Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2006-11-28 Napenergia
A napenergi-hasznosítás története 1.
1980-ban nagy feltűnést keltett két amerikai, Kendall és Nadi A napsugaras energiajövő felé című könyve. Ebben egy teljes egészében a napenergia hasznosításán alapuló társadalom vízióját vázolták fel. Szerintük az ipar, a mezőgazdaság és a lakosság teljes energiaszükséglete kielégíthető a napenergia közvetlen és közvetett hasznosításával (az utóbbi alatt a szél- és a biomassza-energia értendő). A közlekedés-szállítás jövőjét a vasúti- és a tömegközlekedésben látták: a vasút napenergiából termelt elektromos árammal, az országúti közlekedés pedig részben napelemes, részben alkohollal üzemelő járművekkel történik majd.
Energiaforrásaink jelenlegi arányai alapján Kendallék jövőképe igen merésznek (ha ugyan nem hóbortosnak) tűnik. Ma a világ energiaszükségletének több mint 90 százalékát fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből nyerjük, míg a napenergia részesedése 1% alatt van. A napenergia hasznosítását sokan valamiféle nagyon modern, még kiforratlan, esetleg egzotikus próbálkozásnak tartják, pedig az írásos emlékekből és a régészeti leletekből követhetően legalább két és fél évezredes múltra tekint vissza.
A napenergia építészeti hasznosítását Görögországban a tüzelőanyag hiánya kényszerítette ki a Kr. e. V. században. Rengeteg fát használtak hajóépítésre, fűtésre és fémek olvasztására (utóbbira főleg faszén formájában). Az erdőket a görög szárazföldön és a szigetek jó részén is a Kr. e. V. század közepéig gyakorlatilag teljesen kiirtották. A fa távolabbi területekről történő importja pedig igen költséges volt.
Egy tipikus görög lakóház ebben az időben déli tájolású volt, a délre néző oldalon előreugró tetőszerkezettel, amelyet oszlopok támasztottak meg. A tetőszerkezet megakadályozta, hogy a nyári napsütés a belső helyiségeket melegítse, az alacsonyan járó téli nap viszont besütött az épületbe, és melegítette az oszlopcsarnok mögötti helyiségeket. Az északi oldalon általában nem voltak nyílászárók, és a falat jó vastagra építették a hideg évszak északi szelei ellen. Ebben az időszakban vált szállóigévé ez a Szókratésznek tulajdonított mondás: „A jó lakóház nyáron hűvös, télen meleg”. Akkoriban azonban még nem ismerték az üveget, a nyílászáróikat nem tudták átlátszó védőfelülettel ellátni, ezért aztán a leírt tájolásból eredő hőnyereség a téli hónapokban csak igen szerény lehetett.
A görögök kiterjedt közösségi épületcsoportokat is létrehoztak az energiatudatos építészeti elvek megvalósításával. A régészeti feltárások tanúsága szerint Olünthosz és Priéné városában, valamint Délosz szigetén több ezer lakos számára építettek déli tájolású, szoros beépítésű (sorház jellegű) lakótelepeket, ahol minden lakóegység egyenlő mértékben részesülhetett a napenergiából.
Az üvegházhatást is hasznosították
A rómaiak még nagyobb ütemben irtották az erdőket, mint a görögök (sok gazdag polgár házában központi fűtés vagy padlófűtés volt). Miután az Appennini-félszigeten az erdők gyakorlatilag eltűntek, Germániából, a Kaukázusból, Észak-Afrikából és más távoli helyekről importálták. A napenergia építészeti alkalmazása a Kr. u. I. századtól indult fejlődésnek.
A rómaiak továbbfejlesztették a görög szoláris építészetet, a birodalom különböző klímájú területein más-más építészeti megoldásokat alkalmaztak. (Például Észak-Afrikában a házakat északi tájolásúra építették, a hűvösebb klímájú Európai területeken viszont a görög minta szerint alakították ki az épületeket.) Jelentős előrelépés volt a görögökhöz képest, hogy a rómaiak ismerték az üveget, és kiterjedten használták a csillámlemezt is a nyílászárók szigetelésére. Ezáltal az üvegházhatást is hasznosítani tudták az épületek hőtárolására.
A közfürdők Rómában a legnépszerűbb közösségi találkozóhelyek voltak, amelyekből a Kr. u. I. századtól igen sok épült a fővárosban, de a birodalom más területein is. Ezek a társadalmi élet, a fürdés, a sport központjai voltak, amelyekben esetenként több ezer ember tartózkodott. A nagyméretű üvegfelületeket a fürdőépületeknél különösen gyakran használták az épület hőtartásának fokozására.
A görög és a római szoláris építészet eredményei a középkor és a reneszánsz időszakában szinte teljesen feledésbe merültek. A napenergia hasznosítása jórészt fantazmagóriákban merült ki. Az egyik ilyen ötlet volt a fókuszáló tükrök és lencsék harcászati alkalmazása. Hadi mérnökök álmodoztak olyan tükrökről, lencsékről, amelyekkel az ellenséges hajóhadat felgyújthatják, az ellenség városait megsemmisítheik stb. Ezek az elképzelések abból a legendából indultak ki, amely szerint Arkhimédész állítólag Kr. e. 212-ben fókuszáló tükrökkel felgyújtotta a Szürakusza ellen támadó római hajókat.
Fókuszáló tükröket már az ókorban is alkalmaztak, elsősorban kultikus célokra. Ilyen tükrökkel gyújtották meg például az áldozati oltárok tüzét. Az említett harcászati elvárások irreálisak voltak, ennek ellenére olyan neves természettudósok is foglalkoztak hasonló tervekkel, mint Roger Bacon és Leonardo da Vinci.
(folyt.köv. http://www.eletestudomany.hu/hirek/981.html)
|
