Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Nézd meg a Naplómat naplója


Érdekeske [34253 AL], gazdája Nézd meg a Naplómat
2005. augusztus 19.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
2005. augusztus 19.

Szenzációs honfoglalás kori magyar leletek Erdélyben

A nagyszebeni (Románia) és a tübingeni (Németország) egyetem régészei közös kutatás során tárják fel Erdély egyik legfontosabb honfoglalás kori temetőjét Szászváros (Orastie) közelében – minderről a Nyugati Jelen című aradi lap számolt be.

A honfoglalás-kori temető a X. századra datálható, a feltárt sírok a második honfoglaló nemzedékre utalnak Marian Tiplic nagyszebeni tanszékvezető régész szerint, aki az ásatás irányítójaként az erdélyi magyar lapnak nyilatkozott. Tiplic szerint az itt talált csontvázak az „erdélyi törzs” (a gyulák nemzetségének) a maradványai. Állandó településről van szó, melynek elhelyezése – egy domb tetején – arra utal, hogy a Maros völgyének ellenõrzése lehetett az itteni magyarok célja.

Kik hatottak a honfoglalókra?

A szászvárosi sírhalmaz némileg eltér a mai Magyarország területén lévő törzsek által hátrahagyott, valamint a korábbi időszakból származó erdélyi temetőktől. Míg a honfoglalás első nemzedéke lovaival és fegyvereivel együtt temetkezett, a valamivel későbbi szászvárosi temetőből hiányoznak a kardok meg az állati csontok. A szászvárosi temető nem olyan gazdag: kengyel, nyíl, tegez, vagy ezekhez hasonló tárgyak csupán egyes sírokból bukkannak elő – a Nyugati Jelen tudósítása szerint. Marian Tiplic szerint mindez a környező népek, elsősorban a besenyők, de esetleg a helyi szláv - vagy akár latinos - lakosság magyarságra gyakorolt hatására vezethető vissza.

Mindezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a honfoglalás első szakaszában nem hatoltak be a magyarok Erdély minden részébe. Dél-Erdélyben ugyanis sokáig megmaradt a bolgár fennhatóság. Ekkoriban Erdélyben tehát minden bizonnyal nem „latinos”, hanem majdnem bizonyosan szláv (vagy esetleg még valamilyen bolgár-török) kulturális hatások domináltak. A magyar honfoglalás idejére a bolgárok is csupán a második keresztény uralkodójukat mondhatták a magukénak, akinek elődje volt az első olyan bolgár fejedelem, aki szláv nevet viselt.

Feltáratlan bolgár-magyar kapcsolatok

A bolgár-törökök elszlávosodása valószínűleg ebben az időszakban vált egyre erőteljesebbé. (A bolgárok eredetileg törökös jellegű népet alkottak, amely meghódította a Balkánon élő szláv lakosságot, majd az előkelők rétege fokozatosan beolvadt a nagyszámú alattvaló közé, és elszlávosodott.)

A bolgárok és magyarok története ebből a szempontból még sok rejtélyt tartogathat, annyi bizonyos, hogy a magyar honfoglalás idején a Kárpát-medence keleti felében a bevonuló törzseink bolgárokkal találták szemben magukat. Az Alföldön bizonyosan sikereket értek már el kezdetben a magyarok, kiszorították onnan a bolgárokat, de Dél-Erdélyben még sokáig fennmaradhatott valamilyen formában e nép befolyása.
Folyt köv.: holnap
National Geographic Online



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat