Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
Erdély rövid története
Móricz Zsigmond regénytrilógiájának megjelenés óta gyökeresedett meg a köztudatban, hogy Erdély - legalábbis a múltban - Tündérkert volt. Nem Móricz írói leleménye ez a jelző, már évszázadokkal korábban is e néven emlegették ezen országrészt. Azonban eleink nem a vadregényes Erdőntúli földre, a virágzó Erdélyországra, a török uralom alatt élő területekről nézve békésebb életre, viszonylagos jólétre gondoltak, amikor Bethlen Gábor és a Rákócziak fejedelemségét mesés, tündérvilágnak nevezték.
Legkorábban kevendi Székely Lukács 1554-ben Gyaluból keltezett levelében olvassuk: „Az kegyelmes isten legyen velünk és vigyen ki engemet ez tündér országból...” Ez a rövid kis idézet elárulja, hogy a tündérkertben élés bizonyára nem jelentett valamilyen kellemetes élményt a levél írója számára.
Azt, hogy pontosan mire is gondoltak eleink, amikor Erdélyt Tündérországnak nevezték, azt a legrészletesebben egy református lelkipásztor fejtette ki a 18. század elején.
1733-ban Verestói György a borbereki Alvinczi Krisztina temetésén elmondott halotti orációjában hosszan értekezik Erdély Tündérország voltáról:
„Jól tudom, szomorú hallgatóim, ezt gondoljátok mostan magatokban: Bárcsak szóllana valamit ez az orator Erdélyországról; minthogy a közönséges példabeszéd szerint: Erdélyország: Tündérország. Engedelmeskedem ebben is kívánságotoknak és rövidesen előtökbe is terjesztem, miben álljon Erdélyország tündéries volta. Igen goromba és seprejétől meg nem tisztult elmének mondanám én azt, mely a mesélő gyermekkel együtt úgy gondolkodnék, mintha régente Erdélyországban tulajdonképen való tündérek laktak volna, kik természetekre nézve fél-istenek és fél-teremtett-állatok lévén, ez országra is a tündér nevezetet reá ragasztották volna, holott kétség nélkül, mint-hogy Erdélyország nem sík mezőből és nem tér földből áll, hanem sokféle hegyek, völgyek és erdők között csakhamar szemeink elől eltűnnek, azért neveztetett rész szerint Erdélyország Tündérországnak. Ehhez járul az, hogy Erdélyországban is, mint más országokban, magok viselésére és sok rendbéli cselekedeteikre nézve az emberek igen tündéresek: hol egy, hol más álorcáját viselvén magokon a képmutatásnak. Egyszer az égen járó hold, a mint ezt a mese-mondó régiség emlékezetben hagyta, igen szépen kérte azon maga anyját, hogy csináltasson őneki egy öltöző köntöst: ezt adván okul, hogy ő megunta már és szégyenli is tovább mezitlen járni. De az ő anyja azt felelte nékie: Fiam! micsoda köntöst tudnék én tenéked csinálni? Hiszem, te most egész vagy, most fél, most sarló forma, némelykor pedig eltünvén szemeim elől, semmi vagy. Igen szépen illik ez a példa sok erdélyi tündéres emberekre, a kik hold módjára olyan változó természetűek, hogy sok utánok való járásunkkal is alig találhassuk fel, micsoda köntöst kellessék szabnunk változó kedveknek. De egyszersmind Erdélyország Tündérország a sok nemzetségekre nézve is, melyek eleitől fogva ez országban laktanak és egymás után ez országból el is tűntenek...”
Nem hízelgőek ezek a sorok az erdélyi ember számára, de belőlük ki lehet olvasni azt, hogy miben is látták egykor tüdéres voltát.
Erdély tündéres volta eleink számára a változékonyságot és a tüneményszerűséget, de a bizonytalanságot is jelentette egy időben. Valóban ráillett és ráillik Erdélyre ez a jelző: változatos természeti, földrajzi viszonyai, sokféle nyelvű és hitű népessége, eseménydús történelme, múltja mind-mind azt a képzetet keltik a kívülállókban, hogy ez a föld és annak népe azon túl, hogy más, mint a környezete, állandó változások közepette élte életét.
Változatosság természetben, sokféleség etnikumában, hitében, történetében - ez, ami leginkább szemébe tűnik annak, aki az erdélyi históriát faggatja, avagy olvassa.
Erdély ezen a néven a magyarság megtelepedésével egy időben lép a középkori Európa történetébe. A Kárpát-medencében hont foglaló magyarság, az Alföldről, az új haza közepéről tekintve nevezte a krónikákban említett Igyfon erdjén (a Réz hegységen) túli területet Erdőn túlinak, Erdőelvének, Erdélynek. E néven ismerték a középkorban és nevezték előbb a középkori itáliai latinság hatására Ultrasilvana terrának vagy Ultrasilvana parsnak, később az északfrancia-német latin nyelvhasználathoz igazodva Transsilvaniának. A magyar nép ajkán formálódott névalakot vette át utóbb a románság is és nevezte a közös hazát Ardealnak (1444-ben találkozunk ezzel az elnevezéssel egy szláv nyelvű oklevélben), miközben hosszú időre csak a tudós humanisták emlékeztek az egykori római provincia, Dacia nevére. Erdély szász népe pedig a vitatott eredetű Siebenbürgen elnevezést használta.
Aki a mai politikai határokat tekinti, az a jelenlegi román-magyar határtól a Keleti- és Déli-Kárpátok gerincéig terjedő országrészre gondol, arra a területre, amelyet a két világháborút követő békekötések juttattak az egykori Magyarország területéből Romániának. De az erdélyi történelmet ismerők azt is tudják, hogy az idők folyamán sokszor változtak a határai ennek az országrésznek.
|
