Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. február 7.
Az el nem ismert ember folytatása:
Legfontosabb eredményei azonban nem a fiziológiai, hanem a fizikai fénytan körébe tartoznak. Abban az időben néhány új optikai eredmény újra a fény természetének kérdésére terelte a fizikusok figyelmét. Newton korpuszkuláris elmélete (amelynek lényege, hogy a fénysugarat gyorsan mozgó apró testecskék alkotják) és Huyghens hullámelmélete (amely szerint a fény az egész világon éterben tovaterjedő hullám) egy évszázad óta értelmezi. Youngot a hanghullámok vizsgálata és a hang és fény terjedése közt tapasztalt analógiák vezették el a fény hullámtermészetének felismeréséhez. Nagy lépéssel fejlesztette tovább az eredeti hullámelméletet. Huyghens úgy gondolta, hogy a fényhullámok szabálytalanul ismétlődő impulzusok. Young világosan kifejtette, hogy a fénynek a hanghoz hasonlóan periódus hullámsajátosságokkal kell rendelkeznie. Így érthetjük csak meg, hogy ha egy fénysugár valamely akadályon, például egy vékony fonálon szóródik, a szórt fény erőssége meghatározott törvényszerűséget követve helyről-helyre változni fog; a fényt egy ernyőre ejtve világos és sötét sávok sorakoznak fel egymás mellett. A fény interferenciájának jelensége ez; a szó is, a jelenség helyes értelmezése, körülményeinek szabatos leírása Youngtól származik.
Meglepő, hogy mennyire nem értették meg a kortársak ezeknek az eredményeknek a jelentőségét. Egyetlen ellenséges hangú és teljességgel jogosulatlanul bíráló cikk jelent csak meg a munkákkal kapcsolatban, különben az észrevétlenségbe fulladtak. Pedig a rákövetkező évek optikai felfedezései mind Young elképzelését támogatták. Kis részben oka lehetett ennek persze az is, hogy ő a fényt longitudinális hullámnak gondolta, tehát az éterben periódusosan terjedő sűrűsödések és ritkulások sorozatának. Csak később ismerték fel, hogy a fény transzverzális hullámok alakjában terjed, vagyis úgy valahogy, ahogy a víz felszínén fut végig a hullám. De ez nem változtat azon, hogy a modern fényelmélet legfontosabb gondolata tőle származik, és azon sem, hogy az Encyclopaedia Britannica a fizikai fénytannak Young működésével meginduló fejlődését ma is Fresnel-korszakának nevezi.
Voltaképpen tanult mesterségét, az orvostudományt sem űzte több szerencsével. Orvostársai elismerték a tudását, címekkel és állásokkal tisztelték meg, betegei azonban elmaradoztak. Talán igaza volt egy orvoskollégájának, aki azt állította róla, hogy orvosi hivatásának "soha nem szentelte azt a türelmes és állhatatos figyelmet, amely nélkül senki sem lehet nagy orvos, vagy nagy államférfi". Tevékenysége körét ismerve ez a gyanú fölöttébb indokoltnak látszik.
Az anatómusokhoz és fizikusokhoz hasonlóan az egyiptológusok sem kényeztették el Youngot. A hieroglifák megfejtéséről szóló leírások hosszan írnak a híres rosette-i kőről, amelynek háromféle írással, hieratikus és démotikus hieroglifákkal és görög betükkel megszerkesztett szövegei vezettek el az egyiptomi írás megfejtéséhez. Ritkán említik azonban, hogy e feliratok vizsgálatát Young kezdte meg, és tőle származik az egyik alapvető gondolat. Feltételezte ugyanis, hogy az egyiptomi szövegben szereplő nem-egyiptomi eredetű neveket úgy írták le, hogy bennük a hieroglifák nem fogalmakat, hanem hangokat jelölnek. Ptolemaiosz és Berenike nevének elemzése hat hieroglifa helyes olvasatát adta meg, három részben helyes és négy téves megfejtés mellett. A francia Champollion négy évvel később indult tovább ezen az úton, sikeresen meg is fejtette az egyiptomi írásjelentéseket - Youngról és munkájáról azonban nem tett említést sohasem.
Youngról életrajzírói azt állítják, hogy sokoldalúsága a tudománynak többet használt, mint a tudósnak. Ragyogó gondolatait mások aknázták ki szorgalmas alapossággal, munkáját jobban becsülték volna, ha egyik vagy másik (bármelyik) eszméjének szentelte volna az életét. Meglehet. De éppúgy lehetséges az is, hogy nem a művek befejezetlensége ártott az alkotónak, inkább az alkotó sokoldalúsága a művek hírének. A tizennyolcadik századdal végleg elmúlt az univerzális emberek kora, a dilettánsoké, akik - e szó igazi jelentése szerint - élvezték ezerágú tevékenységüket. A tizenkilencedik század már a részlettudományokat űző szakembereké, akiknek a csillaga nem az élvezet, hanem a szorgalom. Young eredményei a fiatal tizenkilencedik század tudományát gazdagították. Személyének zseniális tüneménye azonban a letűnt századé volt.
Forrás: http://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/teaidx.html
VÉGE
|
