Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. május 13.
Freud, a szeretet prófétája I
Freud nézeteit előszeretettel foglalják össze úgy, hogy az emberi lelket sötétnek látta és mélyen pesszimista ember volt. A summázat oly mértékben áll távol a valóságtól, hogy ennek még az ellenkezője sem igaz. Korlátozottan talán érvényes munkásságának második felére, és egyáltalán nem érvényes az írásainak első korszakára. Az viszont elvitathatatlan tény, hogy a szex és a szeretet különböző neveken végig központi szerepben maradt Freud elméletében és írásaiban.
Freud két ösztönelméletet dolgozott ki, ennek megfelelően két elmélete van a szeretettel, illetve az emberi élettel kapcsolatban. Először talán nézzük a későbbit, ami talán ismertebb, az élet és halálösztönök szembenállása. Az Eros az élet, az energia, ami a kisebb egységeket nagyobb egységekké szervezi, illetve Thanatosz a halál, ami destruktív és rombol. Talán nem véletlen, hogy Freudnak ez a végső elmélete lett népszerűbb és ismertebb, hiszen összecseng mindennapi beállítódásainkkal, mert eleve hajlamosak vagyunk a bennünket körülvevő dolgokat és embereket jókra és rosszakra osztani. Nagyon régi filozófiai tanokra rímel ez, mint Empedoklész az anyag barátsága illetve gyűlölködése váltja ki a mozgást, vagy az ókori gnosztikusok elképzelésével, akik szerint világosság és sötétség küzd egymással, a nappal és az éjszaka váltakozása is ezekre vezethető vissza, ez az elképzelés tulajdonképpen a népmeséktől illetve a hollywoodi alkotásoktól sem idegen, jól társítható alapvető elképzeléseinkhez.
Mit ért Freud halálösztön alatt? Szerinte minden élőlényben van egy olyan ágens, hajtóerő, ami saját maga illetve mások elpusztítása felé hat. Milyen érveket hoz fel Freud? Az egyik leghatásosabb érve talán az, hogy minden élet egyensúly felé törekszik a hiányállapotok megszüntetésére, de célja a feszültségmentesség, és hát mi lehet feszültség mentesebb és hiányállapot nélkülibb, mint a halál. Bizonyító erejűnek tekinti Freud magának a halálnak a tényét is, hiszen nehezen magyarázható az, hogy miért is van beírva a génprogramunkba, hogy meg kell halnunk. Érvet jelent továbbá Freudnál maga a fennálló világ is, az embernek ember elleni céltalan agressziója, a háborúk. Van még egy további érv, melyet Freud fontosnak tartott és az ő személyes tapasztalatain alapult. Tapasztalatai alapján az ösztönöknek egy olyan erőt tulajdonított - egy ismétléses kényszert - ami igyekszik a szervezetet a korábbi állapotba eljuttatni, és az élet esetén a korábbi állapot természetesen a nem élet, mondhatni a halálnak a ténye.
Nézzük meg, tudjuk-e Freud nézeteit cáfolni! Ami az élet egyensúlyra való törekvését illeti, a feszültség csökkentést, nos ezt a vélekedést nem vagyunk kénytelenek kizárólagos módon elfogadni. Bár gyakran a hiányállapotok megszüntetésére irányuló igyekezetek állnak cselekedeteink mögött, de vannak olyan cselekedeteink, amelyek mögött nem konkrét hiányállapotok és nem konkrét kielégülések állnak, mint pl. a játék vagy akár egy könnyed beszélgetés.
Hogy az életnek van egy feszültségcsökkentő tendenciája: igaz, de nem kizárólagosan igaz. Ha ez valóban így lenne, akkor valóban nem maradna más, mint Schopenhauer javasolja, a szenvedés vagy a szemlélődés. Talán ez egy örök filozófiai, vallási koncepció fog maradni, hogy az élet harcai, a vágyak és kielégítésük, a küzdés hiábavalók; és ebből kiszállva, ezt szemlélve egy magasabb létiségbe juthatunk. Persze itt Schopenhauer mellett azért megemlíthetnénk a sztoikusokat vagy a buddhistákat is, ez az elképzelés vigaszt nyújt, igazolást arra, amiért visszavonjuk energiáinkat a külvilágtól, és nem kell kockáztatnunk azt, hogy kötődünk olyan dolgokhoz, amiket elveszthetünk. Ami Freud másik érvét, a biológiai halál tényét illeti, nos lehet azt olyan könnyen, frappánsan megmagyarázni, mint azt Freud a halálösztönnel tette: a halál tényének talán evolúciós okai vannak, mint ahogy az evolúció a szelekció módját is tökéletesítette, így talán elképzelhető, hogy a faj egyes egyedeinek a kimúlása az egész faj génállományának változatosságát, ezáltal a nagyobb alkalmazkodást szolgálja.
Hol a szeretet helye ebben a rendszerben? Az a nagyszerű szerep vár rá, hogy az Erosz képében ellensúlyozza vele egyenértékűen a rombolás és agresszió erőit. Ennek a két erőnek az ellentéte határozza meg az ember lelkét és a világot is, ezek egyenértékű erők. Ennek a két erőnek a harca a szintézis lehetősége nélkül, leginkább Nietzsche örök visszatérés történelemelméletéhez vezethet el.
De vajon valóban egyet kell értenünk-e Freuddal abban, hogy a világban található erőszak, agresszió, háború mögött csakugyan egy önálló halálösztönt kell feltételeznünk? Ennek ellenében-az eddigieken kívül- magának Freudnak a nézeteit lehetne felhozni, természetesen a korábbiakat, megragadva az alkalmat át is térnék Freud első, talán kevésbé ismert ösztönelméletére.
Folyt köv holnap
|
