Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Nézd meg a Naplómat naplója


Érdekeske [34253 AL], gazdája Nézd meg a Naplómat
Utazási kölcsön

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
Utazási kölcsön

Fehér holló még a kölcsönből utazó
Mindössze egyéves, ennek megfelelően még gyerekcipőben jár nálunk az utazási hitel, amelyet egyelőre csak a piacvezető utazási irodák kínálnak. A kölcsönpénzből utazástól ódzkodnak a magyar turisták, a "hiteles" utasok aránya nem éri el az egy százalékot sem.
A tavalyi Utazás kiállításon jelentette be elsőként az IBUSZ és a Credigen Bank közös utazási hitelajánlatát. A két társaság vezetői úgy gondolták, hogy a fogyasztási kölcsönök elterjedtségét tekintve a magyar piac megérett az új hitelfajtára, ami az árukölcsön mintájára működik. Azóta több nagy utazási iroda is a nyomukba lépett, s a hitel lehetőségével próbál több, illetve többet fizető utast szerezni magának.
A legnagyobb utaztató cég, a Neckermann, tavaly júniusban tett lehetővé ügyfeleinek a hiteles fizetést. A társaság arról tájékoztatott, hogy utasaik elsősorban a nagyobb értékű utakhoz igényelnek némi kiegészítést. A Neckermann banki partnere, a HVB Kerülő utak helyett elnevezésű személyi kölcsöne 300 ezer és ötmillió forint közötti hitel felvételét teszi lehetővé 24-72 hónapra, a THM 26,09-34,86 százalék. A kölcsönt egyetlen esetben biztosan nem veheti igénybe az utas, méghozzá akkor, ha az igénylés és az utazás időpontja között nincs legalább két banki munkanap. A hiteligénylők jellemzően nem több időre mennek, hanem drágább utat választanak a kínálatból.
Hasonló tapasztalatai vannak a Vista Utazási Irodáknak is. Mint mondja: nem napokat, inkább minőséget finanszíroznak utasaik. A kiegészítő forrásból a háromcsillagos helyett négycsillagos hotelbe vagy félpanzió helyett teljes ellátásra fizetnek be. Az évente százezer utast kiszolgáló Vista tavaly nyáron kezdett az utazási hitelről tárgyalni a Cetelemmel, végül tavaly ősszel hirdették meg közös akciójukat. Az induláskor kínált kamatmentes kölcsön iránt még volt is érdeklődés, ám normál üzemmódban, amikor a THM 35,8-38,56 százalék, már nincs osztatlan sikere.
A Cetelem a Vista ügyfeleinek áruhitel jellegű kölcsönt kínál. A bank Aura hitelkártyájával is lehet fizetni, akárcsak a Tensinél, ezt a pénzintézet régi, hibátlanul teljesítő ügyfeleinek adja. Jó ügyfélnek lenni előnyös, hiszen a két munkanapos határidő, ez esetben rövidebb is lehet. Az utazók általában 100-200 ezer forint közötti kölcsönt igényelnek, többnyire egy éven belüli futamidőre. Utasforgalmukban néhány tized százalék lehet csupán a kölcsönből fizetők aránya pedig a bank könnyen ad: személyi igazolvány, rezsiszámla és munkáltatói jövedelemigazolás szükséges csupán, vagyis pont annyi, amennyi egy bútor vagy egy műszaki cikk megvásárlásához kell. A cetelemes utazási hitelhez csak 200 ezer forint fölött kérnek önerőt.
Ez a hitel tőlünk nyugatra nagyon közkedvelt, egyes országokban az utak több mint felét már kölcsönből fizetik. A Vista egyelőre teszteli az új lehetőséget, várják, hogy kiderüljenek az esetleges buktatók. Ilyennek számít például az, hogy a foglalóknak harminc nappal az indulás előtt a részvételi díj 40 százalékát, két héttel előtte pedig a 60 százalékát kell befizetniük. Aki valamelyik részletet önerőből állja, nincs gond, ellenben ha teljesen hitelből fizet, akkor már egy hónappal az indulás előtt kénytelen befizetni a teljes díjat. Ez a részletkérdés azonban egyelőre nem bizonyult igazi akadálynak.
A last minute típusú utakra azonban elegendő idő híján már nem lehet hitelből benevezni. Érdekes, hogy az igazán nagy értékű utakat készpénzzel fizetik, rövid lejáratú, 6-9 hónapos hitelt inkább a szerényebb jövedelműek kérnek. Az egy éven belüli futamidő fontos, hiszen így lehetővé válik, hogy jövőre is hitelből lehessen utazni. A legkisebb, eddig igényelt kölcsön 80 ezer forint volt, és lenne ugyan lehetőség, de még senki sem vett fel 250 ezer forintnál többet. A Cetelem konstrukciójában kétmillió forint a plafon, de ilyen magasra belátható időn belül senki sem merészkedik, a magyarok inkább itthon maradnak, mint hogy eladósodjanak egy luxusutazás miatt. Ez érthető, az utazás ugyanis Kelet-Közép-Európában a lemondási lista élbolyában szerepel.
Akciózásra, a műszaki boltokhoz és a hipermarketekhez hasonló, kamatmentes konstrukcióra hiába várnak az utazók, az utazási irodák ugyanis 10 százalék alatti haszonnal dolgoznak. A 30 százalék körüli hitelkamatokat tekintve kiderül: az akciós hitelből utazókon veszteség képződne. Előfordulhat viszont, hogy a még később bekapcsolódó irodák bevezető akciókat hirdetnek, valamint egy-egy "beragadt", előre és nagy tételben foglalt és fizetett ajánlatra majd így toboroznak utasokat. Mindez azonban csak latolgatás. Ami biztos: az áruhitel típusú utazási hitelt drágának tartja a magyar piac. Különösen ahhoz képest, hogy egy itt még szokatlan dologra, vagyis szolgáltatásra lehet igénybe venni. A külföldi tapasztalatok alapján azonban várható, hogy a magyar turisták is megbarátkoznak majd a gondolattal, hogy előbb utazzanak, majd aztán fizessenek. Az áruhitelek sem arattak rögtön elsöprő sikert, kitartani tehát ezen a téren is van miért.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat