsvéti gyertyát, melyet ünnepi körmenetben hoztunk be a templomba. Ezt a részt a húsvéti örömének követte. Az igeliturgia során felidéztük az ószövetségi időkből azokat a legfontosabb eseményeket, amelyekkel Isten előkészítette a megváltást. Ezek után a keresztségi fogadalom megújítása (illetve egyes templomokban a keresztség szentségének a kiszolgáltatása) fog következni, majd az eucharisztia liturgiája a szokásos módon.
A mai szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy megértsük a feltámadás lényegét, vagy legalábbis közelebb kerüljünk Krisztus feltámadásának titkához. Lukács evangéliuma szerint, amikor Jézus feltámadása után, de még mennybemenetele előtt utolsó alkalommal jelent meg az apostoloknak, akkor „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat” (Lk 24,45). Megértsék azt, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnap fel kell támadnia a halálból” (Lk 24,46). Ebből a leírásból kiderül, hogy a kereszthalál és a feltámadás titkát egyszerre értik meg az apostolok. Hiába próbálnánk tehát megérteni a feltámadást a szenvedés megértése és elfogadása nélkül, nem jutnánk eredményre. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szenvedést és a halált is csak a feltámadás fényében lehet igazán megérteni.
Azért fontos a halál és a feltámadás szoros kapcsolatának kihangsúlyozása a megértés tekintetében, mert napjainkban időről időre hallani olyan vélekedéseket, amely szerint az Egyháznak nem Jézus szenvedéséről és haláláról kellene beszélnie, hanem csak a feltámadásáról. Azt mondják, hogy az Egyház papjai a prédikációkban ne a kereszten szenvedő Krisztust állítsák példaképként az emberek elé, hanem az élő, a feltámadt Krisztust. Első hallásra talán sokan igazat adnak ennek a vélekedésnek, de még mielőtt bárki bólogatni kezdene, mindjárt szögezzük is le, hogy van egy kis tévedés vagy félreértés ebben a gondolkodásban. Az igaz, hogy a feltámadásról, mint a keresztény ember örök életének forrásáról többet kell beszélni, de ez nem jelentheti sosem a keresztről való hallgatást. A halál és a feltámadás titka szorosan összetartozik, és egyik sem érthető meg a másik nélkül.
Idézzük fel Szent Pál apostol szavait, amelyeket a korintusiakhoz írt első levelében olvashatunk: „A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,22-23). És arról a tényről se feledkezhetünk meg, hogy a feltámadt Jézus testén továbbra is látszanak a keresztre feszítés sebhelyei, amelyeket az Úr meg is mutat apostolainak, sőt Tamás apostol meg is érintheti e sebeket. De ugyanezt fejezi ki az az imádság is, amelyet évszázadok óta minden szentmisében az átváltoztatás után közösen mondunk: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”. Ugyanezt igazolja az is, hogy az Egyház régi hagyománya szerint ezen az estén részesülnek a keresztségben az erre felkészült hittanulók. A keresztségben meghalnak Krisztussal és vele együtt újjászületnek.
A keresztény igehirdetés a kezdetektől fogva mindig Jézus megváltó kereszthalálának és üdvözítő feltámadásának két pillérére épült. Amikor a mai estén tehát Jézus feltámadásáról szólunk, nem hallgathatunk a kereszt titkáról sem, hiszen együtt érthetjük meg mindkettőt.
E megértésben azonban mégsem talán a prédikáció vagy az egyéni elmélkedés nyújtja nekünk a legnagyobb segítséget, hanem a szentmise, amely minden alkalommal találkozás a keresztáldozatot megújító és a feltámadt Jézussal. Ő nyitja meg értelmünket, hogy a szentmise első részében, az igeliturgia során megértsük tanítását és ő nyitja meg szívünket, hogy az eucharisztia liturgiájában Jézus áldozatával együtt önmagunkat is felajánljuk Istennek. A találkozás legszentebb pillanata pedig az, amikor Krisztus Testét magunkhoz vesszük a szentáldozáskor.
Ahhoz, hogy a maga teljességében megértsük a húsvéti események titkát, ott kell lennünk a Golgotán a kereszt alatt és látnunk kell Jézus üres sírját is. Tegnap, Nagypénteken a szent kereszt előtti hódolatra hívott bennünket az Egyház, a mai húsvéti vigília-esten pedig arra buzdít minket, hogy induljunk el Jézus sírjához. A felolvasott evangélium szerint ugyanezt tették az asszonyok is, akik hajnalban a sírhoz mentek, de nem találták Jézus testét. Egy fehér ruhás angyal közli velük az örömhírt, hogy Jézus feltámadt, nincs itt! Majd arra bátorítja őket, hogy menjenek és vigyék el a feltámadás hírét a tanítványoknak. Így lesznek a jámbor asszonyok a feltámadás első tanúi és hirdetői.
Legyünk mi is a feltámadás hirdetői! Mondjuk el mindenkinek, hogy Jézus sírja üres, és tegyünk tanúságot arról, hogy találkoztunk a Feltámadottal! Hirdessük, hogy Krisztus meghalt, de az Atya feltámasztotta őt a halálból. A halál felett győzedelmeskedett az élet és a feltámadás.
Horváth István Sándor
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-gondolatok.html
|
