Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/34253
|
2005. február 13.
Budapest: 1945. február 13.
Néha nehéz úgy beszélni eseményekről, tényekről, hogy senki ne érezze magát megbántva vagy megsértve. Mert, ami valakinek siker, az lehet valaki más számara bukás. Ami az egyiknek dicsőség, az a másiknak szégyen. Ami az egyiknek győzelem, az a másiknak vereség. Arról nem is beszélve, hogy ugyanazt az eseményt többféleképp is lehet értelmezni vagy interpretálni.
Ez érvényes 1945. február 13-ra is, amikor befejeződött Budapest felszabadítása a fasiszta és nyilas uralom alól illetve a szovjet erők Budapestet ellenséges városként "bevették". Ami tény: két hadsereg katonái vívtak ádáz küzdelmet: harcoltak, mivel nem volt választásuk.
1944. október 15.-én Horthy háborúból való "kiugrási" kísérlete nem sikerült: hiába olvasták be a rádióban proklamációját, miszerint a Német Birodalom elvesztette a háborút, ezért - a további vérontás elkerülése érdekében - az államfő előzetes fegyverszünetet köt. Budapesten a németek már korábban felkészültek Horthy kormányzó lépésére, így a bejelentést követően megszállták a Budai Várat és Horthyt - miután egyetlen élő gyermekét túszként elfogták - lemondásra kényszerítették. Október 16-án a kormányzó visszavonta kiáltványát és - fia szabadon bocsátása ellenében - lemondott. Egyidejűleg, német nyomásra, Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezérét nevezte ki miniszterelnökké. Megkezdődött a nyilasok rémuralma.
1944. december 26-án a 2. és 3. szovjet Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek: ezzel bezárult a gyűrű a Budapesten és környékén védekező német és magyar haderő körül. A főváros ostroma 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án Buda szovjet elfoglalásával ért véget. A nagyvárosok között Sztálingrád és Leningrád után Budapest ostroma tartott a legtovább a második világháborúban, több, mint száz napig. A városban négy német és három magyar hadosztály, valamint jó néhány kisebb-nagyobb csapattöredék rekedt. Létszámuk nem haladta meg a 90 ezer főt, a ténylegesen harcoló alakulatoké viszont a 60 ezret sem érte el. Ezzel szemben hat szovjet és egy román hadtest összesen több mint 160 ezer fővel támadott. A magyar vezetés eleinte Budapestet "nyílt várossá" akarta nyilvánítani, hogy megkímélje az ostromtól. December elején Hitler azonban másképp döntött. Közölte Szálasival, hogy Budapest erőd, melyet háztól házig kell védeni, parancsnokául pedig Pfeffer Wildenbruch SS csendőrtábornokot nevezte ki.
A főváros sorsa ezzel megpecsételődött. Januárban elszabadult a pokol: az utcákon mindenütt lótetemek hevertek, a közterek és a parkok ideiglenes temetőkké alakultak át. Ezekben a napokban pusztult el az Állatkert is, az ostrom után 2500 lakójából már csak 14 maradt. Január 18-án reggel 7 órakor utolsóként az Erzsébet és a Lánchíd is a levegőbe repült. Pest eleste után nem sokkal Buda is romhalmazzá vált. Wildenbruch február 11-ei kitörési kísérlete már eleve kudarcra volt ítélve. A szovjet csapatok oldalán ekkor már magyar katonák is harcoltak, s mindenkinek, aki vállalta a németek elleni harcot, szabadságot ígértek.
1945. február 13-án délben a szovjetek díszsortűzzel adták a moszkvaiak tudtára Budapest elfoglalását. A Vörös Hadsereg azonnal tömegével hurcolta el a városból "malenkij robotra" a hadifoglyokat és az utcán összefogdosott polgári lakosságot.
A harcokban meghalt mintegy 25 ezer polgári személy, több, mint 52 ezer lakos megsebesült. Az ostrom következtében a főváros közel 40 ezer épületének 27 százaléka elpusztult vagy súlyosan megrongálódott; több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált. Kiégett a pesti Vigadó, a királyi vár, súlyosan megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház. Felrobbantották az összes Duna-hidat. A szovjetek a harcokban és a Konrad-hadműveletekben csaknem 80 ezer katonát veszítettek, a sebesültek száma meghaladta a 240 ezret. A német-magyar katonai veszteség - halottak és sebesültek - is elérte a százezret.
A szovjet hadsereg "magaviselete" sem volt különb a nyilasok rémuralmánál: szörnyű dolgokat művelt. Látván a megerőszakolásokat, az apokaliptikus jeleneteket, amikor a sebesülteket kidobálják az ötödik emeleti kórházablakon, felgyújtják őket benzinnel, senki sem merte magát megadni, jobb híján harcolt. A magyaroknak könnyebb dolguk volt. Megszökhettek és elbújhattak. De a németek úgy tartották: a fogság egyenlő a halállal. Budapesten tán ötvenszázaléknyi esélye volt a fogolynak az életben maradásra. Ha SS volt, kevesebb. Őket általában rögtön agyonlőtték. A szovjet hadifogságba kerülő németek harminc-harmincöt százaléka elpusztult. Akik 1941-ben estek fogságba, 5-6 százalékban érték meg a háború végét. Sztálingrád 96.000 foglya közül alig 4.000 tért haza.
|
