Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. március 9.
Szentek és boldogok
A szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek - a katolikus egyháznak és az ortodox egyháznak - a jellemzője. A protestantizmus elvetette a szentek tiszteletét. A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása (latinul: beatificatio) a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás (latinul: canonisatio) a pápának az az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A szentté avatáshoz két csoda igazolt kimutatása szükséges, továbbá előfeltétele a boldoggá avatás. A vértanúk esetében nincs szükség csodára.
Már a kereszténység történetének kezdetén is tisztelet övezte azokat, akik a legközelebb álltak Jézushoz: Szűz Máriát, Szent Józsefet, Keresztelő Szent Jánost, az apostolokat. A Szentírás (Apostolok Cselekedetei) tudósít az első vértanúról, Szent István diakónusról. A keresztényüldözés idején összegyűjtötték a vértanúk földi maradványait, sírjuknál illetve ereklyéik fölött szentmiseáldozatot mutattak be. Tehát minden hivatalos eljárás nélkül, a hívek köréből érkező hatásra keletkezett a vértanúk kultusza. Az őskeresztény mártírok tiszteletéből a III-IV. században fejlődött ki a szentek kultusza.
A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta a pápa hatáskörébe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623-1644) határozta meg, s ez igen csekély változtatásokkal máig érvényes. Eszerint: először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. E vizsgálat lezárása után, ha az illető szent híre tartja magát, tíz év múlva indítják a pápai felülvizsgálatot. Ha a jelölt halála után 50 évvel szentségének a híre még eleven, s legalább egy csoda történt általa, akkor a pápa boldoggá avathatja. A boldoggá avatott személy "boldog" (beatus) címet és korlátozott tiszteletet nyer. A boldoggá avatottat egy meghatározott területen (ország vagy szerzetesrend) nyilvánosan tisztelhetik (zsolozsmában és szentmisében), de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot sem szentelhetnek a tiszteletére.
A boldoggá avatás rendjét legutóbb II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója határozta meg. A Vatikánnak külön intézménye van, amelyik a boldoggá és szentté avatások ügyével foglalkozik: a Szentté Avatási Ügyek Kongregációját 1588-ban alapították. Ez a Kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. Hogy mennyire körültekintően jár el az Egyház a végső szó kimondásában, azt mutatja, hogy a boldoggá és szentté avatási eljárások néha évtizedekig, de évszázadokig is elhúzódnak.
A csodának minősülő tény természetfölöttiségének megállapítása rendkívül szigorú követelmények alapján történik. Az eljárás során a jövendő boldog, "Isten szolgája" ügyének összes dokumentációja a "Causa". Ennek írásos formája a "Positio", amely magában foglal egy tömör életrajzot, valamint a jelölt erényeinek részletes és dokumentált ismertetését. Ezt az anyagot három bizottság tanulmányozza: a történelmi bizottság a jövendő boldog írásainak hitelességét és tanbeli tisztaságát, az orvosi bizottság a csoda természetét és igazolhatóságát, a teológiai bizottság pedig az erények hősiességi fokát, illetve, ha vértanúról van szó, akkor halálának körülményeit vizsgálja. A "Postulator" az a személy, aki hivatalosan kéri a szóban forgó "Isten szolgája" boldoggá avatását, a "konzultorok" pedig azok a teológusok, akiknek a nehézségek kimutatása a feladatuk. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet. Elemzéseiket írásban, olasz nyelven továbbítják a bíborosi testületnek (csak abban az esetben, ha mind a kilencnek egybehangzó "igen" a véleménye!), és a végső döntést a pápa hozza meg.
Az 1609-től 1999-ig terjedő időszakban 1742 személyt avattak boldoggá. A boldoggá és szentté avatás korábban csak a római Szt. Péter Bazilikában történt, II. János Pál pápa azonban több boldogot és szentet avatott a szent életű személy saját hazájában.
(összeállította Ucsugó [59666 AL])
|
