Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. február 8.
Farsang
Vízkereszttől (január 6.) egészen hamvazószerdáig tart a farsang, ami évszázadok óta a nagy télvégi mulatságok ideje volt. A szokások és hiedelmek zömének szempontjából azonban többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot "farsang farkának" is nevezik. Ezek a felszabadult mókázás, vagy ahogyan mondják: a fordított világ napjai. Ezt mutatják a zártkörű kocsmai asszonymulatságok, a farsangi paródiák (pl. temetésparódiák) és az álesküvők.
Eredetileg a telet, a hideget s a sötétséget legyőző tavasz ünnepe volt ez: farsang a tavasz elővarázslására és ünneplésére, az élet megújítására irányuló kultikus viselkedésnek volt az időszaka. Szinte mindenütt megtalálható volt a téltemetés, télkihordás. Ennek keretében a fiatalok a telet jelképező bábot - sok tréfával fűszerezve- valami módon elpusztították: vízbe fojtották vagy elégették. A kormozás, busójárás, téltemetés szokásai mind a gonosz tél elűzését jelképezték. A tél és a tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt emberek játszották el. Természetesen a tavasz lett a győztes, és a tél elbujdosott szégyenében. Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, a földi tűz segíti a Napot abban, hogy erőre kapjon.
A farsangi jókedv, mulatság eredetileg a tavasz eljövetelén érzett örömnek volt a kifejezése.
A farsang az alakoskodás időszaka. Az átalakuló, egymást felváltó évszakok ünnepén az emberek is átváltoznak, maszkot és maskarát öltenek magukra. Az álarc szándéka az elijesztés: a telet zavarja vissza komor világába, hogy az helyet adjon végre a szelíd tavasznak. A maszk tehát elrémít. Másfelől azonban benne van az ünnep mássága, és a hétköznapok után egy olyan felszabadultság-érzés is, amit az ember a saját bőrén kívül tud őszintén megtapasztalni: maszkot kell öltenünk, hogy a hétköznapok unalmas szerepei után egy álarc védelmében lehessünk azok, amik csak szeretnénk. Mára már nem sok maradt ezekből a szokásokból. A sokféle farsangi szokásból talán csak a szalagavató és egyéb bálok, az iskolai jelmezbálok maradtak.
Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot azonban eredetileg csak felnőtt, nős férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek.
A palócoknál, pl. virágvasárnapon került sor a kiszehajtásra. (A kisze jellegzetes böjti eledel: savanyú gyümölcs- vagy korpaleves, amit télen át nagyon meguntak az emberek, és meg akartak szabadulni tőle). A leányok az előző évben férjhez ment menyecske ruháiba öltöztettek egy szalmabábot, mely a kiszét szimbolizálta. A bábot elvitték a legközelebbi patakig, és éneklés közben levetve a ruháit, vízbe dobták. Ilyenkor abból, hogy a víz a bábot hogyan és merre viszi, jövendöltek a jelen lévők férjhez meneteléről. Van azonban arra is adat, hogy a bábot elégették. Ismert téltemető a villőzés is Nyitrában.
A farsang fontos közösségi ünnep volt - bár nem mindenkinek hozott örömet: az a lány, aki farsang utolsó napjáig nem ment férjhez, már várhatott őszig. Ezért a farsang végeztével az ugratás kedvelt célpontjait képezték mindazon lányok, akiknek nem sikerült még férjet találniuk.
A Jászságban például húshagyókedden vagy hamvazószerdán este a lányos házak udvarára szeméttel, trágyával megtöltött fazekat dobtak a legények. Ez volt az ún. bakfazék, amit rendszerint azok a lányok kaptak, akik azon a farsangon nem mentek férjhez, vagy pedig a legényt a bálban kikosarazták. A bakfazekat a következő rigmus kíséretében dobták be az udvarra:
"Férjhez nem mentél,
Hozzám nem jöttél,
Itt a bakfazék,
Főzzél benne ciberét."
(A cibere jellegzetes böjti étel volt, amelyet savanyított korpából készítették.)
Szatmárban húshagyókedden úgy csúfolták ki a pártában maradt lányokat, hogy pléhdarabokat kongattak az ablakuk alatt, és azt kiabálták:
"Húshagyó!
Itt maradt az eladó.
Akinek van nagy lánya,
Hajtsa ki a gulyára."
Ezt a népszokást dolgozza fel Csokonai Vitéz Mihály is a farsanghoz kapcsolódó művében: "Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon". A mű azzal indul, hogy Carneval hercege a már férjhez adott leányokat és a most házasulandókat kéreti maga elé, és veres kereszttel jelöli meg neveiket a mátrikulában (amely a 12 s 64 év közötti lányok/nôk névsorát tartalmazza), amely azt bizonyítja, hogy már elhagyták a lányság korát. A rövidre szabott farsang miatt azonban csak kevesek neve mellett szerepel a nevezetes bejegyzés. Különösen Dorottya és a vénkisasszonyok dohognak magukban a történtek miatt:
"És akik el vagynak véve vagy jegyezve,
Egy veres kereszttel vagynak megjegyezve:
De, ah! benne, amint odakandikáltam,
Igen kevés veress keresztet találtam. -
Elég, hogy a dámák hatvannégytől fogva
Esztendő-szám szerént voltak itt kiosztva;
Akik pedig örök pártába maradtak,
Nevek mellé asszú fügécskék írattak."
(összeállította: Ucsugó [59666 AL]
|
