Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. június 10.
Haiku
- a pillanat költészete –
A haiku több mint versforma: önálló műfaj. Szülőhazájában csak azokat az 5-7-5-ös sorképletű verseket nevezik így, amelyek a természet ábrázolásán keresztül mély filozófiai, lélektani tartalmat sugallnak. A műfaj máig legnagyobbnak tartott mestere Macuo Basó (1644-1694). Nem ő találta fel a haikut, de ő emelte az önművelés útjává az eredetileg pusztán időtöltésként művelt versfaragást. Az útként művelt versírás előfeltétele nem a zsenialitás, hanem a gyakorlás, amelynek során a hadzsin ('a haiku művelője') akkor képes egyre jobb verseket írni, ha nemcsak a haikut, de saját személyi-ségét is faragja, alakítja, ennek révén pedig egyre közelebb jut a bölcsességhez.
„A japán vers szillabikus. Ez azt jelenti, hogy szótagszáma, helyesebben moraszáma kötött. A japán versben nincs rím a verssorok végén. Sőt a sorvégi összecsengés szinte bántónak hat a japán fül számára. A sorok belsejében előforduló betűrímre azonban számos példa található. A verssoraiban változik a hangmagasság. Az említetteken kívül még számos más formai kötöttség nehezítette a haikuírást. Basó például negyvenéves koráig állítólag nem volt több egy rutinos költőnél. Érett haikuköltészete az után bontakozott ki, hogy az 1682-es edói tűzvészben elveszítette minden földi vagyonát, és élete végéig tartó vándorútra kelt. Ő volt az első hadzsin, aki életformává tette a versírást, illetve a versíráson keresztül talált magára.
A haiku művelője gyakorolja a kitartó, éber figyelmet (zansin), hogy rátalálhasson a haikupillanatra: arra a látványra, amelyet érdemes 17 szótagos versbe foglalni. A témakiválasztás után pedig gyakorolja az elmélyülést, vagyis a lényeg megragadásának képességét. Ha közvetlen kapcsolatba lépett a látvány lényegével, akkor képes a személyes élményt átadható tapasztalattá alakítani.
Fenséges a csend!
Sziklákat átitató
tücsökcirpelés.
Basó azt vallotta, hogy a művész minél inkább háttérbe szorítja önmagát, annál inkább közelít a valósághoz. A költő magányában azonosul a költészet tárgyával, ezáltal életre kelti a valóságot, megteremti az igazi szépséget. Egy adott pillanatban néhány szóval a mindennapi élet egy jellemző parányi szeletét ragadja meg. Ezután, a feszültség tetőfokán, a művész elhallgat, a folytatást az olvasóra bízza, aki ezáltal szintén az alkotás részesévé válik. Az alkotás így lesz független az alkotótól, önálló élete lesz, és ez az élet összekapcsolódik az olvasóéval. „A költő a folyton változó természetből pillanatnyit, a parányit olyan koncentráltan, olyan intenzíven rögzíti e miniatűr költeményben, hogy az örök állandóság, az egyetemesség érzetét kelti. Ez Basó haikuinak titka."
Ahogyan az impresszionizmusban fontossá válik és erősen jelentkezik a színek, illatok, hangok, fények világa, olyan fontos volt mindez a haikuban is. Nem véletlen, hogy a nyugatosok fölfedezik maguknak, és fordítani kezdik ezt a távoli versformát. Kosztolányi Dezsőnek külön kötete jelenik meg Kínai és japán versek címmel, melyben többek között japán haikukat fordít. Kosztolányi fordításaiban nem ragaszkodik az 5-7-5 szótagszám-hoz, ha úgy érzi, hogy ennél több szóval, kifejezéssel adhatja vissza mindazt, amelyet e csöppnyi költemény magában rejt. Nagyon valószínű, hogy saját költészetére is hatott ez a forma, bár ő szabályos haikut egyet sem írt. Ez a kijelentés persze csak addig érvényes, amíg az Októberi táj című versét (illetve a Negyven pillanatkép más verseit) egyértelműen el nem fogadja haikunak a szakirodalom, hiszen most már sokan legalábbis a haiku-fordítások hatására született művek közé sorolják. E verse ugyanis éppen a fordításkötetében alkalmazott formának felel meg. A végén azonban nincs olyan értelemben feszültség, amit például az első két sorral szemben képviselne a harmadik.
Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndbe lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék. (Októberi táj)
Nehéz eldönteni, miért haiku ez a vers, vagy miért nem az. Attól, hogy az előírt szótagszámot nem tartja be, még haiku: kétségtelen ugyan, hogy terjengőssége, bővítése elvesz valamit a haiku feszültségéből, jobban kitölti az űrt, kevesebb szerepet hagy a csendnek. Ugyanakkor nem lehet elvárni tőle, hogy identitását teljesen feloldja egy idegen forma tetszetős lehetőségeiért.
A kortárs magyar irodalomban, talán éppen Tandori fordításainak nyomán, nagyon sokan kezdenek haikukat írni. Az irodalomtudósok már Pilinszky szálkaverseit is közelinek vélik a japán gyöngyszemekhez, Kányádi Sándor körömversei pedig haikuk, csak a költő másképp nevezi meg őket. Weöres Sándor, Orbán Ottó, Beney Zsuzsa, Oravecz Imre haikui, Bakos Ferenc Haiku-naptára, Fodor Ákos költészete, Babics Imre versei... – mind-mind arról tanúskodnak, hogy a magyar költők szívesen választják ezt a formát. Könnyű lehetőség ez a tömörítésre, nehéz azonban igazán jó haikut írni.
Forrás: http://www.sulinet.hu/irod/matine/haiku.htm - http://haiku.hu/magykezdo.html
|
