Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2006-04-23
2006. április 23.
Húsvét 2. vasárnapja
Az irgalom megtapasztalása
A Húsvét utáni vasárnapon, amelyet II. János Pál pápa szándéka szerint az Isteni Irgalmasság vasárnapjaként ünneplünk meg, Szent Tamás apostolról hallottunk az evangéliumban. Tamás nem volt jelen akkor, amikor apostoltársainak megjelent a feltámadt Jézus. Amikor a többiek elmondják neki a történteket, ő nem akar hinni nekik, nem elégszik meg tanúságtételükkel, hanem határozottan kijelenti, hogy ő addig nem fog hinni, amíg személyesen nem találkozik Jézussal, és kezével meg nem érintheti sebhelyeit. Abból a szempontból teljesen érthető hitetlensége, hogy a Krisztussal való kapcsolatát nem a többiek vallomására, hanem a személyes találkozásra szeretné alapozni. Érthető, hiszen mi is pontosan ugyanerre vágyakozunk: személyesen szeretnénk találkozni Jézussal, s erre a találkozásra szeretnénk építeni egész keresztény életünket.
A személyes találkozás jelentőségét igazolja, hogy XVI. Benedek pápa Isten a szeretet kezdetű első enciklikájának Bevezetésében pontosan erről tanít: „A keresztény élet kezdetén nem egy erkölcsi döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot, s ezáltal meghatározott irányt ad” (Deus caritas est 1.). Világos mindannyiunk számára, hogy a személy, akivel találkozunk Jézus Krisztus. Az esemény, amelyről a Szentatya ír, nem más, mint hogy Isten az emberek iránti szeretetből elküldi Jézust a világba. S a cél, amely felé Jézus elindít bennünket, az örök élet. Mindezek fényében egészen természetesnek lehet azt mondani, hogy azok, akikben megvan az örök élet utáni vágy, találkozni szeretnének Istennel, és személyesen akarják őt megismerni.
Ha az igaz Isten megismerésében nélkülözhető is az emberi közreműködés, Krisztus közvetítését mégsem zárhatjuk ki, hiszen általa ismerjük meg az Atyát. Jézus kinyilatkoztatása Istenről fordulópontot jelent, hiszen az ő életében, szavaiban és tetteiben válik leginkább láthatóvá Isten szeretete és irgalma, legfőképpen pedig kereszthalálában és feltámadásában.
Mai világunkban sok olyan emberrel találkozhatunk, akik nem értik az irgalmasság fogalmát. Úgy gondolják, hogy valakivel irgalmasságot gyakorolni és valakinek megbocsátani emberi gyengeséget, megalkuvást vagy gyávaságot jelent. Az ilyen emberek inkább erősnek mutatják magukat, s arra hivatkoznak, hogy képesek megvédeni az igazságosság elvét, azaz a jóknak jutalmazás, a rosszaknak büntetés jár. Közben elfeledkeznek arról, hogy az igazságosság végsőkig való érvényesítése valójában a legnagyobb igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet.
De olyanok is vannak, akik nem csak, hogy nem értik, de nem is ismerik az irgalmasságot! Ők inkább magukba zárják sebeiket, nem felejtenek, soha és senkinek nem bocsátanak meg, de nem is kérnek bocsánatot senkitől. Gondolkodásuk és kegyetlen magatartásuk arra vezethető vissza, hogy nem találkoztak Isten irgalmával vagy nem ismerték fel azt saját életükben.
Kézenfekvő a kérdés: Miként ismertethető meg az emberekkel Isten irgalmassága? A kereszt és a feltámadás hirdetésével. Mindkettő sajátos módon tárja fel előttünk az isteni irgalmasság titkát. Jézus megostorozását, tövissel koronázását, elítélését, kigúnyolását, kereszthordozását és keresztre feszítését, tehát egész szenvedéstörténetét és halálát szemlélve azt láthatjuk, hogy amikor leginkább rászorul az emberek irgalmára, ezt nem kapja meg. Utolsó szavaival ennek ellenére azokért könyörög, akik vele ezt a kegyetlenséget művelik: „Atyám, bocsáss meg nekik, hiszen nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Jézus azért vállalja a halált, hogy az embereket megváltsa a bűntől, s ezáltal győzedelmeskedjen Isten irgalma. Másrészt a feltámadás által is megismerhető az irgalmasság. A kereszten szenvedő Megváltó úgy érzi, hogy az Atya is elhagyta, de a feltámadásában megtapasztalja az Atya irgalmát és szeretetét, amely erősebb a bűnnél és a halálnál.
Azzal kezdtük elmélkedésünket, hogy mindannyian arra vágyakozunk, hogy személyesen találkozzunk Jézussal. Nyugodtan bevallhatjuk: azért szeretnénk vele találkozni, mert Krisztusban meg akarjuk találni az irgalmasság kimeríthetetlen forrását. Ő az, aki megváltott minket, s ő szabadít meg bűneinktől. A végtelen isteni irgalom kiáradásának helye a gyóntatószék, ahol a szentgyónás folyamán megtapasztalhatjuk, hogy az irgalmas Isten megbocsátja minden bűnünket. Fogadjuk el Isten megbocsátó irgalmát és legyünk irgalmasok, miként Atyánk is irgalmas hozzánk! Éljen szívünkben Jézus mondása: Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!
Horváth István Sándor
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-gondolatok.html
|
