Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Nézd meg a Naplómat naplója


Érdekeske [34253 AL], gazdája Nézd meg a Naplómat
2005. augusztus 25.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
2005. augusztus 25.

Szenzációs honfoglalás kori magyar leletek Erdélyben

István király áldozatai fekszenek a temetőben?

De térjünk vissza a szászvárosi leletekhez! Az eddig feltárt hatvankét sírban női, gyermek- és férfi tetemekre bukkantak. Sok férfitetem egy-egy testrésze hiányzik (gyakran éppen a fej), ami egyértelműen erőszakos halálra utal. Vagyis a már letelepedett köznép békés életre térhetett át, míg az előkelők folytatták harcias és veszélyes életmódjukat.

Mihai Castaian, a szászvárosi múzeum igazgatója, az ásatások tudományos kutatója szerint elképzelhető, hogy az erőszakban elhunytak éppen a pannóniai törzsek, pontosabban I. István hadainak áldozatai. Első és legnagyobb királyunk ugyanis csak fegyverrel tudta a nyugati kereszténység és az európai fejlődés útjára terelni a pogánysághoz erősen ragaszkodó törzseket, különösképpen az erdélyi törzset. A Nyugati Jelen felteszi azt is, hogy elképzelhető: István király és nagybátyja, a bizánci kereszténységre áttért erdélyi Gyula közötti fegyveres összecsapás éppen a Szászváros és Gyulafehérvár közötti síkságon dõlt el…

Rivalizálás a nyugati és az erdélyi magyarok között

Mindennek kapcsán meg kell jegyezni azt is, hogy az erdélyi régészek állításai között némi ellentmondás fedezhető fel. Ami a honfoglaló magyarság két nemzedéke közötti különbségeket illeti, Erdélyben speciális volt a honfoglalók vallása. Az erdélyi Gyula a keleti kereszténység tanításait követte, vagyis alighanem az erdélyi magyar törzsek előbb vették fel a kereszténységet, mint a pannóniai magyarok, a Géza és István által vezetettek. Pogányok tehát inkább a nyugatabbi magyarok lehettek.

A keleti magyar és a nyugati magyar törzsek a keleti, illetve a nyugati kereszténységhez kapcsolódtak, s a köztük kialakult rivalizálás vallási színezetet is ölthetett. A később megkeresztelkedő „nyugatiak”, vagyis Géza fejedelem és első királyunk, István alighanem részben azért választották Rómát, vagyis a nyugati kereszténységet, mert az erdélyi Gyula Bizáncban már megelőzte őket, előbb felvéve a keleti rítusokat.

Ez lesz az első teljesen feltárt magyar temető Erdélyben?

Marian Tiplic reményei szerint az augusztus közepéig tartó ásatások során sikerül teljesen feltárni a szászvárosi temetõt, mely 80-90 sírból állhat. Amennyiben feltételezése helyesnek bizonyul, a szászvárosi lenne az első teljesen feltárt honfoglaláskori magyar temető Erdélyben. A stratégiailag fontos Maros partján számos egyéb magyar temető létezik, amelyeket azonban csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem tártak fel.

A részben feltárt kategóriába tartozik a nagy gyulafehérvári temető, viszont a piskitelepi, a dévai és vajdahunyadi feltáratlanul maradt – írja a Nyugati Jelen. Déván például az 1970-es években egy építkezésnél bukkantak honfoglalás kori magyar sírokra, a Securitate – a román titkosszolgálat Ceausescu idején – azonban betiltott minden régészeti kutatást.


Szegő Iván Miklós
National Geographic Online



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat