Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. május 14.
Freud
Mit mond Freud a gyűlölet eredetéről? "Gyűlölet, mint tárgyhoz való viszonyulás régebbi a szeretetnél, abból az ősi elutasításból fejeződik ki, amit a nárcisztikus én fejt ki az őt ingerlő külvilággal szemben. A tárgyak által kiváltott kinézetekre adott reakció megnyilvánulásaként a gyűlölet életre szólóan szoros kapcsolatban marad az önfenntartás ösztöneivel olyannyira, hogy az én ösztönök és a szexuális ösztönök könnyen szembe kerülhetnek egymással, ami gyűlölet és szeretet ellentétét idézi fel. " Itt mondja Freud a gyűlölettel kapcsolatban kicsit előbb: "A gyűlölet –szóhasználatában- nem kerül előtérbe (...) a szexuális öröm (...), a kínnal való kapcsolat (...) meghatározó." Összefoglalva Freud szerint a gyűlölet hátterében a kín és az önzés áll, az is nagyon fontos, hogy a gyűlölet és a szeretet itt már nem egyenértékű elvek, a gyűlölet ősibb, mint a szeretet. Mit mond Freud a szeretetről?
„Egyelőre úgy határozzuk meg a szeretetet, mint az én viszonyát az öröm forrásaihoz.” Majd Freud kifejti elmélete egyik legvitatottabb tételét, „Az önfenntartást szolgáló tárgyaknál nem azt mondjuk, hogy szeretjük őket, inkább azt hangsúlyozzuk, hogy szükségünk van rájuk”. A szeretet szó tehát szűkebb értelemben a szexuális tárgyakhoz kapcsolódik, valamint olyan tárgyakhoz, amelyek szublimált szexuális ösztönöket elégítenek ki. Az igazság az, hogy ez az érvelés németül meggyőzőbb, mint magyarul, hiszen a német Liebe, szeretet szót csakis személlyel kapcsolatban lehet használni, míg ez más nyelvekben nem így van. Vita tárgya lehet a libidó, illetve a libidó egyik formája, a szeretet eredete is, hogy vajon Freudnak van-e igaza, hogy a libidó csak szexuális eredetű, vagy netán Jungnak, hogy a libidó eredete általános energia, talán nem is annyira érdekes, mint azt sokan gondolták. Sokkal érdekesebb az, amit Freud a szeretet fejlődéséről, előfokairól ír: a bekebelezés, magasabb szinten a hatalomba kerítés vágyában jelenik meg, amely közömbös a tárgy sérülése vagy megsemmisülése iránt. Freud szerint a bekebelezésnél a szeretet és a gyűlölet még nem válik el; leválva a gyűlöletről, de még megőrizve annak elemeit megjelenik a hatalomba kerítés vágyának képében a szeretetnek egy magasabb szintű előfoka, de ez még nem maga a szeretet. Freudnál a szerelem kimondatlanul a libidó legtisztább megnyilvánulási formája, és ugyanúgy értelmezhetjük, mint a szeretetet. Nem meghatározó, hogy a libidó eredetének mit tekintünk. "Ahogy az egyéneknél, éppen úgy az egész emberiségnél a szerelem, mint kultúrtényező az, amely az egoizmust altruizmusba fordítja át." Vagy ugyanez a libidóelmélet energetikai szemléletében megfogalmazva: "A szerelemben nagy adag nárcisztikus libidó áramlik át a tárgyra."
Köznapi nyelvre lefordítva: a szerelem, a szeretet, másokra kiterjesztett önzés. Ebből Freud szerint az következik, hogy nem elég szeretnünk, hanem az is kell, hogy szeressenek minket. "Aki szeret az úgyszólván elvesztette nárcizmusának egy részét, és azt csak szeretve levés útján nyerheti vissza." Összefoglalva tehát a fejlődés menete nagyjából így néz ki a szeretet és gyűlölet alakulásának szempontjából: legősibb a gyűlölet, majd megjelenik a bekebelezés (a szeretet és a gyűlölet egyszerre van jelen), azután előtűnik a tulajdonba kerítés vágya, és később ebből kialakul egy igazi kötődés, amelyben az egyén saját önzését kiterjeszti másokra. Ebben a fogalmi koncepcióban a gyűlölet és a szeretet nem egyenértékű, a szeretet a gyűlöletből fejlődik ki, tulajdonképpen a gyűlöletviszonyulásnak egy meghaladott változatává válik. Itt nem kétséges, a szeretet magasabbrendűsége történelemfilozófiai szempontból rejtetten a modellben van, mivel a szeretet a legmagasabban fejlett, tulajdonképpen egy magasabb rendező elv, a gyűlölet vele nem azonos, hanem lejjebbi szinten lévő ősi, primitív viszonyulás, tehát erre a modellre egy monisztikus történelemfilozófiát lehet építeni, amelynél a szeretet - mint legmagasabb rendező elv- a harmónia, béke és integráció felé viszi lassan, kerülőkkel, de biztosan a világot.
Freud persze tudta, hogy érzelmeink gyakran ambivalensek "A szeretetbe keveredő gyűlölet (...) gyökere az én ösztönök elhárító mechanizmusnak, melyek az önérdek és a szeretet kapcsolathoz fűződő gyakori konfliktusban a realitásra és az aktuális célokhoz hivatkozhatnak." Tehát az emberi lélekben természetesen ott van az egoizmus, és ez ott lehet a gyűlölködés és az agresszió hátterében. Ezzel a megszorítással együtt is, ez az egyik korai elképzelése egy határozottan idealisztikus világképhez vezetne.
Freud korai modellje közelebb áll a valósághoz, mint a későbbi, mindennapi tapasztalataink és gondolkodásunk is azt súgja, hogy több örömben és boldogságban lehet részünk szeretet kapcsolatok által, mint a gyűlölet vagy a szeretet előfokai által vezérelt kapcsolatok által, tehát a világ történelmi léptékben a harmónia és boldogság felé fog haladni, de ez az út nem lesz egyenes és biztonságos és akár katasztrófával is végződhet, ha nem vigyázunk.
|
