Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. július 5.
Erdély - ahogy én láttam, II. -3. rész-
Cruz
Megállunk. Németül köszönt az idős bácsi a templomkertben. Hetvenen vannak még, tudom meg tőle. Hetvenen vannak még, akik úgy gondolták nem véletlenül született az ember oda, ahova. Hetvenen vannak, akik vasárnaponként magukra öltik az ünneplő ruhát, karon fogják a gyermeket... Vannak-e még vajon gyermekek? Vagy már csak az öregek maradtak? Ketten vagy már csak egyedül az ünnepi ebédnél, ki nem mondott fájdalmakkal, megaláztatásokkal, csöndes múltba nézéssel, hallgatással, de mégis-mégis valami kiirthatatlan büszkeséggel ott mélyen a szemükben. Nem mesélnek senkinek arról, hogy éjjelente hallják, hogy perceg szú a gerendában, s lassan, de biztosan letelik az idő...És kihúnynak majd azok a büszkeséget sugárzó szemek, lehanyatlanak a dolgos kezek. És üresek lesznek majd azok a templomok, mint felkiáltójelek, feltartott ujjak állnak majd az utak mentén. És talán az új világnak nem is kellenek majd templomok. Talán Szerdahely új lakói majd bejárnak a városba, a gyorsétteremben bekapnak majd egy hamburgert, leöblítik egy kólával, s várja őket majd a plaza a nagyvárosban, a multiplexszel és minden csodával... De hetvenen még vannak, akik eljárnak vasárnaponként.
Sokáig a látottakon gondolkozom, aztán megpillantom a távolban a Szebeni-havasok szikláit. Nagyot dobban a szívem. Meg is kell állnunk, mert ezt nem lehet kocsiablakból nézni. Orkánerejű szél odakint, majdnem ledönt a lábáról, sietünk vissza az utastérbe. Aztán a gerinc túloldalán már süt a nap, és nem fúj a szél. Megyünk tovább Nagyszeben felé. Keresztényszigetnél járunk, mikor látom a térképen, hogy Vízakna csak néhány kilométerre van egy mellékúton.
Mennyi réges-régen tanult dolog jut eszébe ilyenkor az embernek.
Négy nap dörgött az ágyú
Vizakna s Déva közt,
Ott minden talpalatnyi
Földet vér öntözött.
Fehér volt a világ, szép
Fehér hó este be,
Ugy omlott a piros vér
A fehér hóra le...
(Petőfi Sándor)
Ha emlékeim nem csalnak, itt harcolta "Osztrolenka véres csillaga", a drága, jó Bem apó a bosszúszomjas osztrák Puchnerrel az egyik legnagyobb csatáját, s miután az osztrák súlyos asztmában szenvedett, s meg kellett állnia csapataival némi pihenőre, Bemék elfoglalták Szebent is, míg a császáriak szégyenszemre kénytelenek voltak átmenekülni a szomszédos román fejedelemségbe Ahol akkor már gyülekeztek a cár dzsidásai.
folyt köv : holnap
|
